Szeptember végén jelent meg a svéd Hardcore Superstar tizenegyedik albuma You Can’t Kill My Rock ’n Roll címmel. Az anyagra három évet kellett várni, megszületése nem volt egyszerű, a végeredmény viszont mind hangzás, mind tartalom tekintetében a zenekar egyik legjobbja. Magnus “Adde” Andreasson-t, a zenekar dobosát és fő dalszerzőjét Humel faggatta ki az album megjelenésével és a zenekar turnéterveivel kapcsolatban.
A You Can’t Kill My Rock ’n Roll lemezen külső producer nélkül dolgoztatok, a keverést leszámítva minden munka a zenekar irányítása alatt folyt. Ennyire biztosak voltatok a dolgotokban?
Nagyon szerencsések vagyunk, eddigi pályafutásunk során sikerült több olyan producerrel is együtt dolgoznunk, akiket gyermekkorunk óta hősként tisztelünk. A legutóbbi lemezünket Joe Barresi-vel vettük fel, azt megelőzően Randy Staub-bal dolgoztunk (Metallica, Mötley Crüe). Rengeteget tanultunk tőlük! Folyamatosan figyeltük őket munka közben, szivacs módjára szívtuk magunkba a tudást. Úgy éreztük, hogy most már mi is megbirkózunk a feladattal. Az eredményt tekintve szerintem jól döntöttünk, nagyon elégedett vagyok a lemez hangzásával! Rengeteget melóztunk az anyagon, és ez szerintem átjön a hallgatóknak is! Legalábbis remélem, hogy átjön! El akartunk mozdulni egy modernebb hangzás irányába.
Egy producer a hangzáson kívül egy lemez irányvonalának kijelölésében is segíthet, ebből a szempontból is elég tapasztaltnak éreztétek magatokat?
A korábbi anyagaink is külső segítség nélkül álltak össze. Én vagyok a fő dalszerző a csapatban. Az ötleteimet átküldöm a többieknek, ők pedig elmondják a véleményüket. Ebből fakadóan rengeteg ötlettel kell előállnom, szinte folyamatosan a dalszerzésre kell összpontosítanom. Lényegében minden ötlet, amivel nem vagyunk mindannyian maradéktalanul elégedettek megy a kukába. Egy új lemez megírása során az ötletek fele a kukában landol. Csak ezzel a módszerrel tudunk egy teljes albumot izmos dalokkal megtölteni. És ez nem valami egyedülálló munkamódszer, a nagy zenekarok többsége ugyanígy dolgozik. A Beatles vagy a Rolling Stones folyamatosan új ötleteken dolgozott!
Két éven keresztül formáltátok a You Can’t Kill My Rock ’n Roll anyagát, mikor álltak össze azok a dalok, amik végül felvételre kerültek?
Az első év során átküldött ötleteim közül egy sem tetszett a többieknek! Folyton azzal jöttek nekem, hogy nem elég jók! Emiatt komoly válsághelyzet alakult ki a zenekaron belül… Nekem tetszettek azok a dalok, ezért meg kellett kérdeznem a többieket, hogy mit várnak tőlem? Milyen elképzeléseik vannak? Mert azok nyilván nem egyeztek az enyémmel… Én a Dreamin’ in a Casket stílusában gondolkodtam, majdhogynem thrash-es stílusban. A többiek azon a korszakon már túljutottak, ők inkább az arénarock irányába akartak elindulni. Átbeszéltük a dolgot, elkezdtem az ő stílusukban írni, és egyből jött a pozitív visszajelzés!
Honnan sikerült ezeket a vidám és pozitív dalokat előhúznod egy ilyen negatív és frusztrációval teli időszak után?
Alkotóként nincs annál boldogabb pillanat, mint amikor létrehozol valami újat. Egy teljesen új lökést kaptam, amikor végre sikerült megértenem, hogy a többiek milyen jellegű daloknak örülnek majd! Előttem volt egy hatalmas kihívás, az motivált, hogy megbirkózzak vele! Sokkal egyszerűbb lehangolni a gitárt és keménykedni, mint valami dallamosat és fülbemászót írni mollban! Ahogy egy hullámhosszra kerültem a többiekkel, a dalírást is újra elkezdtem élvezni!
Mikor jönnek általában az új ötletek, illetve hogyan szoktad ezeket lejegyezni?
