Már a W.A.S.P. 1989-es Live…In The Raw lemezénél említettem, hogy koncert- illetve best of lemezeket nem szokás „klasszikus” státuszba emelni. Válogatásalbumot meg pláne nem. Én most mégis kiemelek egyet, ami igazából jóval több, mint egy szimpla válogatás lemez. Dalok tekintetében is elüt az átlagtól, mivel olyan felvételek sorakoznak rajta, amelyek más kiadványokon nem szerepelnek, és akkor még nem is beszéltem arról a jótékony célról, melyben Kelet és Nyugat együtt fogott össze, mégpedig a Béke és Szeretet jegyében. Ez volt az akkori Szovjetunióban 1989. augusztus 12-én és 13-án a Moscow Music Peace Festival. Azon a rendezvényen Kelet és Nyugat együtt hirdette, hogy békére és szeretetre lenne szükség a világban. Azt hiszem a Párizsban történ éjszakai szörnyűségek miatt most újra aktualitása lenne az összefogásnak. Nézzük hát mit rejtett az 1989 augusztusában, a Make A Difference alapítvány által megjelentetett Stairway To Heaven/Highway To Hell korong.

Nyilván egy ilyen hatalmas fesztivál megrendezéséhez, mint a moszkvai béke fesztivál számtalan multicég mellett olyan eltökélt szervezők is szükségesek, akik tűzön-vízen át képesek kitartani elképzeléseik mellett, és az akadályok sem tartóztatják fel őket. Ilyen ember Stas Namin (született Anastas Alekseevich Mikoyan), aki a vezetője volt a Moszkva folyó partján, a Gorkij park közepén gyönyörű környezetben épült Music Centernek. A zenei centrum rövid időn belül a legfontosabb központtá vált a szovjet rockszakma számára. Így aztán nem is volt kérdéses, hogy szovjet részről ennek a kitalálója/felfuttatója, Stas Namin lesz a főszervező. Igen ám, de miként jutnak el a Nyugat legnagyobb rockzenekarai a Lenin Stadionba, oda, ahol korábban sosem rendeztek még rockfesztivált? Itt jött a képbe Doc McGhee, aki olyan sztárzenekarokat menedzselt, mint a Bon Jovi, a Mötley Crüe, és a Scorpions. Hozzá kell tenni, hogy némi malőr is kellett ahhoz, hogy McGhee kapcsolatba kerüljön a moszkvai békefesztivál mellett hathatósan kiálló Make a Difference alapítvánnyal. E szervezet nehéz és hálátlan feladata a kábítószer rabjainak segítése, a járulékos és rehabilitációs akciók szervezése. A menedzsernek némi könnyűdrog használata miatt kisebb súrlódása volt a törvénnyel, a Reagan-kormány pedig arra kérte, hogy az általa menedzselt rockzenekarokon keresztül próbáljon hatni az ifjúságra, legyen résztvevője a gyerekek életéért folytatott harcban. Így lett aztán Doc McGhee a moszkvai békefesztivál másik fő szervezője. Ha már szóba hoztam a Make a Difference alapítványt, a Stairway To Heaven/Highway To Hell válogatásalbum is az ő ötletük volt. A korongon a békefesztivál fellépői játszanak feldolgozásokat, mégpedig olyan előadóktól amelyek egyik-másik tagja a kábítószer áldozata lett.

