A Dark Angel a ’80-as években Los Angeles legsúlyosabb thrash bandájának számított a Slayer mellett, 1986-os Darkness Descends lemezük mérföldkőnek számít a műfajban. A zenekar 1992-ig volt aktív, majd volt egy rövid újjáalakulásuk a 2000-es évek első felében, ez azonban nem bizonyult tartósnak. Ami azonban a banda pályafutását illeti, ha a rajongókat megkérdeznénk, akkor valószínűleg inkább az 1986-os Darkness Descends-et, vagy a ’89-es Leave Scars-t választanák kedvenc lemeznek a csapattól.
A szélsőséges hangzású, gyors, vad dalokkal kísérletező Dark Angel sosem tartozott a kaliforniai thrash mozgalom széles körben elismert zenekarai közé, holott az első demóik még 1982/83 környékén készültek. A banda 1981-ben alakult a Downey névre hallgató középiskolában, amely egyébként arról volt híres, hogy a Metallica története is annak a sulinak a falai között bontakozott ki. A csapatot Jim Durkin gitáros alapította, bár a zenekar ekkor még Shellshock néven funkcionált, A nevet kedvenc brit metalbandájától, a Tanktől kölcsönözte, de az eleinte lazább, dallamosabb muzsikában utazó csapat folyamatosan egyre durvább és súlyosabb irányba mozdult. A banda magját pedig Jim Durkin gitáros, Don Doty énekes és Rob Yahn basszusgitáros alkották, őket megszámlálhatatlanul sok, rövidtávú dobos egészítette ki. 1983-ban aztán Dark Angel lett a nevük, ekkortájt szállt be hozzájuk Eric Meyer másodgitáros, és Jack Schwartz dobos. Már velük készült el a debütáló We Have Arrived lemez, amit ’84 nyarán rögzítettek, de a lemez csak a következő év márciusában jelent meg.
A csúszásnak prózai okai voltak: a lemez felvételeit ők maguk finanszírozták javarészt kölcsönökből, és túllépték a tervezett költségvetést, így egyszerűen nem tudták kifizetni a szalagokat, mert hiányzott hozzá párezer dollár. Ezt végül a francia Axe Killer kiadó előlegezte meg nekik, és csak így hozhatták ki az anyagot, amelyet az Egyesült Államokban a miniatűr Azra/Metalstorm kiadó gondozott. Mivel azonban az amerikai kiadás hónapokat csúszott az európaihoz képest, a legtöbben ekkorra már beszerezték az import verziót. Jack Schwartzcal ugyanakkor nem bizonyult elégedettnek a banda, így nem sokkal a lemez kiadása után kitették a szűrét. Utódja egy rövid időre a Megadeth környékén is feltűnt Lee Rausch lett, aki zeneileg már nem hagyott maga után kívánnivalót, emberileg azonban problémásnak bizonyult. 1984 decemberében került képbe a csapatnál Gene Hoglan, egy helyi ütős, aki azelőtt a Slayer dobtechnikusaként dolgozott, és éppen egy Wargod nevű csapatban játszott Michelle Meldrummal, emellett pedig fénytechnikusként is segédkezett néha a Dark Angel koncertjein.
Ezekben a hónapokban számos csapattal koncerteztek Észak-Amerikában a Venomtól kezdve a Slayeren és a Corrosion Of Conformityn át az Exodusig. Mivel a We Have Arrived elég jól fogyott, és Hoglannel egészen brutális intenzitású koncerteket adtak, már a Combat kiadó védőszárnyai alatt kezdhették meg a második nagylemez munkálatait. A producer az a Randy Burns lett, aki épp ekkor fejezte be a Megadeth második albuma, a Peace Sells… But Who’s Buying? munkálatait.
1986-ban bukkantak Mike Gonzalez basszusgitárosra, aki Rob Yahn helyét vette át miután kiderült, hogy Rob nem merte felcserélni a munkahelyét a jóval bizonytalanabb zenészélet viszontagságaira. A Darkness Descends nem lett instant siker, de a banda remek kritikákat kapott rá, és a metalszíntéren gyakorlatilag azonnal komoly kultkedvenccé vált az anyag. Hoglanék ezek után hosszú hónapokon át turnéztak a lemezzel, ám rá kellett jönniük, hogy még így is akad egy gyenge láncszem a gépezetben Don Doty személyében A zenekar eleinte elsősorban Kaliforniában koncertezett a lemezzel, ám 1987 nyarára ajánlatot kaptak a Possessedtől egy komolyabb amerikai körre, Doty pedig egy balhéja miatt nem tudott elutazni társaival. Ezek után megszületett a döntés: mennie kell. A csapat a ’80-as években két albumot rögzített Don Doty énekessel (a már említett 1984-es We Have Arrived, és a zseniális kult thrash alapműnek számító 1986-os Darkness Descends). Doty később úgy emlékezett vissza a német Radio Gehacktes-nek adott interjújában, hogy 1987 után családot alapított, gyereke született, ezért döntött úgy, hogy kilép a Dark Angel-ből. Azt már csak én teszem hozzá, hogy emellett voltak emberi és drogproblémái is. Őt váltotta Ron Rinehart, akinek részvételével szintén két nagylemez jelent meg (1989 – Leave Scars, 1991 – Time Does Not Heal).
A Leave Scars legnagyobb pozitívuma, hogy a zenekar nem alkudott meg a tagcserék miatt bekövetkezett üresjárat hónapjai alatt, de ez egyben az album hibája is, ugyanis teljesen kiszámíthatóak a dalok. Az új énekes, Ron Rinehart hangja jobban illik talán a sötét angyalok stílusához, és Gene Hoglan dobos játéka már-már Lombardos, de ez kevés. Talán ha jobban sikerült volna kombinálni a túlzásba vitt gyors számokat lassabb részekkel, mint ahogy azt az instrumentális Cauterization dalban sikerült is, jobban tetszene a Leave Scars. Így az album legfeljebb az elvakult speed mániákusok szívén képes „sebet ejteni”.
A Darkness Descendsnél letisztultabb, okosabb zeneiségű, ám hangzásilag még mindig nem tökéletes Leave Scars jó fogadtatásra talált, de továbbra sem emelte ki őket az undergroundból, noha Hoglant ekkor már az extrém metal egyik legzseniálisabb dobosaként emlegette a szakma. Elismerésekből azonban nem lehetett családot eltartani és egészségbiztosítást fizetni, Jim Durkin pedig ekkorra belefáradt, hogy nem tudnak egyről a kettőre lépni, és a turné közben távozott zenekarából. Utódja Brett Eriksen lett, de a Dark Angel innentől fogva minden szempontból Hoglan bandájaként működött tovább. Mindez a következő anyagon, a csapat addigi leginkább előremutató, legkomplexebb albumán, az 1991 elején kiadott Time Does Not Healen tükröződött csak igazán. Szerintem zeneileg mindenképpen ez volt a legjobb munkájuk, és itt már nem utolsósorban a hangzást is sikerült maradéktalanul rendbetenniük Terry Date segítségével. Viszont mire az anyag kifutotta magát, a nagy metalkorszak befejeződött, és a következő évben a Dark Angel is úgy döntött, hogy nyugdíjazza magát. A csapat szétszéledt, Hoglan pedig a következő években önállóan is márkanévvé vált a szakmában.
Pontszám: 6/10
A banda 1991.es Time Does Not Heal lemezéről ITT olvashattok bővebben.