Rengeteg energiát emészt fel, hogy valaki kreatív legyen. Folyamatosan figyelni kell a környezetet. Magadba kell szívni, ami körülötted folyik, és mindezt ki is kell tudnod elemezni. Lehet ez egy könyv, egy film, vagy akár egy beszélgetés egy barátoddal. Aztán amikor jön, az olyan, mint a hasmenés, hahaJ Egyből eldobok mindent, és rohanok felvenni, nehogy kárba vesszen! Van egy kis stúdióm a házam mellett, általában oda rohanok át. A legszebb az egészben, hogy a legjobb ötletek mindig elalvás előtt jönnek, hahaJ
Honnan jött a You Can’t Kill My Rock ’n Roll cím? Emlékszel a pillanatra, amikor az ötlet először felmerült?
Azt szeretnénk, ha ez a lemez sokat jelentene a közönségünknek. Hogy az életük filmzenéjévé váljon! Olyan lemez legyen, amire ugyanúgy emlékezni fognak, mint ahogyan én emlékszem azokra a klasszikusokra, amiken felnőttem. Azt szeretnénk, hogy ezen az albumon keresztül megismerjék a mi kedvenc lemezeinket is. Hogy megértsék, mi milyen zenéken nőttünk fel. Ezekben a dalokban ott van a Slade, a ZZ Top, a Queen, a Van Halen… Egyszer beszélgettünk az elsőként megvásárolt lemezeinkről. Ez nálam a Diary of a Madman volt. A You Can’t Kill Rock and Roll az egyik kedvenc dalom arról az albumról. A címválasztással Ozzy előtt akartunk tisztelegni. És persze ott van a zeneipari vonatkozás is. Egyáltalán nem értünk egyet a „rock halott” témájú nyilatkozatokkal, ezzel kapcsolatban is állást akartunk foglalni. A Rock ’n Roll-t lehetetlen megölni, ott van bennünk, körülvesz minket! Az energia, a vidámság, a hangerő! Ezekre mind szükségünk van a mindennapi létezéshez, tehát lehetetlen megölni!
Mindig is ez a fajta pozitív világszemlélet jellemzett?
Ha a zeneiparban dolgozol, egyszerűen nem teheted meg, hogy ne pozitívan állj a dolgokhoz. A zenekarod a saját céged, minden sikeres bandába kell egy Lars Ulrich, vagy egy Gene Simmons, aki irányt mutat! Imádok zenélni, ez az életem. Ha huzamosabb ideig nem zenélhetek, morcos leszek, jönnek a negatív gondolatok, tehát olyan emberekkel veszem magam körül, akik hozzám hasonlóan élnek-halnak a zenéért és a zeneszerzésért. Nem hiszem, hogy sokáig bírnám egy gyárban…
Göteborg-nál jobb helyen ezek szerint nem is születhettél volna, véleményed szerint miért alakulhatott ki ez a pezsgő zenei élet a városban?
Ezt a kérdést rengetegszer felteszik nekem, hogy őszinte legyek én is sokat gondolkodom rajta. Nemrég néztem egy filmet a Grunge kialakulásáról. Seattle-ben abban az időben rengeteg különböző stílusban játszó zenekar volt, és látszólag az egész város oda volt a zenéért. Ennek az eredménye pedig zenei kísérletezés lett. A Mother Love Bone és a Nirvana ugyanúgy Grunge, hiába játszanak teljesen másfajta zenét. A Soundgarden és a Melvins között sincsen semmi hasonlóság. Ennek ellenére ezek a zenekarok mind ugyanonnan jöttek, és ugyanabba a kategóriába soroljuk be őket. Hasonló volt a helyzet Göteborg-ban is. Amikor fiatalon klubkoncertekre jártam, folyton belebotlottam az At The Gates, Hammerfall és In Flames tagokba. Ugyanazok a zenekarok érdekeltek mindannyiunkat, ugyanazokra a koncertekre jártunk, barátok voltunk. Egymással párhuzamosan fejlődtek a zenekaraink, viszont mindannyiunknak sikerült megtalálni a saját stílusát.
Lehet az ABBA, Avatar, Ghost, In Flames vagy Hardcore Superstar, a fogós dallamok mindig is ott voltak a svéd zenében, és ezek látszólag erőlködés nélkül jönnek a zeneszerzőkből, mi ennek az oka?
A svéd és az ír népzene nagyon hasonlít egymásra. Mindkettőben nagy szerepet kap a hegedű és a furulya, emiatt hihetetlenül dallamosak. Svédországban lehetetlen népzene nélkül élni, mindenhol ott van, még ha nem szereted, akkor is gyakran hallod. Ha valamit ünneplünk, bárhová mész, népdalokat hallasz. Ezek pedig tele vannak borzasztóan fogós énekdallamokkal. Szerintem ez lehet az oka. Az ABBA hangzása mindenképp nagyon közel áll ezekhez a dalokhoz, én legalábbis tisztán hallom a párhuzamot. Az In Flames zenéjében is pontosan hallom, hogy Jesper fiatal korában hegedült, és hogy gyakorlás közben rengeteg népdalt megtanult.
