Hatalmas Aréna-showt hozott a Volbeat-Koncertbeszámoló
Hosszú ideje már, hogy a Volbeat tiszteletét tette nálunk, azonban ezt maradandóan kárpótolták.Az utoljára több mint négy éve Magyarországon koncertező dán-amerikai country-metalként címkézett zenekarra akkora érdeklődés volt, hogy hamar át is került az esemény a Barba Negrából az MVM DOME-ba. A csapatot kísérő Bad Wolves és a Skinred sem új a hazai közönségnek, borítékolható volt tehát a nagy érdeklődés, és a mögötte húzódó minőség is.
Legelső látogatásom volt a Dome-ban, nulla tapasztalattal a helyszínnel kapcsolatban,...
Up the Irons 2. szülinap- Crazy Mama
2 éves fennállását ünnepelte a legfiatalabb Iron Maiden tribute banda június első hétvégéjén az Őrült Hölgy színpadán. Sajnos azonban a srácoknak nem egészen úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan tervezték. Az előzenekarok lemondták, a helyükbe lépő meglepetészenekar sem tudott eljönni, és a most már csak ex-énekes Táborosi Márk is kénytelen volt kihagyni a fellépést, pedig ez lett volna a búcsúkoncertje. A mikrofonok mögött mostantól az ex-Wisdomos Nahit láthatjuk majd....
Pandora’s Box – Crossholder 2009.12.27. Wigwam beszámoló
A karácsonyi kalóriakúra után elég nehéz felkelni a fotelből, és visszazökkenni a bejgli, rántott hús, és tv nélküli mindennapokba. Nekem sem volt könnyű feladat, de végül megráztam magam, és leugrottam a Wigwamba, hogy némi rock dózissal segítsem át magam a kényes időszakon. Erre a célra a budapesti Pandora's Box és a Crossholder koncertjét szemeltem ki. Annak ellenére, hogy igyekeztem, kivételesen nem kritikus szemmel nézni a koncertet, és nem...
Rubicon – 2011.05.13.(Vörös Yuk)
Nagyon bánhatja, aki május 13-án nem látogatott el a Vörös Yukba, ugyanis egy fergeteges estében lehetett részünk köszönhetően a három fellépőnek, melyek mindegyike kitett magáért - a lehető legtöbbet hozta ki a helyből és a közönségből egyaránt. Ennek ellenére igencsak kevesen látogatták meg a Yukat ezen a bizonyos estén, köszönhetően annak, hogy ebben az időpontban több szórakozóhelyen is hívogató bulik voltak(pl: nevesebb fellépők, ingyenes estek). Ennek köszönhetően a...
Ismét Elvarázsolt az Orphaned Land
Kishazánkban tevékenykedő koncertszervező brigádoknak és a lelkesen turnézó zenekaroknak hála igencsak eseménydús őszi-téli klubszezonnak nézhetünk elébe. Egészen konkrétan az októberi hosszú hétvége például felér egy komplett metál fesztivállal, ha azt nézzük, hogy 3 egymást követő estén is lesznek olyan koncertek, amelyeken mondhatni kötelező a részvétel. Arról nem is beszélve, hogy az eklektikusabb ízlésű rajongóknak sok esetben dönteniük kell, hogy melyik bandát lessék meg a gyakran előforduló ütközések miatt, amennyiben...
Omen: különleges szöveges videó készült a “Szellempont” dalhoz
Az eladási listákon stabilan a top 10-ben állja a sarat a három hete kapható 11. OMEN album, amely Halálfogytiglan címmel jelent meg, és az első, melyen Molnár Péter “Stula” énekes hangja hallható. Korábban a “Knock & Roll / Lehunyt szemmel” és az “Az lesz, ami volt” dalokhoz készült szöveges videó, a “Most kezdődik” című dalhoz pedig klipet is forgattak. A zenekar most egy újabb videóval jelentkezett, a “Szellempont” című dalhoz az album borítóját...
Tim “Ripper” Owens – Crazy Mama – Beszámoló
Hatalmas bulinak lehettek részesei, akik ellátogattak a Crazy Mama Music Clubba tegnap este. A világ, egyik legjobb rock énekes, Tim „Ripper" Owens tette tiszteletét a színpadon, kiváló magyar zenészekkel, és vendégzenekarokkal együtt. Elsőként a Keeper od Dreams lépett a színpadra. Utánuk az After Rain muzsikált, majd őket Katona "Főnök" László, új bandája, a Kóbor Angyal, és a Fekete Bárányok (KAFeBar) követték. majd, Molics Zsolt érkezett, a Cool Head...
Északi őrület a Club 202 színpadán: Keep of Kalessin,...
November 21-én, csütörtökön az északi metal fenegyerekeinek újabb hazánkba érkező csoportja vehette birtokába a Club 202 színpadát. Sajnos a Sybreed zenekar lemondta a turnét, így az estét a norvég Keep of Kalessin kezdte lágy dallamaival betöltve a teret.... ...De tényleg, néha az is volt benne. Az abszolút darálásban néhol felcsendült egy-két thrashesebb, dallamosabb riff is, Robin "Wizziac" Isaksen háttérvokáljai pedig külön színezték, tették teljesebbé a produkciót. Bár a...
Laza kedd este a darálóban- Overkill koncerten jártunk
Két generáció, két kontinens, két tavaly megjelent friss nagylemez és egy zsáner. Hát ki tudna ellenállni egy több, mint négy évtizedes múltra visszatekintő amerikai thrash legenda és egy, a nagy öregek által inspirált, két évtizeddel később startoló őrült spanyol mesterműnek? Sajnos úgy tűnik, hogy viszonylag sokan…
Overkill buli a kisebbik Barba Negra színpadon…Hová lesz így a világ dicsősége?
Úgy tűnik, hiába éli - kis túlzással - reneszánszát a thrash metal, valamiért...
Minket megvett kilóra a Pantera kedden a Barba Negrában.
Kétféle véleménnyel volt tele az internet komment szekciója a Pantera budapesti fellépése előtt: Az egyik formálói már alig várták, hogy újra hallhassák a legendás dalokat Anselmo és Rex Brown előadásában, míg a másik fele nyálcsorgatva szidta a produkciót, hogy az Abbot testvérek nélkül ez már csak gyalázás, és a Pantera név használata szinte már bűncselekmény. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy csak az első véleményt vallók voltak jelen, hiszen...

















