Twister – Készül a negyedik album

2016. október elején, a HammerWorld Magazin aktuális számának egyik extra CD mellékleteként jelent meg a Twister „Utak nélkül”című harmadik nagylemeze a NAIL Records/ Hammer Music gondozásában. A 10 dalt tartalmazó korong érdekessége hogy (lemezen) ezen debütált a csapathoz 2015 februárjában csatlakozott új énekes, Fehér Zsolt. 2017 nyarán újabb tagcserék következtek be a banda életében: Puskás Máté basszusgitárost (Iron Maidnem) Lyócsa Kristóf váltotta, míg Pető Tamás “Hellfire” (gitár, vokál) helyére  Szadló Tamás érkezett. Az új felállású...

Orient Fall – Weaving Spiders – új szöveges videó

A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagysikerű ’Fractals’ című nagylemeze után 2018 elején ’Mankind’ fedőnév alatt új dallal és videoklippel jelentkezett. A disztópikus hangulatú, az emberiség és az egyén önnön bekorlátozásával foglalkozó új dal minden eddiginél sötétebb jövőt predesztinál, amihez kitűnő vizuális alátámasztás a John Peter Kiss (ex-Till We Drop, Seven Seas) által rendezett vörös és fekete színekben pompázó videoklip. A főszereplőt alakító Papp...

BadIsOn – Klippremier – Harc az álmokért

A BadIsOn zenekar 2016-ban alakult. Frenky (dob) Pittu (gitár) és Andriska (basszer) már hosszú ideje egy zenekarban játszottak. A srácok már ismerték Csicsát(ének) egy tehetségkutatónak köszönhetően de lehetőségük még nem adódott a közös munkára!Eddig!Az összhang azonnal megvolt köztük,olyannyira hogy 2017-ben meg is nyerték együtt a Hanghullám tehetségkutató legjobb zenekara díját. A munka azóta sem állt le. Elkészítettek egy 6 dalos EP-t és leforgattak egy profi videoklipet. A dalok magyar nyelvűek...

Koncerttel ünnepli a 30 éves Protocol albumot Simon Phillips

Jubileumi turnén érkezik Budapestre november 27-én Simon Phillips dobos, akit több mint 20 évig a Toto tagjaként ismerhettünk, de dobolt Jeff Beck, Gary Moore, Bernie Marsden, Mike Oldfield és Uehara Hiromi mellett, illetve a Judas Priest, Tears for Fears és a The Who vendégeként is. Az 1969 óta aktív angol zenész 1989-ben, azaz éppen 30 éve vette fel első, szóló jazz-rock lemezét, a mára már legendás Protocol albumot, mely...
daybreakers_borito

Daybreakers – Vámpírok hajnala (előzetes)

Igen, a címet megint nem sikerült lefordítani... Elég látványosan felkapták mostanában a vámpírokat, ami nem is csoda, hiszen az Alkonyat olyan szintű fanatizmust indított be, ami egyrészt érthetetlen, másrészt magával vonzott sok más, hasonló témájú regényt, melyekből (előbb vagy utóbb), szintén elkészítik a celluloid-változatot (Gondoljunk csak a Rémségek Cirkusza című filmre! Vajon elkészült volna egyáltalán, ha nincs az Alkonyat?). Nem mondom, hogy túlzottan örülök, viszont van egy-két merész vállalkozó,...
deranged cover 20161019

Deranged – Dalpremier – Shivers Down Your Broken Spine

Struck By A Murderous Siege címmel október 28-án jelenik meg az egyik leglegendásabb skandináv death metal formációként számon tartott svéd Deranged kilencedik albuma, a 2011-es Cut Carve Rip Serve lemez folytatása. Az 1991-es megalakulása óta Rikard Wermén dobos vezetésével működő svéd death metal alakulat a híres Malmö-beli Berno Stúdióban (Amon Amarth, The Crown, Witchery) dolgozott az új dalokon, a lemez borítóját pedig a Divine Rapture / Monstrosity / Vile...
the-voice-schrott-peter

BREAKING NEWS!!!

Örömmel jelentjük, hogy Schrott Peti, a Tűzmadár zenekar fantasztikus énekese a mai estén TOVÁBBJUTOTT a The Voice című tehetségkutatóban! Köszönjük a szurkolást, és tartsuk fent, hogy Peti nyerjen, mert megérdemli! 

Koroknai Árpád: Kori néven, a “Tegnapután” dallal mutatkozik be...

Kori néven, egy teljesen új formáció élén, debreceni fiatal zenésztársakkal tért vissza a P. Box, Omen és Szfinx zenekarokból ismert Koroknai Árpád énekes. A bemutatkozó “Tegnapután” című dal Kozma Norbert (Rúzsa Magdi, stb.) gitáros szerzeménye, melyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, és debrecen legmagasabb pontján forgattak hozzá videoklipet a Hypermedia stábjával. A dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben. KORI feat. KOZMA: Tegnapután (Hivatalos videoklip) https://www.youtube.com/watch?v=B1iNZy_uQug Kori az új zenekarról, dalról és jövőbeli tervekről:  “Miután a P. Box zenekarral szünetbe kezdtünk, azonnal...
cm091030flyer

I. Crossholder Seregtoborzó és találkozó

2009.30-án, azaz pénteken a Crazy Mama falait ellepik Lord Crossholder seregei! A zenekar legénysége innentől, minden hónap utolsó hétvégéjén (Péntek vagy Szombat) egy seregtalálkozót, toborzót tart a Budapesti „Crazy Mama” klubban, ahol a zenekaron kívül, neves, meghívott bandákkal kedveskedik a közösségnek. Az első alkalmon PhoeniX files”, a „Lovegun”, ill. a”Crossholder” lép színpadra és ezután Rock Karaoke lesz Shady-vel! Erről a neves eseményről valamint a sereg rendszeréről érdeklődött rádiónk Devilnél...

Battle Beast: februárban bombasztikus heavy metal cirkusz érkezik Budapestre

Önálló turnén mutatja be Circus of Doom című lemezét a Battle Beast: a finn heavy metal csapat február 18-án tér vissza a Barba Negrába, ahol a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel. A finn Battle Beast híres elsöprő lendületű koncertjeiről, és az energikus, egyben a humort sem nélkülöző színpadi megmozdulásokról. Nem is meglepő, hogy a 2022-es Circus of Doom sorban a negyedik...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...