November 30-án jelent meg a PALMETTA rég várt “Kavalkád” című új nagylemeze. 
A zenekar 10 éves jubileumát ünnepli ebben az évben, ennek apropójából készült el az ünnepi album, mely Digipack csomagolásban érkezik, és megrendelhető a metalshop.hu-n, illetve a zenekar honlapján is. Online valamennyi népszerű platformon (Spotify, Tidal, Deezer, Amazon, Google Play) elérhető.

Palmetta – Túl a vizen… (stúdió klip)

Az album címe is arra utal, hogy az előzőekhez képest a dalokat a zenekar kicsit más felfogásban álmodta meg. A “Kavalkád” lemez egy igazán változatos (rock, akusztikus dalokkal és népzenei betétekkel tűzdelt) kiadványra sikeredett, megannyi vendégénekessel, vendégzenésszel. Az album igényes digipack csomagolásban érkezik. A lemezen a zenekartól már jól megszokott 13 dal lesz hallható, melyből 10 új, a felvételek pedig a szolnoki Denevér Hangstúdióban készültek Boros Béla irányítása alatt. A dalokat Cserfalvi “Töfi” Zoltán keverte és maszterelte. A borító és a korong grafikája Salamon Roland és Boros Béla munkája.

Palmetta – Kavalkád az online felületeken

Palmetta – Kavalkád rendelés a metalshop.hu felületén

Palmetta – Kavalkád rendelés a zenekar honlapján

Hogy egy kicsit érintsük az elmúlt 10 évet is, előző lemezeinkről egy-egy dalt újra hangszereltünk. Ami rock volt, azt akusztikusan, ami akusztikus volt, azt pedig rockba dolgoztuk át a mai kor igényeinek megfelelően, de meghagyva a dal eredeti szerkezetét.

Több vendég művészt is meghívtunk hazai ismert zenekarokból. Az elmúlt 10 évben megjelent 5 Palmetta lemezen szándékosan nem voltak hallhatóak népi hangszerek, ellenben most a Berbence népi zenekar is tiszteletét tette Délvidékről, Temerinből különleges hangulatot adva a színvonalhoz. Összegezve, ezen a lemezen a húzós rocktól a finoman hangszerelt akusztikus dalok és a csodálatos népzene is egységet alkotva szólalnak meg! Ajánljuk mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, valljuk, hogy mindenki megtalálja a lemezen a szívéhez legközelebb álló dalokat!

Az albumon szereplő vendégek:

Laczik Fecó (Beatrice)
Binder Laura (Dalriada)
Ficzek András (Dalriada)
Nagy László (Örökség)
Szijártó Zsolt (Kárpátia)
Cserfalvi “Töfi” Zoltán
Bimbó Brigitta 
Jekkel Judit 
Szolnoki Népdalkör
Berbence népzenekar

Palmetta: Kavalkád
(Hammer Music / Hadak Útja Kiadó 2018) 

  1. Hej tulipán, tulipán
  2. Szép holdvilág volt az este…
  3. Esik eső szép csöndösen csöpörög…
  4. Átvezető
  5. Túl a vízen…
  6. Látod édesanyám…
  7. Indulj el egy úton…
  8. Árvalányhaj lengedez…
  9. Úgy elmenyek arra helyre…
  10. Csillagok, csillagok…
  11. Átvezető
  12. Édes-kedves feleségem…
  13. Szivárványos az ég alja…
  14. Átvezető
  15. Ha kimegyek a doberdói harctérre…
  16. Nincsen rózsa… (népzene)