Ha csak annyit mondok, hogy sci-fi, nyilván majdnem mindenkinek más film jut az eszébe. Viszont ha hozzáteszem, hogy hetvenes évek, akkor már elég jó találati pontossággal meg lehet mondani, hogy kb. tíz emberből nyolcan a Star Warst neveznék meg, ketten pedig az Alient. Kivéve azt az esetet, ha a tíz ember egyike én volnék, jómagam ugyanis kapásból rávágnám: “hát persze, hogy a Szuper Infraember!”. De ha mondjuk, a kedvenc szuperhősös filmemre kérdeznének rá, természetesen ugyanezt mondanám. Nem is értem, hogyan lehet valaki Batman-rajongó (ne adj’ Isten, Supermanfanatikus, bár az már tényleg égő), ha egyszer itt van a Szuper Infraember, aki úgy kungfuzik, mint Bruce Lee, komolyabb fegyverarzenállal büszkélkedhet, mint Rambo, akkorára nő meg, amekkorára csak akar, és úgy öltözködik, mint egy… de ezt inkább hagyjuk.

A The Super Inframan Hong Kong első szuperhős mozija, a nagysikerű japán tokusatsu (élőben felvett akciókból, verekedésekből, rögtönzött martial art-harcokból összeálló jelenetek) műsorokat (Ultraman és Kamen Rider) alapul véve. A film a már-már hagyományossá vált, úgynevezett henshin jeleneteket (alakváltók, szörnyek-robotok átváltozása és harca) és kínai kung-fu akciókat is felvonultat. Az Inframan készítői a jól ismert kungfu-s filmeket keresztezték a tudományos fantasztikus műfajjal (legalábbis annak egy “speciális” változatával :)), meg egy kis Godzillával.

A film több dologban is birtokolja az „első” előjelet: az első szuperhős film Kínában; a filmet Hong Kongban hőlégballonnal reklámozták; a készítő Shaw Brothers stúdió először csinált a filmjéhez rajzolt forgatókönyvet.

A zenék egy részét a japán Ultra Seven (1967) és Mirrorman (1971) című filmekből kölcsönözték, a jelmezeket pedig japán Toei szuperhős filmeknél is bevált Ekisu Productions csinálta. Mellesleg a nálunk VHS-en kiadott – itt csak szimplán “Inframan”-nek hívott – változatnak több helyen is teljesen más a zenéje, mint a távolkeleti “Super Inframan”-nek (sőt, Rayma átalakulását az angol szinkronos verzióban el is némították, pedig ott eredetileg van zenei aláfestés!). Érdekesség még, hogy a kíváló Bruceploitation sztár, Bruce Le is szerepel a filmben (több martial art jelenetet vettek fel vele).

Egy évvel a megjelenése után Joseph Brenner átvitte a filmet az USÁ-ba, adott neki egy hangzatos Inframan címet (mert ugye, az eredeti címe Kínai szuperember volt), mivel hogy akkor már sikeres volt a hasonló címen futó Ultraman Amerikában.

A Szuper Infraembernek is megvan a maga célközönsége amely, valljuk be, meglehetősen szűk réteg. Leginkább arról a kevés, de lelkes trash/ B-mozi-rajongóról beszélhetünk, akik talán maguk sem tudják, miért, de vonzódnak az olyan (általában) kis költségvetésű, előszeretettel “gagyinak” titulált scifikhez, akciófilmekhez és horrorokhoz, amelyeken mások nevetni sem tudnak.

Nekünk viszont, akik imádjuk az ilyesmit, valóságos alapmű lehet az Infraember, hiszen ez egyszerre sci-fi és remekbeszabott kungfufilm, egészen különleges látványvilággal és hihetetlenül pörgős akcióval, a trash filmek minden eleganciájával és bájával. Ezt bizonyítandó, gyenge kísérletet teszek a történet rövid ismertetésére és a benne felbukkanó, röhejesnél röhejesebb karakterek bemutatására.

