Egy 11 éves vagány tehetség tűnt fel a közösségi oldalakon. Tóth Csanád a NewSkool Zenesuli növendéke. Nemrég egy saját videót is készített, amin három hangszeren is eljátssza egyik kedvence, a Foo Fighters slágerét. Csanád állítólag már hatévesen nagy Supernem rajongó volt; így nagy örömmel kezdett gitározni tanulni Pulius Tibitől.  Aztán hamarosan Varga Ádámnál  elkezdte a dobot is.

“Személy szerint nem tapasztaltam még 11 éves srácnál ilyen mély lelkesedést a rockzenéért. Ez a mai világban nagyon ritka, és meg merném kockáztatni, hogy az országban nincs még egy ilyen srác ennyi idősen. A zene iránti mély szeretete egyáltalán nem csak felszínes, ez megnyilvánul egyrészt a technikai tudásában, és a kitartásában. Például mikor szóbajött, hogy a Rope-ot kellene feljátszani a következő stúdiógyakorlaton, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolog, mivel nagyon magas szintű technikai és fizikai kihívást jelent. A stúdiógyakorlat lényege, hogy olyan dalt válasszunk a diákkal, amiben meg tudja mutatni a hangszeres tudását, de ugyanakkor kihívást is jelent. Ez a dal pedig elég nagy kihívás volt. Emiatt egy hosszabb folyamat és hatalmas munka volt, hogy Csani a videóban látható szinten megtanulja és stúdióban lejátssza a dalt, ráadásul három hangszeren. Viszont a lelkesedése és kitartása végig maximumon volt, megállás nélkül gyakorolt. A mai világban sok idősebb embernek sincs ekkora kitartása. A kitartó munka azt az eredményt hozta el, hogy Csaninak 11 évesen egy olyan referencia értékű stúdiógyakorlatot készítettünk, ami a zenész szakmában is megállja a helyét.” – mondta Tarcsai Ádám, a NewSkool Zenesuli intézményvezetője és Csani dobtanára.

Tanárai:
– Tarcsai Ádám /A zeneiskola vezetője/ – dob
– Kiszin Miklós /Kelemen Kabátban/ – basszusgitár
– Pulius Tibor /Supernem/ – gitár