4.jpg

Alcoholica – PONT FM Klub Orczy kert

Sajnos tegnap július 17-én, kicsit rövidre sikerült az Alcoholica zenekar Orczy kertben rendezett előadása, hála Föld bolygónk, mára kissé felborult éghajlati viszonyait prezentáló júliusi viharnak. A buli nagyon jól indult, kellemes nyár esti idõ, tóparti levegő, és hűs serital várta a RÖFFER-eket, és ennek megfelelően teltház is alakult ki a koncert kezdetére. Fél óra Alcoholica jutott ezúttal a lelkes közönségnek, majd egy brutális vihar csapott le az egész városra, és pillanatok...
Resize_of_Resize_of_DSCF5169

Rubicon turnénapló- Körmend, Sopron

Őrült hétvége, őrült arcok, őrült jó bulik- leginkább így tudnám jellemezni a március utolsó hétvégéjére ütemezett koncertkörutat, ahol a Rubicon a Depresszió vendégeként lépett fel. Előre is elnézést kérnék Halász Feriék rajongóitól, de ez a beszámoló nem rájuk lett kihegyezve, annak ellenére, hogy oltári bulit csaptak. Péntek, délután 1 óra, gyülekező a próbateremnél. Már ekkor kezdtem félteni a rekeszizmaim épségét, hiszen akiknek volt már szerencséje a srácok...
Tankcsapda-Volt

KEDVES NAPLÓM…. BLOG BEJEGYZÉSEK AZ IDEI VOLT FESZTIVÁLRÓL- II.RÉSZ

Kedves Naplóm…. A tegnapi napom, már eseménydúsabb volt, mint az előző. Olyan sok ember érkezett időközben a fesztiválra, hogy lépni se lehetett. Felfedeztem azonban egy olyan –eddig új– részét is a területnek, amit a nagy melegben és az unalmasabb délelőttökön is kikapcsolást és elfoglaltságot nyújt az ide érkezőknek. Ezen a kis részen, több apró sátor biztosít napközben is lehetőséget arra, hogy elfoglald, jól érezd magad. Vannak itt különböző szervezetek:...

Az angyal ismét nekünk énekelt- Anneke van Giersbergen koncerten...

Az év egyik legkülönlegesebb koncertje volt tegnap este az Analog Music Hallban. Anneke van Giersbergen, a legendás The Gathering egykori énekesnője, egy szál gitáros szólóestjével tényleg egy nagyon családias hangulatú, mégis majdnem teltházas bulit hozott össze. Az aranyhangú holland énekesnő harminc évre visszatekintő pályafutása persze nem csak a The Gatheringhez köthető, hanem rengeteg szólóprojekt mellett, olyan világhírű zenészek szinte állandó partnere is, mint Arjen Lucassen vagy Devin Townsend. Így...
epdvd

Ezüst-Patak villáminterjű és koncertbeszámoló

Szombat este volt szerencsénk ellátogatni az Aranytízbe, ahol az Ezüst-Patak adott egy fergeteges koncertet. Először a hely taglózott le minket: egy díszes művelődési ház, színházteremmel. A csendes-ülős koncerteket személy szerint nem annyira kedvelem, de a zenekar gondoskodott róla, hogy a lábunk állandóan járjon, a dalokat énekeljük és remek hangulattal töltötte meg a termet. Szépen csengő népdalok ötvözve egy kis modern rockzenével, táncosokkal tarkítva az előadást. Az...
kiscipo 20140115

KisCipő – Koncertbeszámoló (Petőfi Cafe, január 11.)

Bio CD, avagy támasszuk fel a halottakat? A Pecsa Cafféban jártam, ahol a KisCipő zenekar játszott. Előzőleg Fuckezű barátomtól, az este szintén fellépő Semmi Pán(i)k együttes gitárosától megtudtam, hogy a KisCipő elnevezés Bódi Lacira (Cipő) utal, és a banda Republic számokat játszik. Utólag olvastam, hogy Gizi néni, Cipő anyukája odavan a kis Cipőért, úgy gondolja ő, Kiszel Dávid a fia másolata. Végighallgattam a bulit. Az első véleményem: bájos tinizenekar....
20100414-tankcsapda-zold-pardon-41

Tankcsapda 2010.04.14. Zöld Pardon – Beszámoló

Az ősszel megjelent - azóta aranylemezzé avanzsált - Minden jót című album bemutatóturnéja alkalmából ismét Budapestre érkezett a Tankcsapda. A helyszín nem mindennapi a zenekar életében; még sohasem játszottak a Zöld Pardon színpadán - illetve, ahogy ők mondták, ilyen közel az Országházhoz. Most viszont rábólintottak a szórakozóhely ajánlatára és a koncertet a nulladik, azaz nyitónapra időzítették. Az előzetesen beígért délután ötórás kapunyitás sajnos nem teljesült, illetve utánna a...

Pain koncerten jártunk – Pain/Dust in Mind/Dying Wish –...

Pedig én nagyon akartam. A munkanap, a korai kezdés és a feltúrt Budapesten szó szerint keresztüljutás (Békásmegyerről Újbudára) ellenére iparkodtam, hogy élőben láthassam a 11 év lemezmentesség csöndjét tavaly megtört püspökladányi Dying Wish produkcióját a Pain előtt. Mindazok ellenére kíváncsi voltam a produkciójukra, hogy amikor a koncertet szervező Hammer Concerts az esemény facebook oldalán bejelentette, ők nyitnak a Pain előtt, én voltam az első, aki nemtetszését nyilvánította ki. Persze...
wendigo_-_audio_leash_-_cover_-_front

Wendigo: “Audio Leash” lemezbemutató koncert – élménybeszámoló – márc....

A véleményem dióhéjban: ez a koncert eddig mindent vitt. No de ne vágjunk a dolgok elébe, haladjunk csak szépen sorban. :) Az utóbbi időkben alaposan megnövekedett koncert-aktivitásomból kifolyólag még kissé kábán, mégis remek hangulatban (egy Fradi- és egy Arsenal-győzelem után lehet másképp? :)) és kimondottan felvillanyozva indultam a Dürer Kert felé, hogy jól megszemléljem szemmel-füllel-lélekkel a Wendigo nagyszerű "Audio Leash" albumának lemezbemutató koncertjét. Az időzítés most is jó volt...
enslaved flyer 20161021

Enslaved koncerten jártunk – 2016.10.23. Dürer Kert

Október 23 idén nem csak egy nemzeti ünnepet takart, hanem két erős metálbulit is. Egyrészt a Wisdom-Delain-Evergrey-Kobra and the Lotus négyest, másrészt az Enslaved-Ne Obliviscaris-Oceans of Slumber hármast. Én az utóbbi meglátogatása mellett döntöttem, mert bár mindkét felhozatal csábító, de számomra a Ne Obliviscaris egy olyan banda, akiket muszáj volt megnéznem élőben. Eljöttek hozzánk tavaly is, viszont akkor csak bő fél óra állt rendelkezésükre a Cradle Of Filth előtt,...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...