motorhead cover 20160110

KlasszikuShock: Motörhead – Rock’n’Roll (1987)

Tegnap Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead december 28-án elhunyt frontemberét. A Youtube-on keresztül csaknem 300 ezren nézték, ahogy a szertartáson zenészek barátok, családtagok búcsúztak el tőle. Persze tudjuk róla, ha máshol is, de továbbra is tolja a rock’n’roll-t. Ezt csinálta, ehhez értett egész életében. És mindezt persze tiszta szívből, a zene imádatáért. Róla aztán tényleg elhittük, hogy hallhatatlan! Bármilyen kütyüt rakhattak a szervezetébe, maradhattak el bulik,...
ignite cover 20160107

Ignite – War Against You (2016)

A War Against You címmel az Ignite új stúdióalbummal jelentkezett. Elődje, az Our Darkest Days 2006-ban jelent meg, nagyon kíváncsian vártam, mivel jönnek elő Zoliék majd egy évtized szünet után. A kihagyás persze csak látszat, a zenekar tagjait az Ignite turnék mellett különböző projektek kötötték le. 2014-ben jött össze ismét a csapat és kezdett el dolgozni ezen az albumon, a választás ezúttal is Cameron Webb producerre esett. A hangzás...
dark angel cover 20151206

KlasszikuShock: Dark Angel – Time Does Not Heal (1991)

A Dark Angel a '80-as években Los Angeles legsúlyosabb thrash bandájának számított a Slayer mellett, 1986-os Darkness Descends lemezük mérföldkőnek számít a műfajban. A zenekar 1992-ig volt aktív, majd volt egy rövid újjáalakulásuk a 2000-es évek első felében, ez azonban nem bizonyult tartósnak.  A Los Angeles-i thrash veterán Dark Angel aztán 2014. április 26-án, szombaton Chile fővárosában, Santiago-ban adta első visszatérő buliját. Gene Hoglan dobos, Eric Meyer és Jim...
danzig cover 20151201

Danzig – Skeletons (2015)

Év közben még arról értesültünk, hogy Danzig bátyónak idén jól bele kell húznia, ugyanis szeptember környékére ígérte a feldolgozásokkal telepakolt Skeletons lemezt, de szintén idénre tervezte az új nagylemezt is, amelynek már valóban itt lenne az ideje, végtére is a legutolsó Danzig soralbum, a Deth Red Saboath még 2010-ben jött ki. Nos, a főhősünk mára picit módosított a forgatókönyvön. Mivel az ezen cikkben taglalt Skeletons némi csúszás miatt csak...
paradise-lost-cover 20151031

Paradise Lost – Symphony for the Lost (2015)

Az év végéhez közeledve a leghatározottabban ki merem jelenteni, hogy számomra a Paradise Lost Plague Within lemeze az idei esztendő csúcsalkotása. Tökéletesebb csak akkor lenne, ha a deluxe verzión szereplő két bónuszdal (Fear of Silence, Never Look Away) is felkerült volna a hagyományos kiadásra. Mint azt már hónapok óta tudtuk, a banda a tavalyi bulgáriai fellépését rögzítette, melyre egészen pontosan a Plovdiv-ban található ősi római színházban került sor. A dupla cd+dvd...
death-cover 20151122

KlasszikuShock: Death – Human (1991)

2016-ban újabb turnéra indul a klasszikus Death dalokat játszó Death DTA formáció, méghozzá nem is akármilyen felállással: Steve DiGiorgio lesz a basszusgitáros (Death, Testament, Sadus), Gene Hoglan a dobos (Death, Testament, Dark Angel), Bobby Koelble a gitáros (Death - Symbolic album), Max Phelps pedig az énekes/gitáros (Exist, Cynic). A körút Chuck Schuldiner munkásságának állít emléket, megspékelve a Death mindenkori legkultikusabb dalaival. Szerencsére a 'European Thought Patterns' elnevezésű turnénak lesz...
hardcore-superstar-cover 20150328

Hardcore Superstar – HCSS (2015)

Tegnap megvásároltam életem első bakelit lemezjátszóját. A tulaj nem volt számomra idegen. Jól ismertem a sleaze/glam műfaj iránti imádatát, így aztán a szobájában található relikviák sem értek váratlanul. Elmondható, hogy Jani gyakorlatilag minden fontos alapvetést beszerzett a műfaj legnagyobbjaitól. Idő hiányában csak néhány lemezbe hallgattunk bele, meg amúgy is a jövetelem a lemezjátszó letesztelésére irányult, de azért megzörgettük rajta a Skid Row Youth Gone Wild maxiját. Mondanom sem kell,...
stairway-cover 20151114

KlasszikuShock: Stairway To Heaven/ Highway To Hell (1989)

Már a W.A.S.P. 1989-es Live…In The Raw lemezénél említettem, hogy koncert- illetve best of lemezeket nem szokás „klasszikus” státuszba emelni. Válogatásalbumot meg pláne nem. Én most mégis kiemelek egyet, ami igazából jóval több, mint egy szimpla válogatás lemez. Dalok tekintetében is elüt az átlagtól, mivel olyan felvételek sorakoznak rajta, amelyek más kiadványokon nem szerepelnek, és akkor még nem is beszéltem arról a jótékony célról, melyben Kelet és Nyugat együtt...
lacrimosa-cover 20151111

Lacrimosa – Hoffnung (2015)

Lemezismertetőinkben nem szeretném folyton a KlasszikuShock rovatunkat erőltetni. A friss megjelenésekre is gondolnunk kell, na és persze ne midig a múltból táplálkozzunk. Elnéztem napjaink albummegjelenéseit, hát nem sok jóval kecsegtetett számomra. Igazából egyedül a német Lacrimosa új kiadványán akadt meg a szemem. Sosem voltam nagy rajongójuk, legyen az bármely zenekar, a német nyelvet továbbra is rühellem a zenében, de a gothic vonal azért megmozgatta a fantáziámat. Apró foszlányként még...
mod-cover 20151105

KlasszikuShock: M.O.D. – Gross Misconduct (1989)

Írásom előtt kíváncsiságból szörfözgettem a hazai zenei portálok között, és meglepetésemre a Billy „Mosh” Milano vezette M.O.D. zenekarról, leszámítva a két magyarországi fellépést, szinte semmit sem írnak. Persze mi is ludasak vagyunk itt a Rockvilágnál, mert egy apró cikk szerepel nálunk is, az amúgy kisebb-nagyobb megszakításokkal, de 1986 óta működő csapatról. Ez által adja magát a felvetés: a KlasszikuShock rovatunkban egy ennyire alacsony publicitással rendelkező bandának joggal szerepelhet bármelyik...

Friss hírek

A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...

A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...

Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!

Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....

Hardline koncert a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...

Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je

A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...

Újra Budapesten a New York-i punk legendák

A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...