Végszó címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a soproni Pair o’ Dice zenekar. A Tükör című második nagylemezük végül januárban érkezik majd, annak előzetese ez az új nóta is. Az első Pair o’ Dice lemez 2018 tavaszán jelent meg Illúzió címmel.
Januárban érkezik majd a második nagylemezünk, és már alig várjuk, hogy élőben is odapirítsuk! Igaz, hogy azt mondtuk, idén több koncertet nem vállalunk, de mivel nagyon hiányzik a színpad és nagyon hiányoztok ti is, ezért reméljük december 3-án már kívülről fogjátok tudni a dalt, mert az évben utoljára elcsíphettek bennünket Budapesten a Barba Negrában!

A videóklip képanyagát saját magunk rögzítettük, majd átadtuk Gerő Andrásnak, aki ismét pazar munkát végzett. A profi hangzás pedig, mint eddig, Brucker Bencének[AWS] köszönhető. Az eddig általunk képviselt stílust magunk mögött hagyva egy húzósabb lemezzel érkezünk januárban, 2022 év elején pedig turnéra indulunk a Your Last Steps és a Lovecrose társaságában, hogy elvigyük az ország minden részére a Tükör nagylemezt.