Sorozatos földrengések rázzák fel álmából a kínai városka mellett található, Ördöghegynek nevezett, réges-rég kialudt vulkán lakóit, akik még sok ezer éve, a legutolsó jégkorszak idején fagytak meg a hegy belsejében. Ez a hihetetlenül veszélyes és kegyetlen (bár ránézésre szánalmasan nevetséges) szörnysereg (élén a tízmillió éves, de igen csinos Sárkányhercegnővel) elhatározza , hogy leigázza az emberiséget, vagy éppen kiirtja, ha az „A” terv kivitelezése véletlenül nem jönne össze. De hát miért is ne sikerülne, ha egyszer olyan szörnykatonák segítik a hercegnőt, mint a félelmetes krumpliszörny, akinek az egész film alatt tátva van a szája (beszéd közben sem mozdul meg egy pindurit sem), vagy a még inkább sokkoló bogárszörny, akinek négy keze van, de csak a felső kettőt tudja mozgatni, mivel a jelmezébe bújtatott színésznek csupán két kéz állt rendelkezésére. De a sok speciális szörnyeteg mellett számtalan csontvázharcos is feltűnik a filmben, akik kb. olyanok, mint a birodalmi osztagosok a Csillagok háborújában, csak ezek kissé más hatást keltenek, amikor a kamera éppen őket mutatja a grandiózus kungfucsaták közepette. Mert noha ezek a szörnyek már évezredekkel ezelőtt jégbe fagyva hibernálódtak, harcművészeti tudásuk tökéletes. Bizony-bizony, Sárkányhercegnő és csatlósai alaposan ráijesztenek szegény kínai barátainkra, de gond egy szál se, mert Csang professzornak épp mostanra sikerült kifejlesztenie a Szuper Infraembert, aki mindent tud, amit egy szuperhősnek tudnia kell: átlát a falon, úgy repül, mint Superman, akkorát ugrik, mint Pókember és még olyan pofás kis ketyeréi is vannak, mint Batmannek (Infrapengék, Infrakesztyű, Infrakávéfőző stb.). Hősünk néhány bátor barátjával elindul az Ördöghegyhez, hogy lekungfuzza a gaz Krumpliszörnyet, meg a többi fogyatékos rémséget. A tervbe azonban hiba csúszik: a szemfüles Sárkányhercegnő rájön, hogyan törheti meg rettegett ellenfele határtalan erejét. A Szuper Infraember ugyanis – mint az kiderül – napelemmel működik. Most biztosan azt hiszitek, hogy vicceltem. Pedig nem.

Körülbelül ez a sztorija ennek a csodálatos B-mozinak, amit az a Hua Shan nevű, akkor még kezdő rendező vitt filmvászonra, aki később a Véres papagáj (Bloody Parrot, 1981) és a Kis sárkányszűz (Little Dragon Maiden, 1983) című filmekkel örvendeztette meg a világot. Most sem vicceltem. De hagyjuk a semmitmondó filmográfiákat, nézzük a tényeket. A Super Inframan (Európában csak Inframan) a hetvenes évek, sőt, talán az egész filmtörténelem legszórakoztatóbb scifi-je, vétek kihagynia azoknak, akik éreznek némi vonzalmat a hagyományos japán Godzillafilmek iránt. A jelmezeket és díszleteket időnként – vagyis minden esetben – megmosolyogja az ember, pedig jól látszik, hogy sokat szöszmötöltek velük (Inframan dizájntervezőjét mondjuk elküldeném egy alapos pszichiátriai kivizsgálásra). De ami a legfontosabb: a Szuper Infraember az első pillanattól az utolsóig eszeveszett tempóban pörög, gyakorlatilag nincs egy unalmas perce sem. Jómagam kábé fél éve néhány jóbarátom és pár korty (na jó, liter) sör társaságában is megnéztem ezt a gyöngyszemet. Megfelelő – kellőképpen nyitott – közönség esetén ezt tudom ajánlani másnak is – bátran vigyétek el a filmet egy baráti összejövetelre. Persze, érdemes előtte balesetbiztosítást kötni. Biztos, ami biztos. Ha kedveled a kungfu-filmeket és a (gagyi) scifiket, szerezd be bármelyik verziót… felejthetetlen élményben lesz részed.