Bandák Csatája a PeCsa Caféban
Szeptember 24-én különleges esemény helyszíne lesz a PeCsa Café. Hogy mitől különleges? A tavasszal megrendezett Bandák Csatája tehetségkutatón 45 zenekarból csak 4 juthatott a döntőbe. 3 zenekar a zsűri pontjai alapján - Steroid, The Southern Society, Éjfény - egy pedig a közönség jóvoltából - Engine - mérkőzhetett meg az első helyezésért. A viadalt a The Southern Society nyerte, de a másik három zenekar is méltán megérdemelte volna a győzelmet. Szerencsére...
Wacken 2010 – A legnagyobb durranás!
Közeledik! Minden rockfesztiválok atyaúristene, a németországi WACKEN OPEN AIR. Amennyiben mostanság kószálnál arra, mindössze egy pár száz lelkes kicsiny falut találnál ott teheneket fejő anyókákkal...de próbáld meg ezt 08.05-08.07. között, és lépni sem tudsz majd hova a tomboló fesztiválozóktól! Immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg ezt a jeles eseményt, és ennek megfelelően elképesztő kemény zenészgárdával készülnek a szervezők. Hogy egy kis hazai vonatkozást is említsünk: a fellépők között van...
Blind Myself – Megjelent a második Négyszögöl!
Az utóbbi időben egyre több zenekar dönt úgy, hogy egy teljes nagylemez elkészítése helyett inkább néhány dalt tartalmazó kislemezekkel rukkolnak elő. Az elképzelésben van is fantázia, hiszen míg egy teljes nagylemez megírása, elkészítése akár évekbe is telhet, a kislemezekkel viszont sűrűbben kedveskedhetnek a rajongóiknak. A Blind Myself is ezt az utat járja, ugyanis Négyszögöl című új albumuk négy darabban kerül a közönség elé. Mindegyik kiadvány három dalt fog tartalmazni,...
Carl Palmer Band: májusban visszatér az ELP dobos zsenije
A dobosok dobosa okostelefonon, filmen és élőben bűvöli el az igényes rockzene kedvelőit. A dobosok dobosa, az Emerson Lake and Palmer és az Asia alapító tagja idén is ellátogat Magyarországra. Carl Palmer tavaly a Győri Ütős Fesztivál sztárvendége volt, idén pedig május 3-án lép fel az A38 Hajón saját zenekara társaságában. A programon az EL P legnagyobb slágerei, köztük a híres Muszorgszkij klasszikus szerepel majd instrumentális formában. Senki...
Demonlord – debreceni koncert
"A Démonok végre elérnek hozzánk is Április 30-án, és a Perényi 1-be törnek fel a Pokol legmélyebb bugyraiból, hogy bemutassák Nektek a legújabb albumukat. A véretek előforralásáról a BaRock fog gondoskodni, a Stormraiser pedig tesz róla, hogy a power metal hazai helytartói után se lankadjon a hangulat! A Pokol konyháján ezért a finomságért csekély 800 aranyforintot számítanak! Várunk minden Metalheadet! Éljen a MÖTÁÁL éljen a SÖR!"www.demonlord.hu
Eye For I – Dobost keres a zenekar
Sajnos szomorú bejelentéssel kell szolgálnunk, január végén hátulütőnk Rákóczi Ádám közös megegyezés alapján kivált a zenekari kötelékből. Semmi sárdobálás, semmi fészbúkon kiírom, hogy mekkora szemét a másik, jó hangulatban váltunk el, ezúton is kívánunk neki további eredményes zenélést és sikereket! Utódja kiléte egyelőre sötét homályba vész, várjuk dobosok jelentkezését, akik elég rátermettnek érzik magukat, hogy szerencsét próbáljanak nálunk. További infókért írj egy üzenetet eyeforiband@gmail.com e-mail címre, vagy hívd a 06209169330-as...
Filmzenés est a Brass On the Road és a...
A Brass On the Road zenekar amatőr zenészekből álló együttes. A zenekar 9 fúvós hangszerből, 2 gitárból és 1 dobból áll, repertoárjukban a jazz sztenderdektől kezdődően a latin és pop slágereken át a filmzenékig mindenféle dalok megtalálhatóak. Erre az alkalomra egy csak filmzenéket felvonultató repertoárral készültek, így az est folyamán megelevenedik többek között a Rózsaszín Párduc, Tom Cruise, valamint a Macskafogó Grabowskyja is! A koncertre a zenekar vendégül...
The Skull – Novemberben jelenik meg az ex-Trouble muzsikusok...
For Those Which Are Asleep címmel november 4-én a Tee Pee Records gondozásában jelenik meg a három régi Trouble-tagot is soraiban tudó The Skull debütáló nagylemeze. Az 1995-ös Plastic Green Head című klasszikus Trouble lemez óta először hallható egy albumon három korábbi Trouble muzsikus, név szerint Eric Wagner énekes, Jeff Olson dobos és Ron Holzner basszusgitáros, akik a Sacred Dawnból ismert Lothar Keller és a Pentagramban bemutatkozott Matt Goldsborough...
Szolgálati Közlemény – Szombati Prog(ram)
Sajnálattal közöljük, hogy a most szombati (01.21.) Szombati Prog(ram) adása technikai okokból elmarad. Helyette a múltheti adás ismétlését hallgathatjátok meg, benne a Kényes Foltok interjúval. Jövőhéten a megszokott időben várunk titeket. Megértéseteket köszönjük.
EGO-Project júniusi program
2010.06.04. Bp. Big Bike Pub Ingyenes!! (21.00 óra) EGO-Project, Symphonium, Tempeston 2010.06.05. II. Tét-i Rockfesztivál (17.30. óra) EGO-Project, Deák Bill Gyula, Auróra, Tankcsapda, Jim Fizz 2010.06.16. Alsóörs - XI. Harley Davidson fesztivál (18.00 óra) EGO-Project, QueenMania2010.06.26. Szigetszentmiklós - Barbárok tanyája (20.00 óra) EGO-Project, Engine Szeretettel várunk a bulikon!

















