December legvégén a budapesti S8 Underground klubba vezetett utam, ahol három hazai zenekar ünnepek közötti buliját nézhettem meg. Itt engedjétek meg, hogy ezen írásom csak az estet nyitó Solidity koncertjéről szóljon. Félreértés ne essék, sem a Crash & Ride, sem a Meteora nem hibázott az este, viszont a Solidity bizonyította ismét, hogy olyan szinten és érzékkel művelik a zenét ami ha nem ebbe az országba születnek, már a világ legnagyobb deszkáira predesztinálta volna őket. Viszont ők magyarok, így maradnak a hazai kis klubok, no meg a kötelesség nekem hogy írjak róluk, segítve azt, hátha írásom felkelti az olvasók érdeklődését és egyre többen fedezik fel maguknak ezt az igazi zenei gyöngyszemet.

A négytagú csapat a nehezebb utat választotta magának. Egy olyan műfaj szeretetébe ölik minden idejüket és energiájukat ami itthon nem igazán van a toplisták közelébe: Progresszív zenét játszanak.

Tudom mostanság sok mindenre divat ráhúzni a progresszív jelzőt, amit a szó eredeti jelentéséből miszerint “haladó”, még rá is lehet fogni mindenre ami kicsit is próbál valamit újítani. Ugyanakkor nehéz úgy progresszív zenét játszani, hogy az mégis közérthető maradjon, ne legyen öncélú és akár a hangzatában és szerkezetében sokkal egyszerűbb zenéket kedvelőknek is befogadható, sőt csábító legyen.

A Solidity ezt csinálja kiemelkedő szinten.  Három extra képességű zenész, és egy több énektechnikában is remek, nagyon erős kiállású frontember. Zenéjükben egyszerre van jelen a virtuózitás, a fogós metálos riffek, a legújabb korszellemnek megfelelő elektronika és a tiszta és hörgős ének váltakozásából kialakuló változatosság. Egyaránt figyelnek arra, hogy a prozódiák is fülbemászóak legyenek, magasan szálló refrénekkel és az énektémákat kórusként kísérő gitár lead-ekkel. Nincsenek üresjáratok a zenében, minden hangszer és a HD is mindig a helyén van, mégsem túl tömény, ami a HD-vel megtámogatott modern prog zenéknek sokszor velejárója és hátulütője lehet.

Most csak szűk negyven percet játszott a zenekar, még is olyan komplett, nagykoncert érzést  kapott a helyszínen összesereglett publikum, aminek receptjéért sok más zenekar könyöröghetne.  És ennek a működő recepturának nem szabadna itthon beragadnia az undergroundba. Mert sokkal többre hivatott, nem csak zene, nem csak szórakoztatás. A Solidity művészet és érzelem, mely minden tekintetben fel tud tölteni. Nem csak szórakoztat, de el is gondolkodtat. Egy ennyire profin megírt és összerakott produkció pedig biztos, hogy megállná a helyét külföldön is. Nyelvi korlát sincs, hiszen a zenekar angolul írja a dalait.

Nekünk pedig nem lehet más hivatásunk, mint sem hogy segítsük az ilyen és hozzájuk hasonló zenekarokat, hogy kitörjenek a sokszor ugyanabba a statikus mocsárba beragadt hazai zenei életből. A Solidity és hasonló bandák segíthetnének abban, hogy a magyar könnyűzene felnőjön európai társaihoz. Hogy hazai zenekarok is sokkal nagyobb számmal róhassák európai útjait, és városait. Mert erre az egész hazai undergroundnak szüksége van, és profitálhatna belőle.

Nektek pedig nem tudunk és nem is akarunk más ajánlani, csak hogy menjetek el egy következő Solidity bulira, nézzétek és hallgassátok meg mit is tud és képvisel ez a négyes. Kövessétek be őket a közösségi felületeken, hallgassátok őket a zenemegosztókon.

Nem fogjátok megbánni.

Solidity facebook: https://www.facebook.com/solidityband