A fesztivál mondhatni a “ha kell a pénz a drogra, csinálj egy rock a drog ellen-elv” mentén jött létre. 1989 augusztus 12-13. között, a moszkvai Luzsnyiki-stadion adott otthont a rendezvénynek, mely a világbékére és az oroszországi kábítószer-ellenes harcra volt hivatott felhívni a világ figyelmét – hivatalosan legalábbis. Az egyes zenekarok átlag 5-6 dalos szettekkel léptek fel a több, mint százötvenezres közönség előtt. De mi most fókuszáljunk a lemezre. A korongot a The Who legendás dala a My Generation nyitja, ezúttal a moszkvai Gorky Park előadásában. Ma már az internet segítségével nem nehéz felkutatni különböző nemzetek rockzenekarait, de bevallom töredelmesen, 1989-ben a szovjet-oldalról a thrasher Shah mellett csak őket ismertem. Tőlük is a Bang című dalt, amelynek klipjét néhanapján még az MTV Headbangers Ball adásában is leadták. Némi orosz népzenei motívummal fűszerezték a klasszikus dalt, ez pedig abszolút jól áll a nótának. Remek kezdés. 1989 egyértelműen a Skid Row-ról szólt. Debütáló lemezük szerte a világban hatalmas sikert aratott, és mivel nekik is Doc McGhee volt a menedzserük, így alap volt, hogy ők is fellépnek a fesztiválon. A lemezen pedig a Sex Pistols 1977-es Holidays In The Sun dalát nyomják el. Ráadásul koncertváltozatban, ami plusz energiát kölcsönöz az amúgy sem puhány nótának. A fesztivál egyik fő szenzációját jelentette a Scorpions fellépése. Gondoljatok csak bele, egy német banda koncertje a Szovjetunióban! Mindenesetre kajálták őket az oroszok. A Gorky Parkhoz hasonlóan ők is egy The Who nótához nyúltak. Az I Can’t Explain egyértelműen a lemez egyik kellemes meglepetése. Ha már olyan korongról beszélünk melynek szerzői a kábítószer áldozatai lettek, így szegény Jimi Hendrix sem maradhat le róla. Főleg úgy, ha a Purple Haze dalát az az Ozzy Osbourne adja elő aki, szintén nem kezes bárányságáról vált hírhedtté. Mi sem igazolja jobban, mint, hogy pár hónappal a fesztivál után Ozzy újra az elvonón csücsült. Zakk Wylde pedig akkora szólót nyom, hogy arra még Hendrix is elismerően csettintene. A Mötley Crüe nem éppen egy ismert dalt választott. Tommy Bolin 1975-ös Teaser-je attól függetlenül szódával elmegy. Ez végül a banda Decade Of Decadence című 1991-es válogatáslemezén is helyet kapott. A Bon Jovi azonban semmit sem bízott a véletlenre, a Thin Lizzy legendás The Boys Are Back In Town-ját nyomják el, hozzáteszem, elég puhányan. Ha ezt az elmúlt 10 év alatt tették volna, azt mondom, jól van, ők ilyenek, na de 1989-ben azért még tudtak ám pörögni. Csak nem most. Bevallom, sosem hallgattam Janis Joplint, a Cinderella és főleg Tom Keifer azonban az album legjobb dalát kreálja a Move Over-ből. Mivel a lemez címében benne foglaltatik a Stairway To Heaven, így a Led Zeppelin sem maradhat ki. A legendás Moby Dick dalt pedig az egyik dalszerző, John Bonham fia, Jason Bonham, illetve Tico Torres adják elő. Az albumot pedig a fesztivált záró jammelés részleteivel zárják. A Hound Dogban Tom Keifer ismét leénekel mindenkit, szegény Klaus Meine is csak erőlködik mellette.

 Természetesen a botrányok sem hiányozhattak, Ozzy e koncert (és több üveg vodka) után próbálta meg kinyírni a feleségét, egyben menedzserét Sharont, Tommy Lee ekkor ütötte ki a backstageben Doc McGhee menedzsert, aki a Bon Jovi ügyeit is intézte akkoriban. A Crüe a buli után meg is vált menedzserétől, a Bon Jovival pedig éveken keresztül szócsatákat vívtak. Emellett komoly kavarás volt a fellépési sorrend, leginkább a headliner pozíció körül is, de mindent egybevetve, azt hiszem ma is sokan örülnénk, ha ezeket a zenekarokat egyszerre láthatnánk a színpadon. Hozzáteszem, ki így- ki úgy, de még mindegyik aktív napjainkban.

Pontszám: 7/10

01. Gorky Park – My Generation      
02. Skid Row – Holidays In The Sun           
03. Scorpions – I Can’t Explain         
04. Ozzy Osbourne – Purple Haze    
05. Mötley Crüe – Teaser      
06. Bon Jovi – The Boys Are Back In Town
07. Cinderella – Move Over  
08. Drum Madness – Moby Dick      
09. Jam – Hound Dog; Long Tall Sally/Blue Suede Shoes; Rock & Roll