Külföldi

Egy koncertbeszámoló általában a legnevesebb fellépőt tárgyalja a legbővebben. Ez most kissé másképp lesz, na de ne ugorjunk ennyire előre, nézzük az elejétől a dolgokat. Az estét a Diabolical nyitotta. Zenéjük első blikkre érdekesnek tűnhet, ugyanis a death és thrash különféle motívumait vonják össze tetszésük szerint, erre a keverékre pedig ráfektetnek egy kis modern behatást is. Ez utóbbi leginkább a playbackről szóló elektronikus betétek, és a szólógitár ezen elektronikával...

Ha Ensiferum koncert, akkor Token-nek ott a helye! Most se volt ez másképp, a hazánkat igen csak gyakran, legalábbis nem ritkán látogató együttes koncertjein mindig szeretek ott lenni. Az időpont nekem meglehetőségen fura volt, a vasárnap még oké, ezen túl sokat nem lehet variálni, de koncert várható vége jó pár embert visszatántorított, ha másokat nem, azokat igen, akiknek nem lett volna jármű ami hazaviszi őket. A bejutás...

A death metal színtér iránt egyre többen és többen kezdenek érdeklődni hazánkban, és erre egy gyönyörű példát láthattak a következőkben tárgyalt koncert résztvevői is.Már-már szokásommá vált, hogy a bulik előtt legalább egyszer végighallgatom a várható setlisteket. Ez most sem történt másként, így hamar szembesültem vele, hogy az Obscura igencsak erre az új Akroasis című albumukra építette fel a rövid műsorát. Ezt személy szerint nem is bántam, ugyanis a többi...

Már amikor tavaly decemberben megtudtam, hogy hazánkba látogat az Amorphis akkor biztos voltam benne, hogy ott a helyem a bulin, főleg, hogy a tavalyi Under the red cloud albumukat az év egyik legjobbjának tartom. Így aztán kis csúszással, de negyed kilenc körül Kieron kollégával meg is érkeztünk a koncert helyszínére Barba Negrába. És milyen kár, hogy késve értünk oda, mert így sajnos lemaradtunk az első zekekarról, a görög Poemről. ...

Tavaly nyáron derült ki, hogy Udo Dirkschneider, az egykori Accept frontember 2016-ban egy utolsó turnét csinál az Accept klasszikus dalaival. A turnét követően a saját csapatával, a U.D.O.-val azonban már csakis saját dalokat ad majd elő. Bevallom töredelmesen, az U.D.O.-érából én leragadtam az első három nagylemeznél, pedig biztos vagyok benne, hogy alsó hangon is megjelent vagy 15 stúdiólemezük, de számomra az 1990-es Faceless World koronggal lezárult a történet. Így...

Előre leszögezem, hogy eme írás nem koncertbeszámolóként, hanem inkább élménybeszámolóként fog hatni, ugyanis egy ilyen frenetikus eseményt nem vagyok képes egyéb módon szavakba önteni. Michael Angelo Batio (számomra csak Báció) tavaly, a Pecsa Caféban megígérte, hogy eljön idén is. Tartotta szavát és eljött, a közönség (az a maréknyi ember) meg maga alá rottyantott. Pont, ahogy ennek történnie kellett. Sokszor találkozom gitárosokkal, akiknek vagy fogalmuk nincs emberünk...

A Five Finger Death Punch munkásságát az első albumuktól kezdve követem, az egyik legizmosabb és legígéretesebb zenekarnak tartom őket a mai mezőnyben. A Way of the Fist annak idején első hallásra megfogott, az első három albumukat rongyosra hallgattam. Volt már hozzájuk szerencsém fesztiválokon és előzenekarként, azonban mostanáig kellett várnom hogy főzenekarként láthassam őket. A tavalyi donington-i fellépésük alapján két-három éven belül akár főzenekarként is el tudtam volna őket képzelni...

Az előzményeket gondolom különösebben nem kell bemutatnom. Adott a világ talán legismertebb progresszív-metal zenei csodája, a Queensrÿche, annak egykori frontembere Geoff Tate és legnépszerűbb lemezeik az Operation: Mindcrime I-II. Geoff és a Queensrÿche közös útja az 1981-es megalakulástól egészen a közelmúltig, 2012-ig tartott, majd egy igencsak rögös útelágazáshoz ért, mely végül a progresszív-metal zene történetének legbotrányosabb szakítását – Geoff-nál rendesen elgurult a gyógyszer- eredményezte, ami aztán minden...

Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a hétköznapra eső rendezvényekkel mi az egyetlen problémám: ember (lánya) legyen a talpán, aki egy-egy késő éjszakába nyúló tisztességes „metálkodás” után másnap a munkahelyén a beszív-kifúj-bólogat funkciónál többet tud produkálni. Korábban persze nem volt ennyire vészes a helyzet, a mókát követő napon csillogó szemmel, enyhén „horvátcsárlis” hanggal és a frissen beszerzett, vadiúj zenekaros pólómban róttam a folyosókat és meséltem fűnek-fának –...

Nem sok szerencsétlen zenekar kaphatja meg azt a megtiszteltetést, hogy ugyanazon az estén, ugyanabban a városban játszhat egy akkora névvel, mint Slash. Ezt a csapást most a Battle Beast és velük együtt fellépő három banda nyerte el, és bár nem tudom, milyen lehetett a párhuzamosan zajló buli, mégis úgy gondolom, sajnálhatja az, aki nem a Barba Negrába jött. Kapunyitás után is csak pár ember mozgolódott a hatalmas...