Ebből már sejthető, hogy a srácok igencsak felkeltették az érdeklődésünket. Nekem személy szerint az a benyomásom támadt a zenéjüket hallgatva – direkt vártam kb. a 3. számig, nehogy elhamarkodott ítéletet hozzak -, hogy mintha fogtak volna egy rész Sex Pistolst, egy rész Motörhead-et, az egésznek friss, 21. századi hangzást adtak volna, és a tetejében megfűszerezték volna egy kis ’70-es évekbeli szintihanggal, ami – töredelmesen bevallom – a beálláskor még pici mosolyt csalt az arcomra, de a számokat teljes hosszukban végighallgatva igenis teljes létjogosultsággal van jelen a zenében és finom, egyedi hangzást nyújt. Jack, a zenekar énekes-gitáros frontembere érdekesnek találta ezt a gyors stílusértékelést, de én tartom magam hozzá és a legpozitívabb módon értem 🙂 A koncert utáni rohangászásban sajnos nem volt alkalom egy épkézláb interjút összehozni, ugyanígy a hétvégét uraló MetalFest sodrásában sem, de azért annyit sikerült megtudnom, hogy a zenekar tagjainak életkora 22 és 34 év között mozog, ami elég jól magyarázhatja az ifjonti hév és lendület mellett megmutatkozó rutint és határozott színpadi jelenlétet. A számok pörgősek, változatosak, egy kis makacs gerjedésen kívül – amit végül sikerült hősiesen legyűrni – a hangzásra sem lehetett panasz.
Mindent összegezve, ha bárki meglátja egy plakáton a Super Bad Heroes nevét, csak javasolni tudom, hogy menjen és hallgassa meg őket, mert határozottan kellemes élményben lesz rész a modern, friss hangzású punk-rock koncert után.
Shady
Aki férfiembernek született, szereti a tökös, bugyi nedvesítős rákenrollt és nem volt ott tegnap(2010.05.19.) a Mozsár utcai rock objektumban az szerintem most sírva fog fakadni. Jah, bocs a nagyfiúk nem sírnak – egy hülye teória szerint, így marad a másik verzió, nyüszítve a kardjukba dőlnek. Amerre a szem ellátott mindenhol, bomba hátsók, és irgalmatlan mennyiségű eredeti, felpolcolt vagy szilikonos kivitelű “csajok”. Igen, időutazás. A Mötley Crüe-höz, és a korszakhoz hozzá tartozó ámulat mai csomagolásban. Nem volt időhúzás, kínlódás. Elő zenekar le, srácok fel a színpadra és elstartolt a tökös, riszálós rákenroll. A banda 3 tagja Sidd(ének), Pocky(bass), Mikky(gitár) meglehetősen összeszokott trió, hiszen a Holiday Crüe-n kívül, a Jolly Roger- ben is együtt zenélnek, a negyedik tag a magyar Tommy Lee – Kiss Endi, munkásságát, képességeit meg nem hiszem, hogy taglalni kéne, a jó Isten is rock dobosnak teremtette.
A kolléganő az első szám felénél csak annyit bírt közölni: ” Esküszöm Sidd, jobban tolja, mint Vince Neil!” Igazat kell neki adnom, valóban így van. És igen, ők is azon bandák közé tartoznak, akik simán megszívatnak a setlistel, hiszen örömittasan a kezemben lobogtattam, koncert után, majd elolvastam, és konstatáltam az előző buli setlistje és csak vázlatként funkcionált. Ez is plusz pont ugyebár, hogy érző létező, gondolkodó lényekről van szó, akik simán alakítanak, menet közben vagy előtte a közönség függvényében, mert ugye a cél a tisztelt publikum szórakoztatása.
Íme a dalok, a sorrend és a teljesség igénye nélkül: Dr. Feelgood, Wild side, Shout at the devil, She goes down, Too fast for love, Rattle snake shake, Ten seconds to love, Primal Screem, Same ol’ situation, Don’t go away, Girls, girls, girls, Smoking in the boy’s room, Home sweet home, Kickstart my heart, Anarchy in the UK
… igen, ahogy olvasod a címeket, mindegyik dallama bevillan az agyadban egy pillanatra, szinte dúdolva olvasod. Nem hiába, ezek slágerek voltak, és maradnak is.
Ne hagyjuk ki a hangosítást, mert arra ugye rigolyásak volnánk vagy mi: szóval 10-es skálán 8-as csak elcseszettül hangos… vagy lehet nem kellet volna a hangfalba állnom? :O Sosem szoktam, de most valamiért muszáj volt. A hangerőre meg ne panaszkodjunk, elvégre a rákenroll hangos lenne vagy mi.
Aki lemaradt a buliról és ezek után úgy gondolja, hogy hiba volt – mert az volt – és megnézné a srácokat ( no meg a “csaj” kiállítást ), az ne keseredjen el, mert június 9-én megteheti ugyanezen objektumban.
JD
A képekért nagy köszi Krisztának.
