A Badlands 1989-ben hatalmas ígéretnek számított. Az ex-Ozzy-gitáros Jake E. Lee fogott itt össze a korábban a Black Sabbath-ban is megfordult Ray Gillen énekessel, és vetették bele magukat a blues alapú, feelinges hard rock muzsikába. Pedig a Badlands mondhatni hányatott sorsú zenészek klubjaként indult, hiszen ha Ozzy Osbourne gitárosai kerülnek szóba, legtöbben Randy Rhoads és Zakk Wylde nevét emlegetik, megfeledkezve Jake E. Lee-ről, kinek agyafúrt játéka két Ozzy albumot (Bark At The Moon 1983, The Ultimate Sin 1986) is klasszikussá nemesített. A Rough Cutt és a korai Ratt soraiban is megfordult gitáros kivételes tehetsége Ronnie James Dio figyelmét is felkeltette. A legenda szerint 1982-ben együtt is dolgoztak a Holy Diver albumon, a Don’t Talk To Strangers dalban Jake keze is benne volt. Állítólag. Dio gitáros nem lett belőle, Ozzy számára viszont kapóra jött a hirtelen szabaddá vált kaliforniai muzsikus. Kapcsolatuk is gyümölcsözőnek bizonyult, a már említett albumok milliós példányban leltek gazdára, 1987-ben mégis elváltak útjaik. Jake E. Lee hiába csinált végig egy kétlemezes és -turnés ciklust Ozzyval, megbecsülést nem kapott az akkoriban szétesettsége csúcsához elérkezett énekest irányító és a nevével fémjelzett gépezetet működtető Sharon Osbourne-tól. Ráadásul az is rosszul esett neki, hogy a Randy Rhoads-tábor nem ölelte keblére, az Ozzy által épp akkor kiadott Tribute című koncertlemez pedig csak olaj volt a tűzre.
Az 1993-ban sajnos végleg eltávozott, fantasztikus hanggal megáldott Ray Gillen énekest még 1985-ben Bobby Rondinelli, a Rainbow-t akkoriban otthagyó dobos fedezte fel. Gillen nemcsak jó énekes volt, hanem kedves, barátságos és a fazonja is illett egy vérbeli rockbandához. Így aztán nem csoda, hogy Tony Iommi is elcsábította az addigra totálisan szétcsúszott Glenn Hughes helyére a Black Sabbathba. Ez a Seventh Star lemez turnéjának idején történt. Gillen a következő lemez demóit is felénekelte, mégsem az ő hangjával jött ki a The Eternal Idol című 1987-es Black Sabbath lemez. Ráadásul az énekes nem nagyon kapott fizetséget sem (ezt akkoriban a Sabbathban elmondhatta Dave Spitz basszeros és Eric Singer dobos is), így John Sykes (ex-Whitesnake) telefonhívásának eleget téve átpártolt a Blue Murder zenekarba. Fel is demózta a lemezanyagot, John Sykes-nak tetszett is Ray hangja és fazonja, azonban az együttműködés a lemeztársaság politikája miatt megszakadt. Így aztán a hányatatott sorsú énekes az épp Ozzy Osbourne bandájából kirúgott Jake E. Lee gitáros mellett találta magát.
