Minden várakozást felülmúlva rajtolt el múlt szombaton a Rock On! Tour-A Kaposváron! A korai kezdés ellenére is egész gyorsan gyarapodott a vendégsereg, mely a tapasztaltak alapján a tombolát is pozitívan vette (az első 100 érkező kapta, köztük került kisorsolásra a fellépők dolgaiból összeállított csomag).
 
Mindezek által – sok eseménnyel ellentétben – már az első zenekar sem csak 1-2 lézengő embernek játszott, volt kit bemelegítsen a Continoom, sőt, fellépésük végére elfogyott a tombola, már a sorsolást is meg lehetett ejteni! Igen népszerűnek bizonyult a folytatás, mint az Alcohol, mind a Palmetta zenekart kifejezetten jó hangulat fogadta. Az est két fő fellépője, a Dalriada és a Kalapács koncertjére pedig rendesen megtelt a nézőtér és a karzat, talán csak pár főn múlott, hogy ki lehessen akasztani a “teltház” táblát.
 
A műsor egyértelműen sikeres volt, hatalmas ováció és visszataps mellett vonultak le – sajnos az időkorlát miatt a ráadás már nem fért bele. Köszönjük mindenkinek aki ott volt, s támogatta a zenekarokat, reméljük a folytatásban is ilyen bulikra számíthatunk! Találkozzunk legközelebb ma este, szombaton Győrben!