Sabaton – Augusztus 20-án jönnek Budapestre
A közelgő Sabaton turné koncertjei – köztük a 2022. március 13-ra meghirdetett budapesti fellépéssel – későbbi időpontban kerülnek megrendezésre. A szervezők a zenekarral együttesen arra a döntésre jutottak, hogy a koncert megvalósításának legbiztosabb módja, ha azt nyárra időzítik. Így aztán a Sabaton augusztus 20-án lép fel a Barba Negra szabadtéri színpadán, és a bulira érvényesek a korábban megváltott jegyek is.
Sajnos a The Hu, valamint a Lordi az új időpontban...
Mudfield – Új szöveges videó: Mindennapos forradalom
A dallamos rockzenét játszó szeghalmi Mudfield zenekar körül alaposan felpörögtek az események az elmúlt években: 2012-ben alakultak még Nightrain néven és 2014-ben egy The Other Side című hat dalos EP-vel tették le a névjegyüket. 2016-ban nevet váltottak és már Mudfield-ként hozták ki az I Will Be EP-t, ami már tisztán és jól mutatta a csapatban rejlő potenciált. Nem véletlen, hogy már nem csak a szűkebb hazájukban tudtak koncertezni, hanem a Nomad...
Static-X – 48 évesen elhunyt Wayne Static énekes
Ismét gyászol a Rockvilág. 48 éves korában elhunyt az indusztrial/nu metal vonalon jól ismert amerikai Static-X frontembere, Wayne Static. A tragikus hírt a zenész sajtósa is megerősítette, és felkerült a csapat Facebookjára is. A halál okáról egyelőre semmilyen információ nem nyilvános, de drogtúladagolásról kezdtek el pletykálni. Wayne Static november 4-én ünnepelte volna a 49. születésnapját. Wayne Static Wayne Richard Wells néven született a michigani Muskegonban 1965-ben. Az industrial metal...
Két éve hunyt el Tunyogi Péter
Két éve már, hogy Tunyogi Péter elhunyt.A győri Anonymus együttesben kezdte zenei pályafutását 1963-ban. Ezt követően a zalaegerszegi Cyklon dobosa, később gitárosa volt, majd Budapesten a Spirál és a Beton együttesben énekelt. Vikidál Gyula kiválása után 1979-ben a P. Mobil énekeseként lett igazán közismert előadó. A zenekar szinte összes nagylemezét az ő hangja fémjelzi. Két évig együtt dolgozott a legendás gitárossal, Bencsik Sándorral és Cserháti István orgonistával is. A P. Mobil 1985-ben leállt, a zenekar nélkül...
MEZMERIZED feat. GG6 (Amaranthe) – új dal: Cyanide
A modern-metalt játszó MEZMERIZED tavaly kezdte meg munkásságát és rövid idő alatt vonta magára a szakma és a közönség figyelmét.
A csapat eddig megjelent 5 dala jelentős érdeklődést váltott ki, nemrégiben pedig a Mezmerized leszerződőtt az egyik legnagyobb független metal kiadó, a Nuclear Blast és Believe Digital közös új vállalatához, a Blood Blast-hoz.
"Egy olyan új fejezet indult el a zenekar életében, amely rengeteget jelent számunkra. Az első olyan kislemezünk, a RAGE, amely már a Blood Blast-on keresztül jelent meg, nagyon pozitív...
Master Of The Tango – Itt a következő dal...
Szávai Gery neve több formációból is ismerős lehet a rock és metalrajongók számára. A legfontosabb a Twister, melynek alapítója, zenekarvezetője és szólógitárosa is egyben. Korábban zenélt a Noa Rockban és a Crossholderben is, jelenleg pedig, a Twister mellett, a Rebel Yeah Billy Idol tribute band-et is erősíti gitárfronton.
Most belekezdett a szólóalbumába, melynek felvezető dalában, az Ez itt a Showban Molnár „Stula” Péter és Szadló Tamás közreműködött. A felvételek Kovács Gábor stúdiójában...
Aranylemez a Rockmafia Debrecen
Még jóformán meg sem jelent a Tankcsapda új lemeze a Rockmafia Debrecen, máris aranylemez lett. A megjelenés estéjén háromezres eladási számot jelentettek be, egy nappal a megjelenés után pedig az eladások száma átlépte az ötezret, amiért Magyarországon aranylemez jár. A zenekar így nyilatkozott: „Reméltük, hogy három évvel az előző után, sokan várják már az új ’csapda lemezt de az még minket is meglepett, hogy a megjelenéstől számítva másfél...
Vixen – Lorraine Lewis lett az új énekesnő
Pár napja számoltunk be arról, hogy kilépett a 80-as évek végének, a 90-es évek elejének amerikai női sikercsapatából, a Vixenből az énekesnő és gitáros, Janet Gardner. A civilben fogtechnikusként dolgozó zenész 2017-ben egy szólóalbummal jelentkezett, az utóbbi években pedig az egészségével is voltak gondjai, az agyából például vérrögöket távolítottak el. Közleményében nem sorol indokokat, arra azonban áldását adta, hogy a Vixen nélküle is folytassa a pályafutását. A csapat tavaly...
Lénárd László emlékest
A Hammerworld magazin a Barba Negra, a Rock 1 és a H-Music közreműködésével bemutatja:
Koncert Lénárd László, a Hammerworld magazin társalapító főszerkesztője emlékére
2022. 09. 22. csütörtök
BUDAPEST – BARBA NEGRA szabadtér
XI. kerület, Neumann János u. 2.
17.30 (kapunyitás)
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://jegy.rock1.hu/lenard-laszlo-emlekest_20220922
A regisztrációs jegyek 17:30 és 19:00 között garantálnak biztos belépést!
Ezen az estén a magyar rock- és metalélet zenekarai tisztelegnek az életének 58. évében, rövid, súlyos betegség után 2022....
Hoppá-hoppá, itt egy új Metallica dal.
A semmiből futott be egy vadiúj Metallica dal klippel együtt, ráadásul tavasszal érkezik egy 12 dalt tartalmazó új lemez is Hetfieldéktől. A most megjelent szám a Lux Æterna címet viseli és igazi kincs lehet a korai Metallica rajongóknak. Erős, gyors, pusztító, igazi 80-as thrash metál. Kíváncsian várjuk a teljes lemezt, ami 72 Seasons címmel fog napvilágot látni április 14-én.


















