Egy kisebb germán mulatságnak adott helyet a Dürer ezen a zord keddi éjjel. Az aktuális sorlemezével, a Renegades-zel a teuton epikus mulatósmetal horda Equilibrium szépen lassan levetkőzi a korai folkos stílust, és egyre inkább orientálódik a még bulizósabb, slágermetál irányába, amely egyébként kifejezetten jól áll a srácoknak. Majdhogynem minden lemezük abszolút szerethető, tele van érdekességekkel, és meglepően kellemes a fülnek.
Nálam anno a rendkívűl profi mód megkomponált és összerakott Sagas lemez sokáig lakta a discmant meg a hifit. Nem szokásom a futás, viszont amikor hívtak az akkoriban még Határ út környékén levő Headbanger-ből, hogy megérkezett a lemez, már sprinteltem is érte. Akkor még nem sejtettem, mekkora változások lesznek a zenekart illetően mind zeneileg, és tagságilag is.
Két éve sikerült őket elcsípnem a Rockmaratonon, habár kis híján elmaradt a koncertjük az időjárási viszontagságok miatt. No hát, ahogy battyogtam a Dürer felé ebben az undorító időben, felelevenedtek az emlékek, de ezúttal semmiképp sem hiúsulhatott meg a német partiarcok dorbézolásban és hupákolásban gazdag bulija.
A nagyterembe betoppanva már a második nótánál járt az estét nyitó Nailed To Obscurity. Gyorsan odasomfordáltam a meglehetősen gazdag választékú merch pulthoz egy gyors csekkolásra-shoppingra, aztán irány a keverő.
A darkos Nailed To Obscurity egészen remek show-t nyomott. Zenéjük sokféle, de leginkább a melankólikusabb, agonizálós, elszállós death, illetve gót elemekkel operál, mintha mondjuk az Opeth-et összeraknánk az Evergrey-jel és hozzácsapnánk egy kis Wolfheart-os téli ridegséget. Valahogy így tudnám leírni. De az is lehet, hogy hülyeséget beszélek.
Habár én nem ismertem a NTO-t, biztosan lecsekkolom őket lemezen is. Élőben már bizonyítottak. Nem azt mondom, hogy kedvenc zenekar lesz, de muzsikájuk egészen eklektikusnak hatott. Úgy láttam, a félháznyi közönség is jól vette a zenét.
Ugyanez elmondható a soron következő Lord Of The Lost produkciójára is. Mármint az, hogy nem ismertem őket és az is, hogy fasza koncertet adtak. A szintúgy német kompánia már sokkal konkrétabbra lőtte be stílusát. Egy vérbeli partizós, gótikus cyberpunk formációt hallottunk. Együtténeklős, refréncentrikus zene ez, a Gothminister, Deathstars, Darkseed, Crematory, illetve a The Birthday Massacre által kitaposott ösvényen. Modern hangzás, retro dallamok, tökös riffek egyenesen a gyártelepről. Három szóban leírva: Eine Kleine Industrial.
Gyors átszerelés, majd dörrent is az est házigazdája. A René Berthiaume vezette, nem kevés tagváltáson átesett Equilibrium a folk/fantasy/epic vonal egyik ékköves mintapéldánya.
A kezdetben még inkább a Finntroll, illetve a Moonsorrow nevével fémjelzett folk/death/black metal határmezsgyéjén lavírozó sörfesztiválgyanús fogat mára már kezdi kinőni magát, és szépen-fokozatosan egy tudatos metamorfózisba ütközik, ami ebben az esetben az egyre heroikusabb, közönségénekeltetős slágergyanússágot takarja.
Azért minden hangzóanyagukon rendre felcsendülnek a bajor sörmetál abszolválásához elengedhetetlen folkos elemek, egy rahedli szintiszőnyeggel, azonnal a füledbe gyökerező megadallamokkal. Rengeteg zenei műfajt képes integrálni ez a zenekar, és ezeket úgy felhasználni, hogy az nem lesz röhejes. Oké, azért voltak poénosra sikeredett dalok, mint a Born To Be Epic dubsteppes/reggeae-s motívumai, vagy a bajor sramli legszebb pillanatait idéző Wirtshaus Gaudi, vagy esetleg az Unbesiegt című remekműben simán hozzák a perui Indiánok pánsípozós falunapi feelingjét.
Nos, azt kell mondjam, jobb volt ez a buli, mint amire számítottam. Pár éve a Maratonon kissé kiábrándító koncertet adtak, de ezúttal mindent beleadtak. Úgy látszik, jobban fekszik a srácoknak a klub-szezon. Mind hangzásban, látványban és hangulatban is korrekt képet kaptunk a zenekar munkásságáról. A szűk másfél órás szettben tulajdonképpen bevetették a legbulizósabb, hupákolós himnuszokat, mint például a nagyon konkrét kezdésnek bizonyult Renegades, a kukorékolós erdőjáró Waldschrein (amit a mai napig is a legjobb választásnak tartok ébresztőhangnak a telóra), a megamenő refrénű Path Of Destiny, vagy az abszolút megőrülős Der Ewige Sieg. Nyilván a lassan kultuszdalnak elkönyvelhető Equilibrium opusz, Blut Im Auge is hatalmasat ütött. A korábban már említett Born To Be Epic is igazán korrektül dörrent. Másfelől zseniális húzásnak tartom ezt a dubstep-re hajazó betétet. Szerintem mindenki röhögve headbangelt annál a résznél. Imádtam.
Egyebet nem igazán tudok elmondani. Überkirály koncertet kaptunk, reméljük, mihamarabb érkezik az ismétlés.
Cikk: Bütch
Fotók: Lányi Kristóf (Rockstation)
