A dallamos rockzenét játszó szeghalmi Mudfield zenekar körül alaposan felpörögtek az események az elmúlt években: 2012-ben alakultak még Nightrain néven és 2014-ben egy The Other Side című hat dalos EP-vel tették le a névjegyüket. 2016-ban nevet váltottak és már Mudfield-ként hozták ki az I Will Be EP-t, ami már tisztán és jól mutatta a csapatban rejlő potenciált. Nem véletlen, hogy már nem csak a szűkebb hazájukban tudtak koncertezni, hanem a Nomad és a Leander Kills vendégeként felbukkantak több helyen is és a február 15-én megjelent Sárrét albumukat már a Hear Hungary gondozásában hozhatták ki.

Kelet népe címmel azonban február 21-én már érkezik a szeghalmi Mudfield második albuma, aznap pedig lesz lemezbemutató buli is a szeghalmi Stone Clubban. A budapesti lemezbemutató koncert az A38 Hajón lesz március 27-én, ahol a Nomad is bemutatja az új albumát, a február 29-én megjelenő ötödik nagylemezét. A Kelet népe album előzeteseként az Égesd el című dal már tesztelhető. Klip is készült hozzá. Ezt követte Az én hazám, most pedig megérkezett az új lemez harmadik előzetes száma, a szöveges videóval kísért Mindennapos forradalom.










Mudfield:
Kovácsovics Máté – ének
Szabó Dezső – basszusgitár
Feke István – gitár
Szegedi Marci – gitár
Balázs Loránd – dobok

Mudfield – Kelet népe
(Február 21 – Keytracks)

01. Állat vagyok
02. Égesd el
03. Az én hazám
04. Mindennapos forradalom
05. Álmatlan
06. A jobbik részem (feat. Köteles Leander)
07. Hold
08. Járvány
09. Békességben
10. Hullócsillagok