Tool-Bécs beszámoló

12 év. Legutóbb ennyi ideje játszott a Tool Európában. 12 év bizony hosszú idő emberi léptékben. Munkahelyek, kapcsolatok, barátok, lakások, városok változnak meg, zajlik az élet ezidő alatt bőven – ahogy zajlott a Tool háza táján is. Már 2009-ben felröppentek az első hírek a 2006-ban megjelent 10000 days albumuk utódjáról. Megindultak a spekulációk, az örökoptimista Danny Carey pedig, a banda dobosa, sorra ígérgette, hogy pár hónap múlva már hallhatjuk...

Tears of the dragon- Betegen is hibátlan koncertet adott...

Bruce Dickinson neve önmagában garancia arra, hogy egy jó buliban lesz részünk. Az Iron Maiden frontembere ugyanis valami olyat tud a hangjával, így közel hatvanhat évesen is, amit kevesek.  Egyszerűen nem öregszik, nem hibázik. Ráadásul akkor sem amikor beteg, de erről majd kicsit később. The Mandrake Project címmel március elején jelent meg a legendás énekes hetedik szóló lemeze, és mivel klasszikus értelemben véve szóló lemezeinek turnéjával harminc éve volt utoljára...
machine-head 20150926

Machine Head koncerten jártunk – Barba Negra Music Club...

Szeretném előrebocsátani hogy toronymagasra tettem a mércét ezzel a koncerttel kapcsolatban. A Machine Head-et a mai mezőny egyik legerősebb zenekaraként tartom számon, akik az egyébként is bivalyerős albumaikat élőben tudják igazán megdörrenteni. Az európai stratégiájukkal az elmúlt években nem voltam teljes mértékben kibékülve; biztosan hatalmas élmény egy Slipknot és egy Metallica előtt kiemelt vendégként koncertezni, illetve csak a legnagyobb nyári fesztiválokon fellépni, biztosan megérte hosszabb távú befektetésként minél szélesebb...

Így kell elbúcsúzni-Slayer koncerten jártunk!

Azzal kezdeném a beszámolómat, hogy rögtön kikiáltom magam a földkerekség legnagyobb eretnekének: nem tartoztam soha az első, de még a másodvonalas Slayer-rajongók körébe sem. Ha megszólalt valahol persze sosem kiabáltam, hogy kapcsoljátok el, vagy mi ez a szar, de otthon magamtól nagyon ritkán raktam be Araya-ék dalait. Ismerem és tisztelem a munkásságukat, de valahogy sosem érintettek meg annyira, hogy rajongóvá váljak. Ettől függetlenül persze, amint bejelentették, hogy hazánkban is...

Iron Maiden koncerten jártunk.

Alapvetés. Kihagyhatatlan. Legalább egyszer mindenkinek muszáj. Szokták ezeket mondogatni filmekre, könyvekre, meg persze zenekarokra is, és ha utóbbiakról van szó, igazából nem nagyon tudnék olyan nevet mondani, akikre jobban illene ez a közhely, mint az Iron Maiden. Habár a több mint negyven éve töretlenül nyomuló angoloknál sokkal későbbi, modernebb bandákon nőttem fel, de amikor először láttam őket a 2018-as Volt fesztiválon, kénytelen voltam megállapítani, hogy tökmindegy, mi a kedvenc...

Megszólalt a világ összes hangja.. kétszer. The Winery Dogs...

Az a helyzet, hogy az úgynevezett szupergruppok tevékenysége nagyon ritkán tudja felkelteni az érdeklődésemet és az sem mellékes, hogy az ilyen jelzővel emlegetett produkcióknak sokszor több a füstje, mint a lángja. Márpedig a The Winery Dogs a szó legszorosabb értelmében vett szupergrupp, amit három olyan élő legenda, név szerint Richie Kotzen - gitáros / énekes (többek között Poison, Mr. Big), Billy Sheehan - basszusgitáros (többek között Steve Vai, David...

Peace sells…but Who’s buying?- Jött, látott, győzött a Megadeth

Thrash-orgiára számíthatott az aki kilátogatott a Barba Negrába vasárnap este, hiszen érkezett a műfaj egyik legnagyobbika a Megadeth, elöttük pedig a hazai szcéna zászlóshajója az Archaic nyitotta az estét. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem tette tönkre a bulit az ítéletidő ami az ország számos pontját sújtotta, így a több mint ötezer ember aki össze zsúfolódott ezen az estén a Negrában, maximum belülről áztathatta el magát. Az Archaic pontban...

Rövid, de velős: Whitesnake koncerten jártunk

Akár csak Kieron kollégának, nekem is igen nehéz döntés volt a Június 25. Bár én nem fordultam a magasabb erőkhöz segítségért, azért sikerült eldönteni, hogy én inkább vagyok a „Fehérkígyó csakrájú kolléga”, mint Mr. tízezer ököl Aura. Így aztán az igazságos osztozkodás után nem is volt más dolgom, mint kedd este elindulni a Barba Negra Track-be.  Meg is érkeztem pont annyi késéssel, hogy a közönség bemelegítését végző Ivan & the...

Pain koncerten jártunk – Pain/Dust in Mind/Dying Wish –...

Pedig én nagyon akartam. A munkanap, a korai kezdés és a feltúrt Budapesten szó szerint keresztüljutás (Békásmegyerről Újbudára) ellenére iparkodtam, hogy élőben láthassam a 11 év lemezmentesség csöndjét tavaly megtört püspökladányi Dying Wish produkcióját a Pain előtt. Mindazok ellenére kíváncsi voltam a produkciójukra, hogy amikor a koncertet szervező Hammer Concerts az esemény facebook oldalán bejelentette, ők nyitnak a Pain előtt, én voltam az első, aki nemtetszését nyilvánította ki. Persze...

Cyberlovaggá üttettük magunkat Kamelot és Leaves’ Eyes koncerten jártunk

Ha a metal egy epikus akció/kaland/fantasy film lenne, akkor bizony a Kamelot muzsikája is szerepelne azon a soundtrack-en olyan bandákkal karöltve, mint a Blind Guardian, a Rhapsody, a Myrath, és még sorolhatnám. Legutóbb (és először) 2015-ben láttam a multikulti bandát a Dream Theater előtt. Már akkor is meglepődtem ezen a párosításon, mint ahogy a mostani koncerten is. Nem, mintha bármi bajom lenne a Leaves’ Eyes-zal, de mondjuk egy Myrath...

Friss hírek

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...

10 nap múlva itt a Deep Purple

A rockzene világszerte ismert ikonja, a Deep Purple ma bejelentette jövő évi európai és egyesült királyságbeli turnéját, amely részeként a Budapest Arénában is fellépnek...

Gótikus tündérmesék – Blackbriar az Analog Music Hallban

A sötét, filmszerű hangzásáról és gótikus tündérmeséket idéző világáról ismert Blackbriar 2026. október 1-én Budapesten az Analog Music Hall színpadán lép fel új dalaival. A...

Ezt várhatjuk a Blackbriar koncertjétől.

Budapestre jön október elsején a gótikus tündérmesék metál úttörője a Blackbriar. A Turné tegnap indult a németországi Münchenben, ahol EZZEL A DALCSOKORRAL indították az...