Submerge címmel tavaly tavasszal jelent meg a budapesti székhelyű, de Fehérvárról startolt Stabbed zenekar 5 tételes bemutatkozó EP-je, és a komplett anyag nem csak meghallgatható, de szabadon le is tölthető. A kiadványt anno mi is bemutattuk, hiszen a banda a Rockpanoráma című műsorunk vendége volt egy kötetlen interjú erejéig. A Stabbed eredetileg projektként indult, még 2012 őszén, az akkor még instrumentális ambient rock stílussal próbálkozó Kecskés Attila volt az ötletgazda. Egy hatszámos demóanyag is tartozik ehhez az időszakhoz, melyet Attila írt, és vett fel egyedül. 2013-ban döntött úgy, hogy az ambient témáit inkább egy energikusabb, keményebb környezetbe helyezné, így alakult ki a mostani irány. Maga a zenekar 2013 év elején alakult meg Székesfehérváron, a mostani felállás pedig 2015-ben állt össze. A srácok április 9-én mutatják be első nagylemezüket Long Way Down címmel, az anyagból beharangozóként a Mute címet viselő dal tesztelhető. A korábbi anyagaikhoz képest talán szokatlanul agresszív, de intelligens szám, ami nyers brutalitással és dinamikával örvénylik, majd húz magával egészen a legvégéig.

A nagylemezről

A tavaly megjelent Submerge EP-nk óta a koncertezést leszámítva szinte minden energiánkat az anyag megírása, feljátszása kötötte le, ezért is voltunk egy kicsit csendesebbek a külvilág felé. Most, a megjelenés előtt csapaton belül úgy érezzük, megérte ez a remeteség, de a döntést a hallgatókra bízzuk. Az albumot Szegeden, a Miracle Sound (korábban Black Hole Sound) stúdióban vettük fel Vári Gábor (Dystopia) vezényletével, valamint az utómunkálatok is az ő kezét/fülét dicsérik. Az artwork-öt ismét Farkas Zénó (Artphetamin) követte el. Külön kuriózum, hogy a leginkább Dalriada dobosként ismert Tadeusz Rieckmann vendégénekel egy dalunkban.

Hangzásvilág

Az EP-hez képest zeneileg bevállaltunk egy kis kísérletezést, módosítottunk a hangzás arányain, sokkal inkább a groove-ok, az elsöprő nyers energia dominálnak a korábbi ambient és post elemek helyett. Úgy érezzük, ez már egy érettebb, kerekebb anyag lett, de mivel minden zenekar ezt mondja, fogalmazzunk úgy, hogy a miénk izgalmasan szögletes lett éles csúcsokkal, hajmeresztő magasságokkal, őszinte zuhanásokkal.

Keverésben, felvétel minőségben is sikerült erőteljesen fejlődnünk, nagyon büszkék vagyunk a végeredményre, Vári Gábor félelmetesen profi munkát végzett.

Long Way Down:

01. Long Way Down
02. Tides
03. Becoming
04. Nyctalopia
05. Lataris
06. Mute
07. Devoid
08. Vessel (feat. Tadeusz Rieckmann)

A Mute

Az EP útkeresése után a nagylemezre a hangzás mellett a lemezkoncepciót / mondanivalót is drasztikusan összerántottuk. 8 dal, ami őszinte kegyetlenséggel rángat végig azon a poklon, amit a szembejövő problémák kényelmes halogatásával építünk magunknak. Az utazás során feltárul egy világ, ahol az emberek félelemből fakadó gyűlölettel, cinizmussal és apátiával futnak önmaguk körül.

Ennek a történetnek a töréspontja a Mute. Méreggel átitatott számvetés az album utolsó két dala előtt a teherről, amit ezen a hosszú úton magunkkal cipelünk, míg le nem érünk a legaljára. 

A zenekart legközelebb az április 14-i lemezbemutatójukon lehet elcsípni, a Dürer Kertben megrendezett Moshing Rabbits fesztiválon, ahol többek között a Strong Deformity és Cadaveres társaságában játszanak.

A koncert Facebook oldala