Annihilator – November 21-én koncert a Barba Negrában, januárban...
Egy előnye biztos van annak, hogy az Annihilator az egész turnéját egy évvel elhalasztotta 2018-ban: mire idén ősszel ideérnek a 2017-es For The Demented című lemez bemutató koncertjével, addigra a Ballistic, Sadisctic című friss album is elkészül lassan. Ily módon egy sajátos, dupla lemezbemutató koncertre készülhetünk november 21-én a Barba Negra Music Clubban, ahol a kanadaiak mellett a kaliforniai Archer Nation is bemutatkozik.
A kanadai veterán thrasherek nemsokára kihozzák legújabb...
Végszó címmel itt a második klip az érkező új...
Végszó címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a soproni Pair o' Dice zenekar. A Tükör című második nagylemezük végül januárban érkezik majd, annak előzetese ez az új nóta is. Az első Pair o' Dice lemez 2018 tavaszán jelent meg Illúzió címmel.
"Januárban érkezik majd a második nagylemezünk, és már alig várjuk, hogy élőben is odapirítsuk! Igaz, hogy azt mondtuk, idén több koncertet nem vállalunk, de mivel nagyon hiányzik a...
FM – Klippremier – Turn This Car Around
Thirteen címmel március 18-án jelenik meg a brit melodikus rocker FM új albuma, a 2020-as Synchronized lemez folytatása. Az angol melodikus/AOR-kultbanda felállása 2008 óta változatlan, vagyis Steve Overland énekes/gitáros, Merv Goldsworthy basszer, Pete Jupp dobos, Jem Davis billentyűs és Jim Kirkpatrick gitáros alkotja a zenekart. Első előzetesként a klippel kísért Waiting On Love dal került bemutatásra, most már a Turn This Car Around című szerzemény is tesztelhető.
https://youtu.be/HgNOuieujT4
Steve Overland –...
Control Denied – Végre bakeliten is megjelenik a néhai...
A kultikus floridai progresszív metal banda - amit a néhai Death-mester, Chuck Schuldiner alapított - eredetileg 1999-ben adta ki nagy sikereknek örvendő, egyetlen albumát. A klasszikus The Fragile Art Of Existence most először jelenik meg hivatalos LP-változatban; méghozzá remaszterizált formában, bónusz dalokkal kiegészítve, deluxe csomagolásban. A bakelitlemez június elsejei kiadásáért a Relapse Records felel.
A kiadvány megrendelhető dupla gatefold LP-n, dupla picture disc és deluxe 3xLP box-szett formájában - ez...
Black Stone Cherry – Pénteken a Barba Negrában zenélnek
A southern rocker Black Stone Cherry-re öt éve még pipák voltunk, mivel személyes okokra hivatkozva lemondták a 2017 januárjára és februárjára meghirdetett turnéjukat, így az A38 Hajón sem léptek fel 2017. február 11-én. 2018-ban azonban nem maradtunk Black Stone Cherry buli nélkül, ráadásul június 16-án a Barba Negra Trackben már az új southern rock slágerekre is táncikálhattunk, mivel a banda több dalt is műsorra tűzött a Family Tree címmel...
Sepultura – Jövő év elején jelenik meg az új...
Quadra címmel 2020 elején jelenik meg a Sepultura új nagylemeze. A 2017-es Machine Messiah lemez folytatását Andreas Kisser, Derrick Green, Paulo Jr. és Eloy Casagrande ismét Jens Bogren producerrel rögzítette a Fascination Street stúdióban, az új anyag konceptlemez lesz, a borítóját pedig Christiano Menezes (Darkside Books) készítette. Ez már a tizenötödik stúdiólemez lesz a sorban, és ha a fiúk tudják vele tartani a legutóbbi album színvonalát, ami vitán felül...
Vio-lence – Klippremier – Let The World Burn
A Machine Head szétrobbantása után lett újra aktív a Vio-lence, csaknem az eredeti felállásban, Phil Demmel gitárossal, Sean Killian énekessel, Perry Strickland dobossal és Dean Dell basszerrel, majd később helyette Christian Olde Wolbers basszerrel (ex-Fear Factory stb.). Robb Flynn helyén pedig azzal a Ray Vegas gitárossal, aki 1991 és 1994 között játszott a bandában. Vegas azonban 2020 januárjában távozott, a helyére pedig a jó ideje Floridában élő és az első...
Red Fang: a Dürer Kertben játszanak a portlandi redneckek
Utoljára a Fishing On Orfűn láthattuk az portlandi redneckeket, most azonban önálló bulival rengetik meg a Dürer Kertet június 20-án. A stoner bandát szinte már első lemeze megjelenésekor keblére ölelte a színtér, a Red Fang ugyanis pillanatokon belül levette a lábáról a közönséget maró humorával, nemtörődöm stílusával, súlyos stoner dalaival és fergeteges videóklipjeivel. A Not For You című számukhoz pedig nem más készített klipet, mint a keményebb műfajok és vicces...
Akrasia – Megjelent a budapesti thrasherek első nagylemeze
Az Akrasia egy 2017 óta működő budapesti metal zenekar, mint a legtöbb hazai próbálkozás, egyfajta baráti alapon működő, hobbizenekarként kezdett el feldolgozásokat játszani olyan zenekaroktól mint például: Dying Fetus, Death, Metallica, Gojira… A csapat viszonylag fiatal tagokból áll, legtöbben a húszas éveink legelejét tapossák. Az Akrasia a 2018-as demó debütálása után 2022. január 29-én adta ki az “Act of Will” névre keresztelt, 9 számból álló albumát. A lemez borítóját...
Tizenhárom év után új albumot ad ki Szakácsi Greg...
Klasszikus felállásban tér vissza a ’90-es évek kultikus punk zenekara. Szakácsi Greg és a C.A.F.B. tizenhárom évvel ezelőtt készített utoljára közösen lemezt, hamarosan viszont egy EP-vel és egy stúdióalbummal is előrukkolnak. A korongok amerikai kiadásban jelennek meg, rajtuk a vadonatúj C.A.F.B. dalok mellett a Bikini és Nagy Feró egyik slágerének punk feldolgozásával. Az újraegyesült zenekar március 11-én a Dürer kertben ad koncertet.
A C.A.F.B. együttest a ’90-es évek elején az...

















