Korn – Beszarás, ez nem kacsa: a Metallica basszusgitárosának...

Igaz túl vagyunk már április elsején, egy ideig mégsem akartuk lehozni azt a blamának tűnő hírt, mely szerint a Metallica basszer Robert Trujillo 12 éves fia, Tye Trujillo ugrik be Fieldy helyett a Kornba, Április második felében Dél-Amerikában turnézik a Korn és Fieldy állítólag "előre nem látható körülmények" miatt nem lehet ott a bulikon. Mivel azonban ezt a hírt már az érintett zenészek is alátámasztották, így csak annyit fűznénk...

Elhunyt Riki Church.

Életének 53. évében elhunyt Riki Church, aki leginkább a Junkies basszusgitárosaként volt ismert, hiszen 26 éven át volt a legendás honi zenekar tagja, és egyik fő dalszerzője.  A Junkies mellett több hazai és amerikai zenekarban is kipróbálta magát. Születése után az Egyesült Államokban nőtt fel, ahonnan 1993-ben költözött  haza, majd a Junkiesból való 2020-as távozása után ismét visszatért oda. Drága Riki! Próbáljuk megérteni, hogy nem vagy többé. Üresség és végtelen...

Omega – Tovább mélyült a barátság: feldolgozták a Scorpions...

Sokak számára ismert az Omega és a Scorpions zenekarok barátsága, és azt is tudjuk, hogy 1995-ben Rudolf Schenkerék White Dove címmel dolgozták fel a Gyöngyhajú lányt. Most az Omega tiszteleg a német rockereknek a Still Loving You című sláger feldolgozásával. Az Omega együttes gyökerei egészen 1960-ig nyúlnak vissza, amikor Kóbor János, Kovacsics András, Laux József és Varsányi István megalapította az első, még nevesincs iskolai zenekart. Később ebből a formációból lett...
gellert tibor 20160917

Gellért Tibor – 57 éves korában elhunyt az Edda...

Tegnap délután kaptuk azt a szomorú hírt, mely szerint 57 éves korában elhunyt Gellért Tibor, az egyik legismertebb hazai koncerthangosító szakember, a Rockwell és az Edda egykori gitárosa. Tibor a Multimedia Sound & Light vezetőjeként a hangosításért felelt az Omega koncertjein, de dolgozott az Edda Művekkel és az Irigy Hónaljmirigy zenekarral is. A kiváló hangtechnikus zenei pályája 15 éves korában kezdődött, amikor a zongoráról átváltott a gitárra. Néhány tipikus...

Bad Sector – Heves metalosai kiadták első albumukat

Hosszú hónapok fáradtságos munkája ért be: a Bad Sector, Heves egyetlen metal zenekara végre elkészült első lemezével. A Bad Sector zenekar 2013 áprilisában alakult Hevesen. Az amatőr formáció tagjai: Berta Péter (gitár és ének), Pataki András (basszusgitár), Tóth Tamás (dob) és Hegedűs Dávid (gitár). Az Intro című album a csapat első önálló lemeze, összesen tíz produkciót tartalmaz. Mi vagyunk a Bad Sector zenekar: Berta Péter „Berty” – gitár, ének Hegedűs Dávid  „Hege”–...

Aurora – Összefogás “Lópici Gáspárért”

Az Aurora zenekar támogató összefogásra hívja fel a figyelmet! Kérjük, aki tud, segítsen. A banda hivatalos közleményét alább olvashatjátok: "Kedves Barátaink! Összefogást hirdetünk! Mint ahogyan azt bizonyára a média ilyen-olyan felületeiről megtudtátok, jó barátunk, több videoklipünk főszereplője, a színművész-legenda (a sokak által csak Lópici Gáspárként ismert) Szilágyi István egészségügyi állapotából kifolyólag nehéz helyzetbe került. Nem csak nekünk, de az egész nemzet számára okozott felejthetetlen, boldog pillanatokat, így kötelességünknek érezzük, hogy segítő kezet nyújtsunk...
floor jansen tuomas holopainen 20161009

Nightwish – Floor Jansen babát vár, de nem fog...

Több mint másfél évig turnéztatta eddig a Nightwish a legutóbbi lemezt, az Endless Forms Most Beautifult (nálunk kétszer is felléptek), nem csoda, hogy a hosszú turnénak egy dupla DVD-vel állítanak emléket. A Vehicle Of Spirit című anyag november 4-én jelenik meg, és két teljes koncert felvételét tartalmazza majd, természetesen rengeteg bónuszanyaggal kiegészítve. A DVD-re egy finnországi (Tampere - Ratina Stadion) koncert mellett a 2015. december 19-én, 12 ezer rajongó...

Moby Dick – Budai Bélát Király Zoltán váltja a...

Derült égből villámcsapásként sújtotta a Moby Dick híveket, hogy szeretett bandájuknál tagcsere történt. Minderről a banda Facebook-oldalán számolt be az új lemezen dolgozó thrash metal legenda. Budai Béla dobost a Wellhello meghívása miatt az Akelából is ismert Király Zoltán fogja váltani a thrashereknél. A jövőre várható nagylemez felvételeit a hírek szerint még Budai Béla fogja feljátszani, utána viszont már végleges lesz a csere. Íme a zenekari publikáció: „Sajnos hírünk van,...

Szijártó Zsolt – A Kárpátia gitárosa szólóban, itt az...

Nyár végén jelenhet meg a Kárpátia gitárosának, Szijártó Zsoltnak (ex-Akela, ex-Omen) 10 dalt tartalmazó szólólemeze, melyről máris meghallgatható az első dal, a Sörútrendszer. Ebben a nótában Borlai Gergő a dobos, basszusgitáron pedig Cserfalvi "Töfi" Zoltán játszik. „Íme, az első dal a készülő szólólemezemről.  Sok ismerősöm kérdeztem, mi jut eszükbe, ha ezt a dalt hallgatják?  Azt mondták: Utazás, autózás, napfény, nyugodt délutáni sörözés... Így kapta a dal a Sörútrendszer címet! Köszönet Gergo Borlainak...

Tóth Csanád – Mindössze 11 évesen, de már három...

Egy 11 éves vagány tehetség tűnt fel a közösségi oldalakon. Tóth Csanád a NewSkool Zenesuli növendéke. Nemrég egy saját videót is készített, amin három hangszeren is eljátssza egyik kedvence, a Foo Fighters slágerét. Csanád állítólag már hatévesen nagy Supernem rajongó volt; így nagy örömmel kezdett gitározni tanulni Pulius Tibitől.  Aztán hamarosan Varga Ádámnál  elkezdte a dobot is. "Személy szerint nem tapasztaltam még 11 éves srácnál ilyen mély lelkesedést a rockzenéért. Ez a mai világban...

Friss hírek

Ilyen volt a Metallica első napja

Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...

Az Of Mice & Men lemondta turnéját, de a Vended így is fellép

Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban...

Magyar underground, hazai hip-hop és a legendás P. Mobil Ilyeneket hoz a június a...

STENK stábja. A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el,...

10 nap múlva Budapesten a 60 éves Scorpions!

A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...

Alig két hét és előszőr játszik Budapesten az A Perfect Circle!

Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...