Az egykori Steeler/Legs Diamond basszer Greg Chaisson képességeire egy Ozzy meghallgatáson figyelt fel Jake E. Lee. A fiatal Greg bátyja, Kenny Chaisson, a Keel nevő bandában kezelte a bőgőt, Greg pedig egy Surgical Steel névre hallgató bandában nyomult. Egy „urban legend” alapján Greg addigi pályafutásának csúcspontja az volt, amikor Ozzynál volt meghallgatáson, Rudy Sarzo helyére, ám a Mester úgy vélte, hogy Greg nem elég vagány kinézetű a posztra. Eric Singer dobosnak pedig Gillenhez hasonlóan szintén a Sabbathban kopott fel az álla, így nem volt kérdés a Badlands-hoz való csatlakozás. Nem csoda tehát, hogy ennek a négy srácnak volt mit kizenélni magából együtt, és hogy az előzmények inspirálólag hatottak rájuk. A debüt lemezt tehát összerakták (Ray Gillen még 1987 környékén vendégeskedett a Savatage zenekar Hall Of The Mountain King lemezén, ahonnan magával csábította Paul O’Neill producert, aki a produceri munkák mellett dalszerzőként is aktívan részt vett a Badlands 1989-es debütáló nagylemezén), májusban meg is jelent, és futott is a szekér egy darabig, hiszen ekkoriban nemigen lehetett dallamos, életigenlő rockzenével megbukni. Persze ez a muzsika sokkal bluesosabb, komolyabb, mint mondjuk a Mötley Crüe, a Poison vagy a Warrant (noha mindenki amerikai lévén a gyökerek ugyanazok), de kellően fogós is ahhoz, hogy ezen bandák rajongóit is megérintse.
Annak ellenére, hogy a Led Zep nyúlás miatt a kritikusok szapulták a lemezt és vele együtt a bandát is, a rajongóknál beütött a korong. A Billboard listán például 57. lett. Aztán jött az első gigszer, a korszak egyik legtehetségesebb session dobosát, Eric Singer-t elhívták a rákbetegséggel harcoló Eric Carr helyére a Kiss-be. 1992-ben már a Revenge lemezen őt hallhattuk… A helyére a dobok mögé az egykori Racer X énekes, Jeff Martin ült. Vele jelent meg 1991. júniusában a második Badlands album Voodoo Highway címmel. Ezt a művet minden idők egyik legjobb blues rock lemezének tartom. Jake és Ray párosa ekkorra csiszolódott össze igazán. Az autentikus blues és country elemeket hihetetlen érzékkel integrálták súlyos rock kontextusba, a nyers, hangfalszaggató megszólalás pedig még jobban kiemelte a lemez erényeit. Jelentősen csökkent a Led Zep befolyás, a dalok sokkal inkább a Free és a Bad Company irányába mutattak.
Sajnos a két főkolompos közt annyira megromlott a viszony, hogy Londonban a színpadon is egymásnak ugrottak. A gitáros azzal vádolta az énekest, hogy a kiadóval összeesküdve, közösen kommerszebb, rádió-barát irányba akarják tolni a zenekart. Fene se tudja, hogy mi volt a háttérben, de tény, hogy a Billboard listán elért 140. hely mélyrepülésnek számított a debütalbumhoz képest. Ray helyére a későbbi Artension/Royal Hunt énekes John West került, de vele már nem készült új Badlands album. Ray Gillen 1993. december 1-jén tragikus hirtelenséggel elhunyt, állítólag súlyos gyomorvérzés következtében, bár köztudott hogy AIDS-ben szenvedett, így közvetlen ez vezethetett a halálához. Dusk címmel aztán 1999-ben megjelent egy posztumusz korong, a lemez dalai állítólag közvetlenül Gillen kiválása/kirúgása előtt születtek. Érzelemgazdag, különleges hangja nagyon hiányzik a mai színtérről. Ezért is örömteli, hogy rövid karrierjének (34!!! évesen távozott) szinte minden morzsája hozzáférhető már: a Sabbath demók és koncertfelvételek, a Dusk című, 1992-93 folyamán felvett, de soha ki nem adott, sötétebb tónusokkal terhelt, de zseniális hármas Badlands anyag és a Sun Red Sun projekt dalai is (itt az azóta szintén jobblétre szenderült ex-Alice In Chains basszer Mike Starr-ral és Bobby Rondinelli doboslegendával dolgozott együtt többek között Joey Belladonna által írt számokat is énekelve). Hangja hivatalosan utoljára George Lynch Sacred Groove című első szólóalbumán volt hallható.
