Up the Irons 2. szülinap- Crazy Mama
2 éves fennállását ünnepelte a legfiatalabb Iron Maiden tribute banda június első hétvégéjén az Őrült Hölgy színpadán. Sajnos azonban a srácoknak nem egészen úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan tervezték. Az előzenekarok lemondták, a helyükbe lépő meglepetészenekar sem tudott eljönni, és a most már csak ex-énekes Táborosi Márk is kénytelen volt kihagyni a fellépést, pedig ez lett volna a búcsúkoncertje. A mikrofonok mögött mostantól az ex-Wisdomos Nahit láthatjuk majd....
Crossholder és Kafebár Prágában
Crossholderék közölték új dobosukkal, ....melegek! Még el sem csitultak a Metalfest által gerjesztett hullámok, a Crossholder együttes lelkes csapata máris újabb világmegváltó terveket dédelgetett. Nekiindultak tehát bevenni Európát, egészen pontosan Prágát. Dícsérendő az ötlet, hiszen az új rajongók mellett temérdek mennyei sört is lehet zsákmányolni Csehföldön. Természetesen egy jóravaló keresztes lovag nem indul hódító útra csuhások támogatása nélkül, így - a prágai út alapötletét hozó, és a szervezésben igen sokat segítő KaFeBar, Katona...
Rómeó Vérzik – Jim Fizz – Rocken Dogs Turnétemető
Lelkesen és boldogan indultam a Rocktogonba, végre élőben: Rómeó Vérzik. Igen hallom, húú ez még nem volt Rómeó koncerten, nem, nem voltam. Megérkezvén az objektumba gyors bemutatkozás a fiúknak, akik borzasztóan kedvesek voltak és közvetlenek. Nem sok idő jutott a csacsogásra, ugyanis a két előzenekar miatt korai kezdés volt. Elsőként a Rocken Dogs lépett a színpadra, mint utóbb megvilágosodtam ezeket a srácokat volt szerencsém látni korábban egy rendezvényen,...
Twister, Tobias Sammet Tribute, Engine-2010.05.29.
Mikor meghallottam a zenekarok összeállítását, hihetetlenül izgatott lettem, még akkor is, ha közben a Metalfestet sírom vissza még mindig, annyira jól sikerült hétvége volt. Nos a srácokban nem kellett csalódnom, eszméletlen bulit raktak össze az estére. Korábban a Metal Schoolban csak próbálni voltam, a klubbá alakított pihenőhöz még nem volt szerencsém, elsőre meg is ijedtem, hogy kicsi a hely, nem fognak jól szólni a zenekarok. Tévedtem. Amin viszont meglepődtem, hogy...
2010.05.29. Pogo Loco záróbuli: Killer Tojás
Kis hazánkba látogatott végre a vajdasági születésű tagokból álló punk-rock stílust képviselő Killer Tojás zenekar. Be kell vallanom őszintén hogy a közönség létszáma miatt családias volt a légkör, de bánhatja mindenki aki nem volt ott. Nagyon érdekes fejett vágott a publikum amikor az előkészületek közben előkerült egy elektromos hegedű is. 21:00-kor csapott a banda a húrok és vonók közé, és már az első szám felétől az egész közönség...
MetalFest Open Air Hungary – 3. nap
Két nap iszapfürdő után, igazából már bármire fel voltunk készülve, de szerencsére az időjárás ezúttal megkegyelmezett. Nem kegyelmeztek viszont a zenekarok. Kaptunk zúzdát az arcba dögivel. A harmadik - koncertélmények tekintetében utolsó - napon meglehetősen korán kezdődött a program. Egy jóleső reggeli beszélgetés és az elmaradhatatlan napindító kávé után a Rocközön csapata újult erővel vetette magát a zenei élvezetek halmába. A nagyszínpadon 12.20-kor a sokunk számára ismeretlen kanadai Cauldron kezdett...
Holiday Crüe + Super Bad Heroes beszámoló
Szerda este, némi előző napi időbeosztási problémák következtében elképesztő fáradtan sikerült leérkezni a Rocktogonba. Igazából úgy voltam vele, hogy nagy baj nem lehet, mert a Holiday Crue mindig olyan hangulatot csinál, hogy minden fáradtság lefoszlik az emberről néhány perc alatt. Hogy vendégzenekar is lesz, azt nem sokkal érkezés előtt tudtuk meg és kíváncsian figyeltük, ki s mi alapozza meg az estét. A Super Bad Heroes nevű zenekar már...
Pannónia Fesztivál, Harmadik nap (Várpalota, 2010. 05. 22., szombat)
A reggelünk igen kalandosra sikerült... Miután a műsorújságból kiolvastuk, hogy az egyik tőlünk eléggé távol lévő sátorban Ezüst-Patak koncert lesz 12:30-kor, délben már mindketten teljes menetfelszerelésben, megreggelizve, úton voltunk a sátor felé. A misszió félig sikerült csak, ugyanis a sátor még nem volt nyitva, az együttes még sehol... Beszereztünk egy kevés seritalt, és a sátortól nem messze lévő asztaloknál leültünk keresztrejtvényt fejteni, és nézegetni az ébredező arcokat... ...
Europe Tribute 2010.05.21. – Rocktogon
Kérem szépen, az élet, mint olyan, tréfás! A tegnap este után ezt tudtam csak írni a zenekarnak: köszönöm, a tegnapot, visszarepültem megbolondult lánykoromba, hiszen nekem a Europe adta a kegyelemdöfést az egyetlen létező, élhető útra a rákenrollra. :) Ennek ellenére, soha nem jutottam el egyetlen Europe koncertre sem. A rocközönön is mindig csak olvasgattam, hogy miket írtok a Europe Tribute koncertekről, mivel nem voltam itthon. Tegnap viszont volt szerencsém, és...
Road 2010.05.18. ZP beszámoló
A beszámoló az a dolog, amit objektíven kéne megfogalmazni, mégis óhatatlanul szubjektívvé válik, tehát kéretik nem megkövezni. Napok óta azon ment az agyalás: elmarad, nem marad, átteszik az időpontot.... végül megtartották. A rutinosak nem bízták a véletlenre: 3 pulcsi, kesztyű, vagy télikabát, de mentünk! Időben érkeztünk és meglepetten tapasztaltuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen szent őrültek. A "hely" adottságaiból kifolyólag a koncertek 8, max fél 9-kor kezdődnek...


















