symphony-x 20141214

Symphony X – Lassan elkészül az új album

A New Jersey-i Symphony X nagyjából befejezte az új album munkálatait, a megjelenés pedig 2015 első felében várható. A hírek szerint a dobok, az ének-, a ritmusgitár- és a basszusgitár-témák felvételei hivatalosan is véget értek. Az elkövetkezendő hetekben a billentyűk, a szólógitár-témák és a háttér-vokálok kerülnek fókuszba. A csapat gitárosa, Michael Romeo így nyilatkozott a munka menetéről: "A tervek szerint Karácsonyig mindent felveszünk, nagyon rajta vagyunk az...
fireborn 20140427

Fireborn – Új svéd death metal horda Entombed tagokkal

Fireborn névre hallgat az az új svéd death metal csapat, amelyben L.G. Petrov énekes és Victor Brandt gitáros, a mai Entombed két alapembere egyesítette erőit Alex Friberggel, a Necrophobic basszusgitárosával és Fredrik Folkare gitárossal, akit szintén a Necrophobicból, illetve az Unleashedből lehet ismerni. A zenekar dobosának személyét egyelőre nem jelentették be, de ez sem várat már magára sokáig, a Shadow Realms és a Lucifer Has Spoken című dalok demóverziói...

Szép tavasz és őrült buli várható a Pannónia Fesztiválon

A rossz idő ellenére is ugyanolyan ütemben zajlik a Pannónia Fesztivál helyszínének kialakítása a Várpalota melletti Cseri-erdőben. Az időjárási előrejelzések hétvégére erős felmelegedést ígérnek. A szervezők garantálják, hogy a május 20-án kezdődő négynapos rendezvényen minden koncert őrületes hangulatban zajlik majd. A terület adottságainak köszönhetően nem okozott komolyabb fennakadást az esőzés a Pannónia Fesztivál helyszínének kialakításában. A Cseri-parkerdő fái felfogták a nagy széllökéseket, sár pedig az összefüggő...
massacre 20140201

Massacre – Megérkezett a március 21-én megjelenő lemez borítója

2012-ben ismét életre kelt a floridai death metal színtér egyik kultikus csapata, a '80-as évek közepén alakult Massacre. Kam Lee énekes ugyan nem vett részt a mostani formáció munkájában, két másik ős-tag viszont igen: Rick Rozz gitáros és Terry Butler (Obituary, ex-Six Feet Under) basszer. Őket Mike Mazzonetto dobos és Edwin Webb (Diabolic) énekes egészíti ki. A korai Death zenészei által létrehozott floridai banda 1991-ben egy ma már klasszikusnak...
20110131_harmadik_muszak_16

III. Műszak no.16.

Már nincs igazán tél, a tavasz meg még odébb van, így sokan depresszióba esnek és visszahúzódnak a monitorok elé, hogy a III. MŰSZAK februári számával oldják feszültségüket. És milyen jól teszik! Hiszen az interjú ügyosztályon a következők garantálják a szórakozást: a szakállas metálarc Zakk Wylde (Black Label Society), a kölyökképű Eric Martin és basszusvirtuóz haverja Billy Sheehan (Mr. Big), a régisulis punk Hisztéria, az újsulis punk The Grenma,...
ramones_raga_szlinap

Raga Ramone (27.) szülinapi buli

Ma este Ramones Mania koncert lesz a Dürerben! 2009. de. 09.szerda este 20. óra. Fellép a Ramones Mania Vendégek: Mad Dolls Ganxta Döglégy Fight Club Machine Mause Ramonia és még sokan mások!

Péntektől ismét Ragnarock!

Felépült bokatöréséből vikingünk, és péntektől ismét a kormányhoz, akarom mondani, a mikrofonhoz ül. Tehát az északi metal zenék hívei számára vége ér az ínséges időszak és a zord idő mellé újra felcsendülnek  felhörrennek a viking muzsikák. Pénteken délután háromról Don vár ismét mindenkit a hangszórók elé.
teenage-time-killers-cover 20150809

Teenage Time Killers – Hallgasd végig a vérbeli Punk-HC-Metal...

Július 31-én jelent meg és teljes egészében meghallgatható a Teenage Time Killers első nagylemeze, amely a rajta felvonuló sztárparádénak köszönhetően stílszerűen helyből Greatest Hits Vol. 1 címmel jelent meg. A projektet a Corrosion Of Conformity dobosa, Reed Mullin hozta össze Mick Murphy gitárossal (My Ruin, The Birds Of Satan, Neanderthal) és John "Lou" Lousteau producerrel. Az ötletgazdák neves énekesek egész hadseregét hívták meg a vállalkozáshoz a hardcore és a...
savage machine cover 20160119

Savage Machine – Klippremier – Event Horizon

Event Horizon címmel ma jelent meg a 2010-től 2013-ig Momentum néven, 2014-től azonban már Savage Machine név alatt működő dán banda két dalt tartalmazó kislemeze. A zenekar ezt megelőzően mindössze egyetlen lemezt adott ki, a Through The Iron Forest című EP 2014 szeptemberében független gondozásban látott napvilágot. A kislemez címadó dalához klip is készült:

Sebastian Bach: lemez 2010-ben

A Skid Row korábbi frontembere egy kanadai rádióinterjúban beszélt jelenlegi elfoglaltságairól, Axl Rose-zal ápolt barátságukról, de főleg készülő új albumának munkálatairól. A december 15-én hazánkban koncertező Sebastian Bach elmondása szerint, jövő év márciusában kezdi felvenni a 2007-es Angel Down-t követő lemezét. Az énekes hírt adott az őt kísérő zenekar jelenlegi összetételéről, és a szólóalbumon közreműködők kilétéről is. A jövő héten hozzánk látogató banda tehát Nick Sterling és Johnny...

Friss hírek

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...

Hamvaiból újjászületve: A Nevermore jött, győzött és meggyőzött.

Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...

Hamarosan újra Budapesten Anette Olzon

Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...

A zenei periódusos rendszer minden hangja le lett játszva *Yngwie Malmsteen koncerten jártunk

Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...

Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...