KlasszikuShock: Liquid Tension Experiment1-2 (1998-1999)
Legújabb KlasszikuShock rovatunkban, egy nem annyira ismert és közkedvelt zenekarral és annak egy albumával fogunk foglalkozni. Ráadásul nem is egy albummal, hanem rögtön kettővel. Ugyan a bandát alkotó zenészek világhírűek, és anyazenekaraikat a világ minden részén ismerik, ezt a side-projectet azonban csak a legnagyobb rajongók és zenekedvelők tartják számon. Eheti kiszemeltünk a Liquid Tension Experiment nevű formáció, ami három „dream-er” és Tony Levin basszer(King Crimson) külön világának zenei kiteljesedése....
KlasszikuShock: Sodom – Agent Orange (1989)
Dave Mustaine korábban úgy nyilatkozott a Metallicás éveiről, hogy akkoriban a bandában egyedül ő tudott zenélni. Nem voltunk ott a próbákon, így nem tudhatjuk füllentésről van-e szó, vagy Hetfieldék akkoriban valóban csak próbálgatták hangszereiket. Mindenesetre kikupálódtak, az egyszer szent. Ennek ellenére úgy tartom, hogy a ’80-as években a tengerentúli thrash brigádok technikai tudásban jóval előrébb tartottak, mint európai vetélytársaik. Főleg ugye a Bay Area színtér, így az Exodus, a...
Primal Fear – Delivering The Black (2014)
A hivatalosan január 24-én polcokra kerülő Delivering The Black címet kapott új Primal Fear kiadványt részemről elég nagy várakozás övezte, mióta bemutatták a When Death Comes Knocking nevezetű első dalt az albumról. A germán heavy/power metal banda legutóbbi nagylemeze 2012-ben látott napvilágot Unbreakable címmel, ez egy amolyan „vissza az alapokhoz” heavy metal-bomba volt a rajongók arcába igen erős kivitelezéssel. Na, de lássuk is mit szállítottak nekünk Ralf Scheepers-ék idén....
KlasszikuShock: Ministry-Psalm69: The Way to Succeed and the Way...
Kicsit megcsúszva érkezünk a KlasszikuShock legújabb írásával, de reméljük ez nem veszi el a kedveteket az olvasástól. Eheti cikkünkben egy olyan zenekar leghíresebb albumával foglalkozunk akik eredetileg nem is metál zenekarnak indultak, hanem a 80-as évek legelején, az akkor a teljes világot begyűrűző szinti-pop vonalon kezdtek el ténykedni. Aztán az évtized vége fele egy erős fordulatot véve az industrial-metál világában találták magukat. Ha azt mondom, hogy az Alejandro Ramirez...
Axel Rudi Pell – Into The Storm (2014)
Axel Rudi Pell és csapata a német metal színtér egyik legaktívabb együttesének számít, ha azt nézzük, hogy az utóbbi időszakban minden második évben kaptunk a bandától egy stúdióalbumot, a köztes években pedig vagy egy válogatáslemezt, vagy egy koncertanyagot bocsátott rendelkezésünkre a brigád. A 2010-ben kiadott The Crest lemez osztatlan sikert aratott mind a rajongók, mind a kritikusok körében. A banda legutóbbi, Circle Of The Oath címet viselő anyaga 2012-ben...
KlasszikuShock: Dio – Dream Evil (1987)
Kicsit megkésve „szállítom” KlaszikuShock rovatunk újabb gyöngyszemét. Csúszásomnak oka nemes egyszerűséggel, a bőség zavarával magyarázható. Számtalan lemezről kellene még írnunk, ráadásul szemmel kell tartani az aktualitásokat is. Úgy is, ha néha ez fájó és szomorú. Miközben azon gondolkodtam melyik lemezt emeljem ki, olvastam a szomorú hírt az egykori kiváló TOTO énekes, Fergie Frederiksen haláláról. Adhatná magát, hogy akkor egy TOTO lemezt vegyek elő, mint anno szegény Clive Burr eltávozásának...
KlasszikuShock: Napalm Death-Utopia Banished (1992)
Eheti KlasszikuShock írásunkban elérkezettnek láttam arra az időt, hogy a rovat eddigi legkeményebb és legdurvább albumát vegyük górcső alá. Egy olyan csapat leghíresebb kiadványa lesz most terítéken, amely Európában lefektette az alapokat a girndcore és a death metál térhódításához. 1992-be utazunk vissza, ahol is a brit Napalm Death zenekar negyedik stúdióalbumával találjuk magunkat szembe, vagy inkább találjuk magunk képen törölve az album által. Az Utopia Banished a műfaj legkegyetlenebb...
KlasszikuShock: Holy Moses – The New Machine Of Liechtenstein...
Ma, 17 órától Rockpanoráma című műsorunk vendége lesz a 2009 nyarán alakult Phoenix Project zenekar. Ahhoz, hogy kellően felkészüljek belőlük, folyamatosan hallgatom a 2013 végén megjelent Apokalipszis 1962 című debütáló nagylemezüket. Azt az albumot, amelynek dalai egy adott témakörre épülnek, szakzsargonban koncept lemeznek hívható. Miként kerül ez kapcsolatba az aacheni illetőségű Holy Moses bandával? Sehogy! Csupán arról van, szó, hogy a Phoneix Project lemezét hallgatva elkalandozott a gondolatom a...
KlasszikuShock: Tesla-Bust A Nut (1994)
2013 utolsó KlasszikuShock írása következik most. Sokat gondolkodtam, hogy ha már az évet elbúcsúztatjuk, akkor a rovatba is valami igazán méltó albumnak kell szerepelnie. Olyan amire minden rockzenét szerető ember felkapja a fejét, amire mindenki elismerően bólogat. Aztán az jutott eszembe, hogy valami igazi kuriózum kellene amit méltatlanul kevesen ismernek, pedig többre lennének hivatottak. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, legyen az utóbbi. Mégis jobb egy olyan együttesről olvasni, akiket...
KlasszikuShock: Roxx Gang – Things You’ve Never Done Before...
Nyilván szubjektív vélemény, hogy kinek melyik album számít klasszikusnak. A Roxx Gang zenekart megemlítve szerintem a hazai zenerajongók többsége csak pislog nagyokat. Maximum a sleaze/glam szerelmeseinek dobban nagyot a szív, mert rögtön rávágják a banda bemutatkozó nagylemezének címét, na és persze azt is fejből tudják, hogy a korongon található két nagy slágernek mi látható a klipjében. Bizony, aki a ’80-as évek végén már rendelkezett parabola antennával, vagy olyan kütyüvel,...


















