k3 fo

K3 koncert, avagy a zene ünnepe a Crazy Mamában

Eljött a nap amire annyira vártam, majdnem egy év után, ismét élőben tekinthetem meg a K3 zenekart. Habár a hely ugyanaz volt mint tavaly, hisz ismét a Crazy Mama Music Pub adott otthont az események, de még is más volt az egész. Tavaly úgy mentem le , hogy irány az első sor,egy jót bulizok  és végig éneklem, az egész koncertet. Na jó csak vicceltem, hisz instrumentális banda révén, nem sok dalolni való...
ossian 20160612

A rock katonái álltak színpadra az Open Road Fest-en

Rocktól zengett az Open Road Fest, ahol az Ossian a régi idők emlékére zenélt egy hatalmasat a The Sweet pedig felrobbantotta a nagyszínpadot. A tömény rock mellett motoros programokból sem volt hiány, sőt Magyarország legkiválóbb kaszkadőre Erdős Csaba bepillantást engedett a kulisszák mögé, délután pedig különleges vendégek érkeztek. A fesztivál harmadik napja mozgalmas pillanatokat hozott, és még a nap is előbújt az esőfelhők mögül mire a programok...
amorphis1 20160414

A Vörös felhő alatt… Amorphis koncerten jártunk.

Már amikor tavaly decemberben megtudtam, hogy hazánkba látogat az Amorphis akkor biztos voltam benne, hogy ott a helyem a bulin, főleg, hogy a tavalyi Under the red cloud albumukat az év egyik legjobbjának tartom. Így aztán kis csúszással, de negyed kilenc körül Kieron kollégával meg is érkeztünk a koncert helyszínére Barba Negrába. És milyen kár, hogy késve értünk oda, mert így sajnos lemaradtunk az első zekekarról, a görög Poemről. ...

F.O.System koncert-2009.02.21.

Tegnap (02.20-án) a Pecsában volt egy nagy buli, amit az F.O.System adott.19 éves korom ellenére nekem ez a 3. F.O. koncertem volt. Voltam egyszer 2007-ben a Pecsában, 2008-ban a Volt fesztiválon, és most szintén a Pecsában.Úgy indultam útnak, hogy remélem egy nagyon jó koncertet láthatok, hallhatok. Elég korán érkeztünk, olyan 1/2 8fele. Annak ellenére, hogy az előzenekar (Hangmás) 20:00-ra volt a kiírva, alig voltak emberek. Hogy teljen az idő gurítottuk a...
DSCF1350 filtered

Szomorúszép sötétség Paradise Lost módra

A Paradise Lost az Paradise Lost. Mindegy, épp melyik korszakukat élik, hogy ismét a hörgősebb, doomosabb világban úszkálnak, vagy a Depeche Mode-ot megszégyenítő szintipop vizeken eveznek, a zenéjük így is, úgy is különleges és egyedi. Újabban ismét a korai vonal felé haladnak vissza, sőt, teljesen el is érték azt. Nick Holmes énekes újra hörög, elhagyták az elektronikus elemeket, a gitárok pedig a legsúlyosabb hangzásban ontják magukból a sötétséget. A...

Hollywood Rose – AngelZ, 2009.03.14, Rocktogon

Minden magyar nemzeti ünnepének előestéjén pazar buli várt a főváros fémzene-hívőire a Rocktogonban. A két fellépő neve már önmagában is garancia volt a minőségi zenére, és a király hangulatra, egy nappal az események után pedig leírhatom, hogy nem cáfoltak rám a zenészek. Az AngelZ nyitotta a showt, háromnegyed kilenckor a húrok közé csapva. A februári koncertműsort megcsavarva a Hetedik érzékkel kezdtek, mely szerintem az egyik legjobb nótájuk, zseniális a refrén,...
piramix0118

Fergeteges PIRAMIX koncert a Pecsa Cafe-ban!

„Segíts, hogy hangosabb legyen az ének!" Igen hangosan, igazan szólt az ének a PiramiX együttestől, és a több nemzedéket magába foglaló közönségtől 2013. január18-án a Pecsa Cafe-ban! Itt adta négy év kihagyás után első koncertjét Nyemcsok János „Csoki" vezetésével a PIRAMIX együttes új tagokkal, három generációt megtestesítve. A buli rövid intróval indult, majd felcsendült a „Gyere közelebb" című ismert dal, Csoki színpadra robbanásával, ezzel nagy tapsot kiváltva!...
road barba1 20150111

Nem Kell Más!- Beszámoló a december 27-i Road buliról!

Ez lesz az első tudósításom a már sokadik Road koncertről, amin tiszteletemet tettem. Szeretem a téli koncerteket méghozzá azért, mert általában zárt és fűtött helyen vannak, így nem eshet meg olyasmi, mint ami egy nyári koncerten vagy fesztiválon igen, hogy elmos minket az eső. Mint ahogy történt ez a Rockmaratonon, ahol ennek ellenére is baromi jó bulit csináltak, amíg a színpadon lehettek, majd utána egy kis pálinkát osztottak a...
rockozon_buli_logo_majus_kicsi

Lezajlott a Második hivatalos Rockozon.com találkozó

Tegnap este újra összegyültek a Röfferek és Röfferinák a Rocktogon nevű élménykombinátban, és és egy jót mulattak. A talpalávalót a Vortex zenekar biztosította, aki jobbnál-jobb Megadeth dalokkal igyekezett fokozni a hangulatot. Köszönjük nekik. Aki esetleg egy Megadeth tribute csapatot keres, bátran ajánlom a Vortex-et, nem fog csalódni. Volt minden ami csak egy igazi fergeteges fetrengésekkel takított rockbuliba belefér. Jó zene, fantasztikusan szép lányok, vagány rockerek, (és Pank is ott...

Rockmaraton harmadik nap-2016.07.11. hétfő

A Rockmaraton harmadik, vagyis hétfői napja többnyire a nagyszínpad környékén telt, hiszen ott voltak a nap leginkább várt zenekarai. Nem sokkal az után, hogy megérkeztem a fesztiválra, néhány ismerősöm dicsekedve jött oda hozzám azzal, hogy megnyerték azt a játékot, ahol guminőt kellett kimenteni a vízből. A szervezők idén is gondoskodtak arról, hogy a rockerek ne unatkozzanak a felkelés pillanatától a koncertek kezdetéig sem. Az Off-Rock tanyán szeretettel várják a...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...