Hosszú kihagyás után a Budapest Park színpadán tér vissza...
A zenekar története a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására indult el, ekkor határozta el ugyanis a frontember, Gerard Way, illetve akkori dobosuk, Matt Pelissier, hogy együttest alapítanak. Miután maguk mellé gyűjtöttek pár kiváló zenészt, mindössze három hónappal megalakulásuk után meg is jelentették bemutatkozó lemezüket Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love címmel.
Bár saját zenéjüket sokszor szimplán rocként vagy durva, veszélyes popként definiálják, valójában sokféle hatás keveredik benne...
Enuff Z’Nuff – Dalpremier – Fatal Distraction
Az egykor szebb napokat megélt, mára már kultikusnak számító dallamrocker Enuff Z’Nuff nem adja fel. Az együttes eredetileg 1984-ben, Chicagóban alakult, de a nagy áttörést 1989 hozta meg, amikor leszerződtek az Atco / Atlantic Recordshoz. Clowns Lounge címmel 2016. december másodikán egy olyan speciális albummal jelentkeztek, amelyre a banda hőskorszakából származó kiadatlan demószámok, ritkaságok kerültek fel. A dalok többségét a két alapító, azaz Donnie Vie énekes és Chip Z’Nuff...
Mercyful Fate – Ha már az idei fesztiválozás elmaradt,...
A tervek szerint idén a kontinens jelentősebb metal fesztiváljain zenélt volna az újra aktív Mercyful Fate. A koronavírus sajnos ezt is átírta, de öröm a bánatban, hogy a banda tagjai ezt a hirtelen jött szabadidőt dalírásra fordítják, így van esély arra, hogy az 1999-ben kiadott 9 című lemez után ismét új Mercyful Fate daloknak örvendhessünk. A jelenlegi felállásban Hank Shermann gitáros mellett King Diamond énekes képviseli az alapítókat, Hank...
Senki nincs már ébren- Klippel egy új AWS dal.
Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon társasjátékkal készült a kiadvány.
“Szerettünk volna kipróbálni egy teljesen más képi formátumot, mint amik az...
Gedeon – zenekar ajánló
Egy fiatal és tehetséges triót, a Gedeon zenekart szeretném a figyelmetekbe ajánlani. A Bandák csatája tehetségkutató első fordulójában találkoztam velük, és kellemes meglepetésként ért a zenéjük. Laza, dallamos de mégis energikus rock zene az övék. A fordulót egyébként ők nyerték, teljesen megérdemelten, annak ellenére hogy ők voltak az első fellépő, tehát nagyon kemény dolguk volt. Zenekar megalakulása 2002-re tehető, de jelenlegi felállásaban 2008 óta működnek. Annó még...
Napalm Death, és metalcore! Újabb nevek a Rockmaratonra!
Lassan teljes az idei Rockmaraton programja - 3 nemzetközi és 11 hazai fellépő nevével bővült a lista, örülhetnek a grind és a metalcore rajongók.
Az éles szemű grindcore rajongók egy ideje már tudják - a zenekari önbejelentőnek hála - idén nem kell nélkülözniük a stílus legendáit! A Napalm Death július 12-én hozza a tőlük megszokott színvonalas kaszabolást, lendületük mitsem kopott az elmúlt közel 40 év alatt.
A Bury Tomorrow a brit metalcore színtér egyik éllovasa,...
Stúdióban a “Lordok”
A szombathelyi illetőségű Lord zenekar január 2-án elkezdte következő lemezének felvételeit. A tervek szerint április elsején kerül a lemezboltokba az új anyag (remélhetőleg nem csak viccnek szánják), melynek címéről még nincsen információ. A 2000-es újjáalakulás óta ez lesz a 3. korongja a bandának (2002 – Lord 2002, 2006 – Kifutok a világból), melyet jelenleg a következő tagok alkotnak: Pohl Mihály – ének, Erős Attila – gitár, Gidófalvy...
Gazdikereső négylábúakkal készítette karácsonyi jótékonysági kisfilmjét a Budapest Park
Immáron hagyományosnak mondható, hogy Budapest egyik legmeghatározóbb szabadtéri szórakozóhelye az ünnepek közeledtével egy rövid videóval kedveskedik látogatóinak. A rivaldafénybe ezúttal gazdikereső, és nem mellesleg hatalmas zenefanatikus kutyusok kerültek, akiket decemberben Parkos jegyvásárlásoddal Te is támogathatsz.
A tavalyi viszontagságos évet egy szívbemarkoló kisfilmmel zárták, amiben a Park karbantartója emlékezett vissza azokra az időkre, amikor élettel, vidámsággal és bulizó fiatalokkal telt meg a helyszín. Szerencsére az ő álma már valóra vált, hiszen...
Falconer – Dalpremier – Desert Dreams
From A Dying Ember címmel június 26-án jelenik meg a svéd power metalos Falconer kilencedik nagylemeze. A 2014-es Black Moon Rising folytatását ezúttal is Andy LaRocque (King Diamond) stúdiójában, a svédországi Vargergben található Sonic Trainben rögzítette a Stefan Weinerhall gitáros vezette banda, amelynek keverését és maszterizálását is Andy végezte. Stefan Weinerhall gitáros szerint az eddigi leginkább gitár- és rifforientált, egyben az eddigi legtempósabb anyaguk született. Kíváncsian várjuk, mindenesetre a...
Soen – Elmarad a budapesti fellépés
Több országban is a rendezvényeket korlátozó intézkedések kerültek bejelentésre a napokban, aminek következtében a zenekar ma az alábbi közleményt adta ki:
"Sajnos tegnap el kellett halasztanunk a pár napja indult turné négy koncertjét, az érintett országokban bevezetett korlátozó intézkedések miatt. Ez olyan dominóhatást váltott ki, ami miatt most a turné hátralévő részének javát, így a december 11-re meghirdetett budapesti koncertet is el kell halasztanunk. Nagyon szomorúak vagyunk a fejlemények miatt,...

















