Külföldi

Azzal kezdeném a beszámolómat, hogy rögtön kikiáltom magam a földkerekség legnagyobb eretnekének: nem tartoztam soha az első, de még a másodvonalas Slayer-rajongók körébe sem. Ha megszólalt valahol persze sosem kiabáltam, hogy kapcsoljátok el, vagy mi ez a szar, de otthon magamtól nagyon ritkán raktam be Araya-ék dalait. Ismerem és tisztelem a munkásságukat, de valahogy sosem érintettek meg annyira, hogy rajongóvá váljak. Ettől függetlenül persze, amint bejelentették, hogy hazánkban is...

Alapvetés. Kihagyhatatlan. Legalább egyszer mindenkinek muszáj. Szokták ezeket mondogatni filmekre, könyvekre, meg persze zenekarokra is, és ha utóbbiakról van szó, igazából nem nagyon tudnék olyan nevet mondani, akikre jobban illene ez a közhely, mint az Iron Maiden. Habár a több mint negyven éve töretlenül nyomuló angoloknál sokkal későbbi, modernebb bandákon nőttem fel, de amikor először láttam őket a 2018-as Volt fesztiválon, kénytelen voltam megállapítani, hogy tökmindegy, mi a kedvenc...

Az a helyzet, hogy az úgynevezett szupergruppok tevékenysége nagyon ritkán tudja felkelteni az érdeklődésemet és az sem mellékes, hogy az ilyen jelzővel emlegetett produkcióknak sokszor több a füstje, mint a lángja. Márpedig a The Winery Dogs a szó legszorosabb értelmében vett szupergrupp, amit három olyan élő legenda, név szerint Richie Kotzen - gitáros / énekes (többek között Poison, Mr. Big), Billy Sheehan - basszusgitáros (többek között Steve Vai, David...

Akár csak Kieron kollégának, nekem is igen nehéz döntés volt a Június 25. Bár én nem fordultam a magasabb erőkhöz segítségért, azért sikerült eldönteni, hogy én inkább vagyok a „Fehérkígyó csakrájú kolléga”, mint Mr. tízezer ököl Aura. Így aztán az igazságos osztozkodás után nem is volt más dolgom, mint kedd este elindulni a Barba Negra Track-be.  Meg is érkeztem pont annyi késéssel, hogy a közönség bemelegítését végző Ivan & the...

Thrash-orgiára számíthatott az aki kilátogatott a Barba Negrába vasárnap este, hiszen érkezett a műfaj egyik legnagyobbika a Megadeth, elöttük pedig a hazai szcéna zászlóshajója az Archaic nyitotta az estét. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem tette tönkre a bulit az ítéletidő ami az ország számos pontját sújtotta, így a több mint ötezer ember aki össze zsúfolódott ezen az estén a Negrában, maximum belülről áztathatta el magát. Az Archaic pontban...

Pedig én nagyon akartam. A munkanap, a korai kezdés és a feltúrt Budapesten szó szerint keresztüljutás (Békásmegyerről Újbudára) ellenére iparkodtam, hogy élőben láthassam a 11 év lemezmentesség csöndjét tavaly megtört püspökladányi Dying Wish produkcióját a Pain előtt. Mindazok ellenére kíváncsi voltam a produkciójukra, hogy amikor a koncertet szervező Hammer Concerts az esemény facebook oldalán bejelentette, ők nyitnak a Pain előtt, én voltam az első, aki nemtetszését nyilvánította ki. Persze...

Nyáron úgy voltam vele, kötelességem részt venni egy Eluveitie koncerten, mert már jó ideje nem fordultak elő kicsiny hazánkban, szóval kapva kaptam az alkalmon és nem is csalódtam. Kvázi a koncert másnapján bejelentésre került a folk-core vasainak decemberi önálló estje, szóval egy szó, mint száz: duplázás.  Tulajdonképpen a Rockmaratonos koncertjük óta a svájci brigád lemezei igen gyakori vendégek a lejátszóban, úgyhogy bátran mondhatom, viszonylag fel voltam készülve az este történéseire. llenben...

Ha a metal egy epikus akció/kaland/fantasy film lenne, akkor bizony a Kamelot muzsikája is szerepelne azon a soundtrack-en olyan bandákkal karöltve, mint a Blind Guardian, a Rhapsody, a Myrath, és még sorolhatnám. Legutóbb (és először) 2015-ben láttam a multikulti bandát a Dream Theater előtt. Már akkor is meglepődtem ezen a párosításon, mint ahogy a mostani koncerten is. Nem, mintha bármi bajom lenne a Leaves’ Eyes-zal, de mondjuk egy Myrath...

Semmi másra nem vágyhat az ember, amikor egy télbe iktatott kis "nyaralás" után több órát repül haza hajnalban, mintsem hogy jól kialudja magát, mielőtt újra visszaül a munka monoton mókuskerekébe. Kivéve, ha aznap este mikor leszállt a géppel Budapesten, itt játszik a világ egyik legőrültebb és legzseniálisabb zenésze. Akkor nincs olyan, hogy pihenés, igenis menni kell. Így volt ez most is. Hajnalban landoltunk Lisszabonból jövet, este pedig irány a...

Mint oly sok más embernek, nekem is volt fiatalabb koromban egy rövidebb skate-punk időszakom. Aztán egyszer csak vége szakadt a dolognak, és csak nemrég kezdtem el újra felfedezni, hogy tudtak-e megújulni a stílust mai napig képviselő zenekarok. És míg azt láttam, hogy például a Blink 182 egy igen erőteljes irányváltás keretében, ma már rapperekkel turnézza körbe Amerikát, addig a Sum 41 bő egy hónappal ezelőtt kidobott egy ízelítőt, a...