„Még a lemez megjelenése előtt rossz dolgok történtek körülöttem....

Seven Years Of Agony címmel január 26-án jelent meg az Effrontery zenekar második lemeze, amely nyolc dalt tartalmaz. Az album mindenki számára ingyenesen elérhető digitális formátumban, melyet a banda oldalain lehet letölteni. Az új lemez kapcsán beszélgettem Lipák Péterrel és Lédeczi Zsolttal. Seven Years Of Agony címmel január 26-án jelent meg a második nagylemezetek, amely nyolc dalt tartalmaz. Még mielőtt rátérnénk, az albumra kanyarodjunk kicsit vissza a 2012 decemberében napvilágot...

“Az új dalok összetettebbek, változatosabbak, hangulatukban sötétebbek, de a...

Másfél év után, tavaly decemberben újra hallatott magáról a karcagi DECADENCE. A csapat visszatérő koncertjén debütált a Nyitott elmék című friss szerzemény, amelyhez videóklip is készült. A dal gyakorlatilag előfutára a TÉVESZMÉLET címmel idén érkező, kizárólag magyar nyelven íródott új DECADENCE nagylemeznek. Többek közt erről is beszélgettem Harsányi Gábor gitárossal. Hosszú csendet törtetek meg azzal, hogy 2016. december 23-án saját terepen, a karcagi HEMO-ban újra színpadra álltatok. Gyakorlatilag másfél évet...

„Mindent egyedül csinálok, ezért rengeteget tanultam az elmúlt évben...

Tales From Six Feet Under címmel jelent meg a Delain korábbi énekesnőjeként megismert Charlotte Wessels első szólólemeze, amely saját bevallása szerint nem egy klasszikus értelemben vett album, hanem az eddig havi rendszerességgel kiadott saját dalaiból készült válogatás. A szokványosnak egyáltalán nem mondható szólóprojekt hátterét beszéltük át Charlotte-tal. Mikor kezdtél el saját dalokat írni, illetve miért pont a Patreon-on keresztül kezdted el ezeket nyilvánosságra hozni? A Delain albumok készítése közben mindig maradtak...
dez-fafara1 20141114

DevilDriver – Interjú Dez Fafarával

Egy archív írásos interjúval jelentkeztek a Dublinban élő barátaink. Bartha Tibor Attilla és Kuczogi Boglárka igen magas színvonalon készítik/ szerkesztik az Impact Metal Channel csatornát. Április végén a DevilDriver és a Coal Chamber frontemberével, Dez Fafarával készítettek interjút, melynek most a szöveges változatát közöljük, de a cikkben megtalálható a videóinterjú is. A DevilDriver következő albuma 2015 nyarára várható. Nyáron összerakták az új dalokat, mostanában várható majd a stúdiózás. Legutóbbi...

„Havannától” a Junky Beat-ig – Beszélgetés Pál Attilával, a...

Pál „Cika” Attila gitáros 1988-1991 között volt tagja a techno-thrasht, majd progresszív metalt játszó Slogan zenekar klasszikus felállásának. Cika 2014-2015 között egy rövid időre még visszatért a bandába, majd megalakította saját csapatát, a Junky Beat-et. A muzsikussal Dávid László beszélgetett, melynek során elfeledett hangulatokat idéztek fel, emellett természetesen a kikerülhetetlen „mivel foglalkozol mostanában?"-témája is szóba került. Attila, köszönöm, hogy igent mondtál erre az interjúra. Egy kis múltidézésre invitállak, rendben? Sziasztok, üdv...

Az Everest elkészüléséről mesélt nekünk Arejay Hale, a Halestorm...

Mi történik, ha egy country/americana producer találkozik egy kompromisszumokat nem ismerő hard rock zenekarral? A Halestorm legújabb albuma, az Everest nemcsak zenei, hanem személyes értelemben is mérföldkő a zenekar életében: őszinte vallomás, zenei kísérletezés, kordokumentum. Arejay Hale, a zenekar dobosa mesélt a Rockvilágnak a lemez születéséről, a közös munkáról Dave Cobb producerrel, valamint arról, hogyan keresnek új kihívásokat több mint húsz év közös zenélés után is. A lemez címét többféleképpen...
arlo-flyer 20140719

XIX. Arló Tóparti Rockparty – Interjú Oláh Zsolt főszervezővel

Szereted a rock és metal zenét? Imádod a gyönyörű tájakat? Szeretsz zenehallgatás mellett tisztavizű tóban fürödni? Jó lenne egy olcsó, de jó rockfesztivál? Vagy ezt együtt még nem próbáltad sohasem? Akkor idén nyáron itt az alkalom. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Arlón immáron XIX. alkalommal kerül megrendezésre a Tóparty Rockparty, avagy a Hellness Hétvége. Az ország egyik legrégebbi fesztiváljának főszervezője az az Oláh Zsolt, akit amúgy a tájékozottabbak a Remorse...
andrea-ferro 20150627

Lacuna Coil – Andrea Ferro adott interjút a Rockvilágnak

A Lacuna Coil egyik vokalistájával, Andrea Ferro-val sikerült egy meglehetősen kötetlen interjút készítenem a donington-i fellépésük kapcsán. A 2016-ra várható új album mellett főleg a turnézás témaköre került terítékre. A Broken Crown Halo album kiadása után Cristiano ‘Pizza’ Migliore gitáros és Cristiano ‘Criz’ Mozzati dobos elhagyta a zenekart. Milyen érzés az új felállásban turnézni? Lényegében 2013 decembere óta ebben a felállásban zenélünk, az album felvétele után ültünk...

Paradise Lost – „Ha azért kezdesz el zenét szerezni,...

A Paradise Lost mindig is metal színtér egyik legkiszámíthatatlanabb szereplője volt. A Draconian Times után kényelmesen kihozhattak volna pár zeneileg hasonló, kockázatmentes lemezt. Ennek pont az ellenkezőjét tették, bevállaltak egy akkor teljesen drasztikusnak ható irányváltást, kijöttek a One Second és a Host albumokkal. Sokan a Faith Divides Us - Death Unites Us című 2009-es lemezüket tartják a következő mérföldkőnek, amely tökéletesen ötvözte a korai évek gótikus doom hangulatát a...

Rómeó Vérzik – Május 7-én jön a Rock N’...

Hatalmas várakozás közepette 2007. május 7-én kerül a boltokba a somorjai Rómeó Vérzik negyedik nagylemeze, Rock ’n’ roll az élet! címmel Az előző, az Engedd belém! című szerzői kiadásban, a Hammer Records terjesztésében látott napvilágot, az újat teljes egészében a Hammer gondozza. Az album kapcsán Koppánnyal és Sanchóval beszélgettünk. Korábban nem tapasztalható várakozás és felhajtás előzte meg az új nagylemezeteket. Elmondható, hogy a magyarországi piacon az úgynevezett sztárzenekarok sorába emelkedtetek? Koppány:...

Friss hírek

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...

Hamvaiból újjászületve: A Nevermore jött, győzött és meggyőzött.

Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...

Hamarosan újra Budapesten Anette Olzon

Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...

A zenei periódusos rendszer minden hangja le lett játszva *Yngwie Malmsteen koncerten jártunk

Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...

Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...