room 3 560

Hellyeah koncerten jártunk

Június 7-én, vasárnap érkezett el hozzánk a Hellyeah európai turnéja keretében, ami, vasárnap ide vagy oda, igazi csemegének ígérkezett. Megkésve érkeztünk, az első zenekar már kezdett, bár mint kiderült még az elején jártak, mert elég sokáig játszott. Nagyon egyik zenekart sem ismertem az előzenekarok közül. A Room of the Mad Robots egy két ponton így is megfogott, bár azt nem tudom, hogy a sör ütött meg olyan gyorsan -...

Az amerikai módszer – Sacred Reich – 11.15.2019 –...

Nagyjából 20 éve lehetett, amikor életem első Def Leppard kazettáit másolgattam át, illetve ekkortájt láttam először a 92-ben megjelent kult-klasszikus Kőbunkó c. filmet.         Joggal merülhet fel a kérdés, mégis mi az isten köze van ezeknek az Amerikai thrash legenda Sacred Reich-hoz. Tulajdonképpen annyi, hogy a Leppardot és a Reich-ot is ugyanabból a filmből ismertem meg. Örökké bennem él a pillanat és az érzés, amikor meghallottam az American...
dust-n-bones1 20140729

Dust N’ Bones, RedLight Slipper, A Blues Nevében koncertbeszámoló,...

Július 20-án, egy viszonylag új helyen, az A-Cél Rock’n Sport Klubban tartotta a nyár egyetlen budapesti koncertjét a Dust N’ Bones. Erről a buliról a banda frontembere Sidd bővebben is beszélt, hiszen a jeles esemény előtt pár nappal a Cool-turha Tár című műsorunk vendége volt. A koncerten a Dust N’ Bones mellett a RedLight Slipper és A Blues Nevében is részt vett, valamint Endrédi Anett is, aki egy remek...

Sör-virsli ünnep a Dürerben: Equilibrium, Nailed To Obscurity, Lord...

Egy kisebb germán mulatságnak adott helyet a Dürer ezen a zord keddi éjjel. Az aktuális sorlemezével, a Renegades-zel a teuton epikus mulatósmetal horda Equilibrium szépen lassan levetkőzi a korai folkos stílust, és egyre inkább orientálódik a még bulizósabb, slágermetál irányába, amely egyébként kifejezetten jól áll a srácoknak. Majdhogynem minden lemezük abszolút szerethető, tele van érdekességekkel, és meglepően kellemes a fülnek. Nálam anno a rendkívűl profi mód megkomponált és összerakott Sagas...

Best of slágerparti és szeptember búcsúztatás a Three Days...

A kanadai Three Days Grace második hazai eljöveteléig  három évet kellett várni a rajongóknak a legutóbbi 2019-es buli után. És mint akkor, most sem kellett csalódni az alternatív rock egyik zászlóshajójának számító négyesben. Lehetne litániákban taglalni, hogy ez a stílus miért rég kifutott már, és mégis miért van még ekkora hype-ja mindig, de szerintem felesleges. Már csak azért is, mert a Three Days Grace sem úgy jött ide, hogy megfejtse...

„Ködbe vész a nap sugára…” Taake – Nattestid 20th...

Október 17-én igen különleges születésnap vendégei lehettünk az A38 fedélzetén: a norvég black metal szcéna egyik meghatározó zenekara, a Taake ünnepelte 25 születésnapját és ebből az alkalomból kifolyólag az ünnepelt egy bivalyerős ajándék-showt hozott magával számunkra. E jeles évfordulón három előzenekar is segítette a ráhangolódást, ami véleményem szerint közel tökéletesen sikerült és kifogástalanul megalapozták az este hangulatát.             A birthday partyn elsőként, kapunyitás után nem sokkal a szintén norvég Slegest...

Vissza a 2005-be! Bullet for my Valentine koncerten jártunk

A Bullet for my Valentine eredetileg 2022. február 13-án látogatott volna el hozzánk, azonban a turné európai állomásai elhalasztásra kerültek, az esettel kapcsolatban a zenekar a következő közleményt adta ki akkor: „Nagyon csalódottan jelentjük be, hogy a hónap végén induló európai turnénkat el kell halasztanunk. Sajnos a különböző országokban tapasztalható korlátozások, és problémák miatt nem tudunk elindulni, és játszani nektek. Azonban dolgozunk az új dátumokon egy olyan időszakra, amikor a...
bad religion1 20150823

Bad Religion koncerten jártunk – Budapest Park, 2015.08.18.

Bevallom, sosem voltam valami hú de nagy punk rocker. Lényegében a punkzenében pont az volt számomra taszító, amely épp a stílus velejárója. A minden ellen való lázadás, az anarchisztikus szövegvilág, az agresszivitás és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a glamzenéhez szokott steril füleimnek túl kásás, csörömpölős volt a Sex Pistols, a Dead Kennedys, a G.B.H. és hason szőrű bandák előadásmódja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért a...

A Skorpiók még egyszer odamartak.-Scorpions koncerten jártunk.

A Scorpions neve egyet jelent a német rock történelemmel, de egyetemes jelenlétük is élvonalbeli. Ha egy átlag rockzene kedvelőt kérdezel, hogy mondjon pár példát a klasszikus hard rock legnagyobbjai közül, biztos hogy mindenkinél top tízben van Rudolf Schenker és zenekara.  És talán maga az említett gitáros sem gondolta volna, hogy amikor ötvenkilenc évvel ezelőtt, 1965-ben Hannoverben megalapította a bandát, akkor olyan sikersztorinak lesz a szerzője ami még majd hat...

Romantikus Death Móka! Heaven shall burn/Trivium/Obituary/Malevolence

Ha már Valentin nap, mi sem lehet természetesebb, hogy az ember virágbolt helyett a H7-es HÉV felé veszi az irányt, hogy aztán Barba Negra színpada előtt andalogjon élete párjával (vagy a sörével) az olyan romantikus dallamokra, amit kedd este élvezhettek a fémzene rajongói. Nosza, uccu neki gondoltam én is, és 18:00 magasságában már az akkor még egész szellős közönségben állva vártam, hogy, hogy a Malevolence első riffjeire elmorzsoljak egy...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...