Az ősszel megjelent – azóta aranylemezzé avanzsált – Minden jót című album bemutatóturnéja alkalmából ismét Budapestre érkezett a Tankcsapda. A helyszín nem mindennapi a zenekar életében; még sohasem játszottak a Zöld Pardon színpadán – illetve, ahogy ők mondták, ilyen közel az Országházhoz. Most viszont rábólintottak a szórakozóhely ajánlatára és a koncertet a nulladik, azaz nyitónapra időzítették.
A Hangtapasz 2003. őszén alakult Debrecenben, Leposa Attilával (gitár, ének) és Kovács Benedekkel (basszusgitár). A két fiú már évek óta együtt zenélt a N.É.V című zenekarban. Majd gondoltak egyet és új csapatot alakítottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Szűcs Milán (dobos), azóta is együtt játszanak. Az első két év az összeszokás és a stíluskeresés jegyében telt. Majd ezt az időszakot egy demó készítése zárta le 2005 tavaszán. Ezután az együttes már aktívan koncertezett. A csapat saját, dallamos rockzenét játszott. A dalszövegeket is maguk írták-írják.
forrás: Hangtapasz Zenekar
Nekem a srácok jobban tetszettek a debreceni színpadon, de lehet azért, mert jóval nagyobb színpad, több ember, nagyobb arányú rocker, jobb hangulat volt ott, mint a szabadtéri kisszínpadon. Miután a fényképészek elvonultak a színpad elől és volt némi hely, az énekes Attila belekiabált a mikrofonba, hogy ők ugyan nem harapnak, viszont mindenkinek jobb lesz, ha nem hátul állnak egyhelyben a népek. Szerencsére itt nem kellett kérlelni a közönséget, hogy ugyanmár mozduljanak meg. Voltak, akik annyira bepörögtek, hogy szanaszét headbangelték magukat.
Ami nem tetszett, hogy a srácok talán izgultak, vagy a fene tudja miért, de nem sokat mozogtak a színpadon. Azért nem álltak egyhelyben, azt nem mondom, nem tudtam volna körberajzolni a lábukat krétával, de ezen a téren – szerintem – kicsit lehettek volna jobbak. Ami pozitív volt, hogy a technikai problémák ellenére is faszán elnyomták a koncertet, jók a dalaik is a szövegeik is.
A koncert után – átszerelés alatt – a közönség megindult a nagyszínpad felé, – volt, aki el sem mozdult a kordon elől, miután hat körül elfoglalta a helyét – mert ők még nem tudták, hogy a Magor is a kisszínpadon lép fel. Engem is meglepett eleinte, hogy a második vendég mért nem a nagyszínpadon koncertezik, ha egyszer az a feladat, hogy spannolják fel a közönséget, de tulajdonképp nem volt ezzel probléma. Őket is láthatta már a közönség, ha jól emlékszem, az elmúlt években a Bedlam mellett ők kisérik általában a Csapdát.
Látszott a srácokon, hogy eléggé összeszoktak már, öt év alatt volt erre idejük épp elég. Megállták a helyük a színpadon, televoltak élettel, kirobbant belőlük a Rock ‘n Roll. A közönségnek is tetszettek, többen el is kezdtek vadul pogózni, de úgy, hogy már-már azt hittem, hardcore koncerten vagyok. Valahogy mindkét zenekarnál úgy éreztem, hogy kevés időt játszottak, no persze nem is játszhattak többet, mint a főfellépő.
Nem igazán hittem a korai híreknek, miszerint a Csapesz este nyolckor húrokba csap, mert amennyire emlékszem, még soha nem volt olyan, hogy ne késtek volna legalább egy pár percet ahhoz képest, amit én tudtam. Most viszont abban a pillanatban, hogy az óra nyolcat ütött, fent voltak a színpadon. Az is igaz, hogy már előtte is fent álltak, hallottuk őket hangolni, nomeg a koncerten most nem a rejtekhelyről kerültek elő, csak szimplán a színpad oldalától jöttek beljebb.
Nem gondoltam azt sem, hogy az új lemezen található Csapda vagyunk lesz a kezdődaluk, de nem is lepődtem meg ezen. Mikor máskor legyen ilyen kezdés, mint a lemezbemutatón? Sajnáltam, hogy fényképezővel mentem, mert nem mertem vele bemenni pogózni, pedig láthatóan fantasztikus élet volt a közönség soraiban. Mind a színpad környékén, mind a hátsóbb részeken, sőt, még a hídon is – és esküdni mernék rá, hogy nem volt ez másképp a parkban sem. Rengetegen maradtak kint. Vagy azért, mert nem adtak ki ezerötszáz pénzt a koncertért, vagy azért, mert nem volt már elég hely odabent. Talán ennek is volt köszönhető, hogy odabent a közönség legalább ötven százaléka discos, repper, alternatív stílust képviselő figura volt, vagy olyan ember, akit nem tudnék elképzelni egy rockkoncerten, ha nem a Tankcsapda lépne fel. Nem volt kevés azért a bakancsos társaság sem, de amikor olyan dalokat játszott a zenekar, amik nem azok a bizonyos slágerek, mint a Mennyország Tourist, vagy az Adjon az ég; sokan csak néztek kifelé a fejükből, néha-néha megmozdult a szájuk, ahogy elcsíptek egy-egy fülbemászóbb szövegfoszlányt.
Körülbelül két és félórás koncertet adott a Tankcsapda, fasza piro- és hangtechnikával, konfettivel és robbanásokkal – nomeg olykor esővel és villámlással – fűszerezve. Ezalatt a teljesség igénye nélkül elhangzott az új lemezről: Csapda vagyunk, Minden jót, Nézz szét belül, Köszönet Doktor, Mindentől távol, Új nap vár, Nincs fék (nincs félelem), de megszólaltak a régi albumok nagydobásai is, mint az Ez az a ház, Rio, Nem kell semmi és sorolhatnám napestig.
A szokásos, kb. félórával a koncert vége előtt elbúcsúzást, és a visszatapsolást követően Lukács Laci megmutatta a közönségnek a december végén elnyert aranylemezt is, majd zúztak még egy nagyot a Tedd meg a kedvemérttel, ami a búcsúdaluk volt. Jó buli volt, néha úgy éreztük, hogy amolyan “zp-kolleksön” válogatást kapunk, de egyébként kitettek magukért a srácok és fasza hangulatban töltöttük el azt a pár órát. Elvileg a koncert után megtartották a dedikálást is, de sajnos koncert után már el kellett hagynom a helyiséget.
