Túl vagyunk a II. Rockaréna első napján. Az este folyamán fellépett a Török Ádám és a Mini, Zorall, Deák Bill Blues Band, Ősbikini, Nagy Feró és a Beatrice, SBB – Silesian Blues Band (Lengyelország).

Kezdjük az egyik legfontosabb dologgal. Deák Bill Gyula kapta a közönség által megszavazott PontFM rockzenei Életmű díjat, több mint 70 ezer szavazatot begyűjtve. Ezúton gratulálunk Bill Kapitánynak, és reméljük még sok-sok szép koncertet, és csodás albumot kapunk tőle a következő 50 év folyamán ! 🙂 Tehát most már mindenki tudja, hogy BILL A KIRÁLY !!!

Ezek a zenekarok egymagukban elegendőek ahhoz, hogy az ember felkerekedjen, és elmenjen egy koncertjükre, így együtt pedig kimerítették a kötelező megjelenés fogalmát. Sajnálhatja, aki kihagyta a bulit, mert nagyszerű műsort produkáltak a zenekarok. Jó volt Bill kapitányt a színpadon látni, és hallani, hogy csúcsformában van továbbra is a hangja. Egy szám erejéig Nagy Feróéknak is besegített, aki szintén megvillantott nem is keveset, a rocker énjéből. Nem volt kétséges, hogy Ő a színpadra termett, és nem a tv műsorokban való bohóckodásra. A Beatrice konkrétan olyan padlóba döngölő heavy metal stílusban adta első az eredetileg jóval lágyabb, és egyszerűbb felépítésű nótáit, hogy hogy az állak a padlón koppantak. Fergeteges buli volt, kiváló zenészekkel. Az este nemzetközi főzenekara, a lengyel SBB, nem igazán tudta elkapni a fonalat, a magyar ászok után 🙂 . Azt vettem észre, hogy 10 perc után elkezdett a nézőtér kiürülni. A teljes produkciójukról nem tudok beszámolni, mert … izé… szóval kicsit soknak tűnt a jazz beütés a zenéjükben, aminek hatására félelmetes gyorsasággal rohantam le a ruhatáros hölgyet a kabátomért, majd le kellett ellenőriznem, hogy megfelelően záródik-e a kijárat ajtaja.
A szombat hasonlóan jó műsort ígért, így aki teheti, mindenképp tegye tiszteletét a színpad előtt.
A mai fellépők:

március 8., szombat:
17.00 Vörös István és a Prognózis
18.00 Zanzibár
19.00 Kormorán
20.00 Bikini
21.00 Karthago
22.00 Pokolgép