event_rockarena2.jpg

II. Rockarena Elsõ félidõ

Túl vagyunk a II. Rockaréna első napján. Az este folyamán fellépett a Török Ádám és a Mini, Zorall, Deák Bill Blues Band, Ősbikini, Nagy Feró és a Beatrice, SBB - Silesian Blues Band (Lengyelország). Kezdjük az egyik legfontosabb dologgal. Deák Bill Gyula kapta a közönség által megszavazott PontFM rockzenei Életmű díjat, több mint 70 ezer szavazatot begyűjtve. Ezúton gratulálunk Bill Kapitánynak, és reméljük még sok-sok szép koncertet, és csodás...

Akela búcsúkoncert – Wigwam, 2007.10.31.

Túl vagyunk a Farkas-napon...és igen, az egyik szemem nevet, mert nagyon jó kis szuggesztív koncertben volt tegnap részünk, de a másik meg sír...mer' ugye elvileg "ebben a felállásban" ez volt az utolsó... Hogy szavamat ne keverjem össze meg vissza, haladok szépen sorban, azaz közel időrendben. Eléggé ifjonti időre volt meghirdetve ez a koncert, ami nekem olyaténképpen aggasztó érzést generált, hogy ugye ezerszázalékosan biztos lesz-e a jegyünk...hiába a Wigwamos jegyrendelési...

AlcoholicA – új énekessel

Alcoholica - Hartmann Zoli az új Hetfield Miután többször volt szerencsénk megbizonyosodni róla, hogy Hartmann Zoli, a Rocközön músorvezetője, nem csak szájtépésben (bocs műsorvezetés) van ott a szeren, hanem egész kellemesen gitározik, és mély átéléssel dalolja a klasszikus rockdalokat, mint a Kocsmára nyílik az utcaajtó, vagy a Hová mész te Kisnyulacska, ingyom-binyom málibe, ne fürgyé le, szóval, ezek után nem lepett meg nagyon a hír, hogy még nagyobb őrültségre adta...

Ráckevei Ászok Fesztivál

A hétvégén megrendezésre került Ráckevén ismét az Ászok fesztivál, ahol a horgászok, vadászok, szakácsok mutatták meg hogy mit is tudnak :) A PontFm Rádió képviseletében Média Ribi indított csapatot a halászlé főzőversenyen. A szürcsölni valóról és a harcsapörköltről Czár Jani bácsi gondoskodott, akiből az elmúlt hetekben igazi rocker lett :) A Pont FM halászlé igencsak jól sikerült, amire nem csak az a bizonyíték, hogy 6 helyezést ért el a több...

Christian Epidemic, Dying Wish, Dim Vision, Nervekiller, Death Warrant...

Lassan, de biztosan megérkeztem a debreceni Új Vígadóba. Végigköszöntem az ismerősök között, azután a színpad felé vettem az irányt. 7:50-kor a balmazújvárosi Death Warrant kezdett. A közönség a színpad elé gyülekezett és várta, hogy belekezdjenek a legelső számba. Széjjelnézve a helyiségben, kb. 60-70 fő lehetett. A zenekar saját számai között olyan együttesektől voltak feldolgozások, mint a Death, Six Feet Under és Exodus. Az első sort főleg balmazújvárosi emberek alkották, nagy ordítások és...

Kalapács / Wisdom koncerten jártunk – Ráday Klub, 2003.03.08.

2000-ben, amikor az egykori Pokolgép és Omen frontember Kalapács József felbukkant az ős-Pokolgép dalok mai verzióit tartalmazó albummal (Első merénylet), még nem lehetett sejteni, hogy a színházi munkákban elmerült énekes köré egy igazi zenekar is szerveződik. Pedig aztán ez is bekövetkezett, Kalács mellé megérkezett az egykori Omen gitáros Sárközi Lajos, és jöttek az ős-időkben a Sámánban Lajossal zenélő Beloberk testvérek is, továbbá a Dance-ből is ismert Weisz „Kicsi” Laci...

Friss hírek

A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...

A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...

Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!

Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....

Hardline koncert a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...

Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je

A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...

Újra Budapesten a New York-i punk legendák

A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...