GAGA

Lady Gaga mint a Queen énekese?

Brian May nyilatkozta a napokban a londoni Daily Express-nek, hogy Lady Gaga-t el tudja képzelni a zenekar élén. Állandóan téma nálunk a koncertezés, de finoman fogalmazva is van egy kis énekes problémánk. Dolgoztam már Lady Gaga-val, akit rendkívül kreatívnak tartok, és nem csak egy énekes, hanem olyan valaki, akit el lehetne képzelni a zenekar élén. Beszéltünk róla, hogy lehetne szó valami közös munkáról, duettről, és már majdnem meg...
the darkness 20120204

The Darkness – Itt az új klip!

Harmadik nagylemezén dolgozik a The Darkness. Justin Hawkins énekes március 17-én lesz 37 éves, ezért szeretné, hogy pont a születésnapjára boltokba kerüljön az új korong. A frontember szerint továbbra sincs szükségük neves producer segítségére, ezért ezúttal is külső segítség nélkül dolgoztak. A lemez felvezetéseként pedig elkészítettek egy igen frappáns klipet. Íme:

Keeper Of Dreams videoklip

Elkészült az első Keeper Of Dreams videoklip a Synesthesia című dalunkra,ami meg is tekinthető: Köszönet illeti Gajdics Dávidot és csapatát,akik a megvalósítás mellett az ötletelésből is kivették a részüket, illetve a kiskunfélegyházi Rocktár klub vezetőit,akik a helyszínt biztosították a forgatáshoz. Akit érdekel, hogy élőben miként húzza a csapat a talpalávalót, a myspace oldalunkon (www.myspace.com/keeperofdreamsmetal) megtalálhatja a tavaszi koncertdátumainkat, legközelebb pedig március 5-én találkozhat velünk a közönség a budapesti...
tmstb

Tűzmadár és Scorpions Tribute band koncert a két ünnep...

Ha már eleged van a karácsonyi kaják zabálásából, és szeretnéd lemozogni a felszedett kilókat még az új év előtt, akkor neked december 28-án a Club 202-ben a helyed, ahol a Tűzmadár, és a Scorpions Tribute Band fogja megmozgatni, elgémberedett izmaitokat."December 28-án a Club 202 színpadát két, összetételében hasonló zenekar foglalja majd egész este.Előzenekar nem lesz, így mindkét zenekar hosszú, és egyedi műsorral készül az ünnepek között.A Tűzmadárnak ez a...
testament 20131016

Testament – Egy dal a három nap múlva megjelenő...

Egy hét csúszással, október 18-án Dark Roots Of Thrash címmel jelenik meg a Testament új anyaga. Az idén februárban egy huntingtoni teltházas bulin rögzített anyag kapható lesz majd: Blu-ray+2CD, DVD+2CD, digipack dupla CD, dupla LP formában is. A 18 dalt (+ intro) tartalmazó koncertfelvételt a Get Hammered Productions készítette, a rendező pedig Tommy Jones volt, aki korábban olyan bandákkal dolgozott, mint a Death Angel, a Soilwork, vagy a Kataklysm. A...
avatar 20130120

Avatar – Mai dalpremier!

Az Avatar zenekar Gudics Máté személyében megtalálta új énekesét. A 22 éves srác hihetetlen nagy Whitesnake-rajongó (a jobb karjára egy Doug Aldrich portré van varrva), de mellette imádja a dallamos rockzenét. Az Avatar szándékosan nem akart az ismert hazai színtérről frontembert választani, Mátéra is a Youtube-on szörfözve találtak rá. Már vele készítik a harmadik nagylemezt, melynek előhírnöke a Szívednek legmélyéről című dal ma debütált a világhálón. A felvétel alapján...
amorphis 20130224

Amorphis – Áprilisban lemez, nyáron FEZEN!

Circle címmel április 19-én jelenik meg a finn Amorphis 11. nagylemeze. Az album a Nuclear Blast égisze alatt jelenik meg. Az új korong producere és keverőse a Hypocrisy/Pain főnök, Peter Tägtgren volt. A felvételek a Hollola-i Petrax Stúdióban (Nightwish, Children Of Bodom) és a Helsinki-i 5K Stúdióban zajlottak. Az album borítóját Tom Bates készítette, aki korábban a Bleed From Within-nek és a Devil Sold His Soul-nak is dolgozott. A...
alcohol szilveszter

Alcohol és Cool Head Clan előszilveszer Szolnokon

December 29-én előszilveszter a szolnoki Váróterem Sörözőben, nem akármilyen bandák koncertjével! Ezen a napon a Cool Head Klan és az Alcohol zenekarok társaságában bulizhattok egy nagyot, ha szolnokiak vagytok, vagy ha épp a városban jártok aznap. Érdemes a jegyet előre megvenni, hiszen elővételben csak 1190 forintért juthattok hozzá a belépőhöz, míg a koncert napján, ugyanezért majd 1490 forintot kell majd fizetnetek. A rendszeresen bulizni járók számára egyik banda se...
kill flyer 20151209

December 19-én egy színpadon kaszabol a Kill With Hate,...

December 19-én óriási karácsony előtti mészárlásra kerül sor a budapesti KVLT színpadán. Olyan zenekarok kaszabolnak mint a Kill With Hate, a Krampüs, az Omega Diatribe, a Drow, a Gore Thrower és a The Wedding At The Slaughterhouse. A belépő mindössze 1000 FT. 2015. december 19. Budapest @ KVLT Kezdés: 19:00 Kill With Hate Krampüs Omega Diatribe Drow Gore Thrower The Wedding At The Slaughterhouse Facebook esemény:
the quireboys cover 20160728

The Quireboys – Klippremier – Twisted Love

A Londonban, 1984–ben alakult The Quireboys gyakorlatilag a britek "válasza" volt a korabeli amerikai glam-sleaze hullámra. Az 1990-es A Bit of What You Fancy című bemutatkozó lemezük nem véletlenül tartja ma is életben a nevüket. A Spike vezette londoni hard rocker brigád most a kilencedik nagylemezének kiadására készül, a Twisted Love címmel szeptember elején érkező lemez címadó dalához pedig klip is készült:

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...