A You Can’t Kill My Rock ’n Roll borítója nagyon emlékezetesre sikerült, kinek az ötlete volt?
Van egy argentin hölgy, Gisel Ippoliti, akinek a munkájába teljesen véletlenül botlottunk bele. Kapcsolatba léptünk vele, mint kiderült nagyon szereti a zenénket, hahaJ Az első közös munkánk a Have Mercy on Me kislemezének a borítója volt. Elmondtuk neki, miről szól a szöveg, milyen üzenetet szeretnénk látni a borítón, ő pedig előállt ezzel a fantasztikus alkotással! A következő közös munkánk pedig már az Electric Rider volt. Szeretnénk egyébként majd kihozni a megjelent kislemezeket egy különleges díszdobozban, bakeliten!
Öt kislemezt is kiadtatok az album felvezetéseként, korábban ez nem volt rátok jellemző. Bejött ez a munkamódszer?
Igen, nagyon! Minden kislemez kapott elég időt a kibontakozásra, a közönség jobban bele tudta magát ásni egy újabb dalba, nem zúdítottunk a nyakukba egyszerre tizenkettőt. Ezen kívül nekünk is volt elég időnk, hogy minden egyes kislemezhez forgassunk egy klipet, hogy mindegyik kapjon egy saját borítótervet, hogy alapvetően csak arra a dalra koncentráljunk.
Ezek szerint elképzelhető, hogy a jövőben kiadtok majd rövidebb EP-ket is?
Már vannak konkrét terveink is ezzel kapcsolatban! Egy akusztikus EP-t tervezünk legközelebb kihozni, 6-7 dalról lenne szó. Ezek között szerintem az Electric Rider is szerepel majd, mivel borzasztó jól szól áthangszerelve! Aztán ott van a Hope for a Normal Life a Beg For It című lemezünkről, ami szintén félelmetesen jól szól akusztikus gitárokkal.
Az utóbbi hetekben már élőben is bemutattatok pár dalt az új lemezről, milyen volt ezeknek a fogadtatása?
Legtöbb esetben a közönség nem akar új dalokat hallani, a klasszikusok miatt mennek el a koncertekre. Most viszont valami teljesen más a helyzet! Eddig hat új dalt zsúfoltunk bele a programba, és tervezzük, hogy ez a szám tovább emelkedik majd. A közönség már most együtt énekli velünk az új dalokat, imádják őket! Hasonló a helyzet, mint amikor a fekete albumot adtuk ki. Valami van a levegőben, a dalok egyből működnek, a közönség azonnal átérzi és imádja őket!
Nem lehetett egyszerű az új turnéprogramot összeállítani, pláne ha egy rövidebb fesztiválprogramról van szó…
Valóban nem az… Vannak olyan klasszikusok, amiket egyszerűen nem nyugdíjazhatunk. A közönségünk nem menne haza boldogan, ha nem játsszuk el a We Don’t Celebrate Sundays-t. Ugyanez a helyzet az Above The Law-val. A legutóbbi koncerten ki kellett hagynunk a Someone Special-t és a Wild Boys-t, sajnos ezeket az áldozatokat meg kellet hoznunk, hogy minél többet tudjunk az új lemezről játszani. Talán egyszer majd csinálunk egy Greatest Hits turnét, ahol nem lesz ilyen problémánk.
A honlapotokon nem sok információ található a tervezett turnéval kapcsolatban, van már valami konkrét terv 2019-re?
2018-ban szinte kizárólag Svédországban lépünk majd fel. Európai koncertekre kora tavasszal, március környékén lehet majd számítani. Az egy alapos Európa-turné lesz. Jelenleg még tárgyalunk a nyári fesztiválokról, több ajánlatot is kaptunk már. Elég hektikusnak ígérkezik a nyár, azt már lehet tudni, hogy fellépünk az Államokban, novemberben pedig Japánban.
Magyarországon ritkaságnak számít egy Hardcore Superstar koncert, van ennek valami konkrét oka?
Igen, ebben sajnos igazad van, a Beg For It óta nem jártunk felétek, az viszont egy nagyon emlékezetes koncert volt azon a hajón! Nagyon élveztük! Őszinte leszek, nem tudom, miért hanyagoljuk azt a régiót. Kicsit el kell majd beszélgetnem a koncertszervezőnkkel, haha
