Pain koncerten jártunk – Pain/Dust in Mind/Dying Wish –...
Pedig én nagyon akartam. A munkanap, a korai kezdés és a feltúrt Budapesten szó szerint keresztüljutás (Békásmegyerről Újbudára) ellenére iparkodtam, hogy élőben láthassam a 11 év lemezmentesség csöndjét tavaly megtört püspökladányi Dying Wish produkcióját a Pain előtt. Mindazok ellenére kíváncsi voltam a produkciójukra, hogy amikor a koncertet szervező Hammer Concerts az esemény facebook oldalán bejelentette, ők nyitnak a Pain előtt, én voltam az első, aki nemtetszését nyilvánította ki. Persze...
Nem tudtuk meg ki lép ki az Alvinból, de...
Mint arról múlthéten írtunk, az Alvin és a Mókusok zenekar egyik tagja elhagyja a csapatot, és a most szombati volt az utolsó budapesti koncert ahol ebben a felállásban léptek fel. Nagy találgatások előzték meg tehát az estét, mentek a tipp-mixbe illő fogadások, hogy vajon ki lesz az akit most lát a közönség utoljára. Voltak ugyan olyan pletykák, hogy ez csak áprilisi tréfa, ha már a buli pont bolondok napjára...
Anthrax – Among The Kings Tour – Budapest –...
A legjobb helyen és időben
Az Anthrax legsikeresebb és egyben a metal alapművek között emlegetett Among The Living kiadásának harmincadik évfordulóján, a nagy négyes szeretett lépfenéje hosszú idő után végre ismét önálló turnéval támadja Európát. A sokat sejtető nevű „Among The Kings” túra legnagyobb örömünkre hozzánk is eljutott, sőt a Scott Ian önéletrajzi könyv magyar kiadásának megjelentetése okos időzítéssel épp a koncert napjára esett. Bár végül Scott személyesen nem jelent...
Anthrax koncerten jártunk- Norwich, 2017.02.17.
A mai napig nem tudom, miért mondta le az Anthrax a tavalyi Fezen-re tervezett fellépését, viszont még a legracionálisabb magyarázat sem tudná az emiatt érzett csalódottságom ellensúlyozni. A For All Kings véleményem szerint a 2016-os év egyik legjobb lemeze volt, mióta Joey visszatért a mikrofonhoz, a banda teljesen új lendületet kapott.
Az Among The Kings Tour más zenekaroknál már sikerre vitt turnéelemeket próbál ötvözni. A program első felét egy közönségszavazás...
Földönkívüliek márpedig léteznek: Devin Townsend koncerten jártunk
Semmi másra nem vágyhat az ember, amikor egy télbe iktatott kis "nyaralás" után több órát repül haza hajnalban, mintsem hogy jól kialudja magát, mielőtt újra visszaül a munka monoton mókuskerekébe. Kivéve, ha aznap este mikor leszállt a géppel Budapesten, itt játszik a világ egyik legőrültebb és legzseniálisabb zenésze. Akkor nincs olyan, hogy pihenés, igenis menni kell. Így volt ez most is. Hajnalban landoltunk Lisszabonból jövet, este pedig irány a...
Black Sabbath koncerten jártunk – Birmingham, Genting Arena (2017.02.04.)
Még jobban belegondolva sem tudok példát mondani olyan meghatározó rockzenészekre, akik ténylegesen visszavonultak egy búcsúturné után. Amikor már elkezd hiányozni a többtízezres közönség bíztatása jön egy visszautasíthatatlan ajánlat, ami megadja a kezdő lökést a klasszikus felállások újraélesztéséhez. Ugyan Ozzy már többször bejelentette a nyugdíjba vonulását, Tony pedig elég részletesen taglalja a könyvében mennyire nehezére esik már a turnézás, továbbra is bízom benne, hogy lesz pár év múlva majd egy...
Enslaved koncerten jártunk – 2016.10.23. Dürer Kert
Október 23 idén nem csak egy nemzeti ünnepet takart, hanem két erős metálbulit is. Egyrészt a Wisdom-Delain-Evergrey-Kobra and the Lotus négyest, másrészt az Enslaved-Ne Obliviscaris-Oceans of Slumber hármast. Én az utóbbi meglátogatása mellett döntöttem, mert bár mindkét felhozatal csábító, de számomra a Ne Obliviscaris egy olyan banda, akiket muszáj volt megnéznem élőben. Eljöttek hozzánk tavaly is, viszont akkor csak bő fél óra állt rendelkezésükre a Cradle Of Filth előtt,...
“Riszáld a feneked!” – Bryan Adams koncerten jártunk –...
Bryan Adams október 9-én ismét Magyarországon koncertezett. Eddig sosem láttam élőben. A kanadai zenész legutóbb 2012-ben járt Budapesten (a mostanihoz hasonlóan szintén az Arénában), 2007-ben a Kapcsolat-koncert sztárjaként pedig nem kevesebb, mint 200 ezer ember előtt lépett a magyar közönség elé. Én azonban egyik bulin sem voltam. Az esetleges miértre egyszerű a válaszom, Bryan Adams sosem tartozott a favoritjaim közé. Na jó, hazudnék ha nem sorakozna itt a CD-táramban...
Tankcsapda himnuszoktól volt hangos a Track
Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Tankcsapda Magyarország legnépszerűbb zenekara, amit megszámlálhatatlan teltházas koncert, fantasztikus arany- és platinalemezek sora és rengeteg rajongó támaszt alá, így nem is lehetett kérdés, hogy a Tankok zárják az idei szabadtéri szezont a Barba Negra Trackben. Az estét a Magor nyitotta, akik jó párszor felléptek már a ’Rockcsempészek’ előtt, és ezúttal is emlékezeteset nyújtottak, hiszen mindig élmény olyan csapatokat látni, akiken érzi az ember,...
100% Freedom – ilyen volt a Paddy and the...
Az érzés, amikor pénteken fél ötkor kell kelned, irány a munka, majd este a táncikálós éned örömmel konstatálja, hogy végre felszólal a Paddy and the Rats, megfizethetetlen, minden másra ott a rozé fröccs. Szeptember 16-án végtelen felszabadultsággal és vidámsággal búcsúztattuk a nyarat a Paddy-ékkel a Trackben. Az estét az erdélyi Selfish Murphy kezdte, majd a francia The Moorings melegítette be a közönséget, koncertjük pontosan olyan volt, amilyennek...


















