Soundgarden – új lemezre készülnek
Az újraegyesült grunge legenda új lemezre készül: Az elmúlt néhány hónap azzal telt, hogy együtt jammeltünk, dalokat írtunk, és közösen lógtunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Van számos új, ütős dalunk, így nem sokára a stúdióba vonulunk. Köszönjük a támogatást mindenkinek! A Soundgarden 2010 elején alakult újjá, de csak néhány koncertet játszott azóta. Nagyobb turnét azóta sem jelentett be a zenekar.
Eluveitie – Dalpremier – King
Tizenegy év közös zenélés után tavaly decemberben a szépséges horvát származású Meri Tadic hegedűs távozott a folk metalos svájci Eluveitie csapatából. A válás abszolút barátilag történt. Meri utódja az idei Haggard koncerteken is felbukkant Nicole Ansperger lett. Augusztus 1-jén már vele jelenik meg a zenekar új nagylemeze, amely Origin címmel kerül a lemezboltok polcaira. Az Origins album dalai a kelta mitológiával foglalkoznak, a lemezborítót pedig a frontember Chrigel készítette. Az Eluveitie új turnéja december 10-én...
MaNGoD – Visszatértek!
A MaNGoD, még ManGod.Inc néven 2005-ben alakult, a Cadaveres de Tortugas utódzenekaraként. Első, és eddig egyetlen albumuk Near Life Experience címmel még 2007 augusztusában jelent meg. A banda azóta némileg átalakult, ugyanis már nem tagja a zenekarnak az énekes/basszeros Persó, de már Bacsa Gábor gitáros is tovább lépett. Így a már MaNGoD névre hallgató bandában Viniczai Szabolcs dobos mellett Ales (ex-Necropsia) basszusgitározik, Kecskés Peti és Szinger Szabolcs a gitárosok,...
Geoff Tate – üvegeket dedikál a Queensrÿche frontembere
A Queensrÿche énekese, Geoff Tate illusztris találkozóra invitálja rajongóit és az érdeklődőket: "Insania" márkanéven évek óta forgalmazza saját borát, és a szívének oly kedves idei termék promotálása céljából "üvegdedikálást" tart Kaliforniában, július 21-én délután. Az "Insania" tökéletes példája annak, amikor egy szerelem-elfoglaltság túllép a hobbi keretein és komoly munka-, illetve üzleti tényezővé válik az ember életében. Tate komolyan belemerült a gyártási folyamatokba, és várja a további együttműködést a...
Temple Of The Dog – Egy jótékonysági bulin összeállt...
Neil Young elhíresült Bridge School Benefit fesztiválján idén a Pearl Jam is fellépett október 25-én, akik illusztris vendégként felhívták a színpadra: Chris Cornell-t, a Soundgarden énekese így aztán közösen adta elő a csapattal a Temple Of The Dog album talán legismertebb dalát, a Hunger Strike-ot. A Temple Of The Dog együttes ötlete annak idején Chris Cornell fejéből pattant ki. A Soundgarden énekesének célja egy emlék-banda alapítása volt barátja, a...
SportsaRock: kispesti női kézilabda, Simoncelli-tragédia, Fradi-Újpest, DVSC-Honvéd, Lukács Laci,...
Három hét szünet után ismét jelentkezik a Rockvilag.hu sportrovata, a SportsaRock. A csütörtök délután 5 és 7 óra között hallható adásban női kézilabda, MotoGP és a magyar foci lesz elsősorban terítéken. Stúdióvendégeink is lesznek, mert az adás első félidejében hazánk egyik legnépszerűbb női kézilabdacsapatának a képviselői látogatnak el a stúdióba. De eláruljuk azt is, ki Lukács Laci egyik legjobb barátja. A sport kapcsán Kispestről mindenkinek Puskás Ferenc, Bozsik...
Messiah’s Kiss – Hét év szünet után új lemezzel...
Szeptember elején számoltunk be arról, hogy hét év szünet után újra mozgásba lépett a Mike Tirelli személyében egy amerikai énekessel dolgozó német Messiah’s Kiss. a 2001-ben alakult banda egészségügyi okok miatt kényszerült pihenőre, idén azonban szerződést kötöttek a Massacre Records-al, így Get Your Bulls Out! címmel december ötödikén már az ő égiszük alatt jön ki a banda negyedik nagylemeze. Debütáló nagylemezük nem sokkal hogy felléptek a Wacken...
CAVALERA CONSPIRACY – márciusban új lemez
Az ex-Sepultura tag Max, és tesója, Igor Cavalera által létrehozott CAVALERA CONSPIRACY márciusban készül kiadni új lemezét. Az új anyag a Blunt Force Trauma címet viseli majd, és a Roadrunner Records égisze alatt jelenik meg. Ugyanaz a Logan Mader keveri az anyagot aki az első lemezen is dolgozott, amit alig 50 ezer példányban sikerült USA szerte értékesíteni. "Blunt Force Trauma" tracklista: 01. Warlord02. kínzás03. Lynch Mob04. Killing Inside05. Thrasher06. beszélek Hate07. Target08. Dzsingisz kán09. Burn Waco10. Raszputyin11. Blunt Force Trauma
Ismerős Arcok : Nyári Nagykoncert a Barba Negra...
Az ősszel, új albummal jelentkező Ismerős Arcok zenekar, az októberi lemezbemutató koncert előtti utolsó budapesti nagy koncertjét adja augusztus 13-án a Barba Negra TrackbenA legutóbbi koncerthez hasonlóan, most is a legjobb Ismerős Arcok dalokat hallhatjuk majd kiegészülve az új lemez sláger várományos és közönség kedvenc dalaival. Hamarosan elérkezik az idei nyár egyik kiemelkedő eseménye. Az ősszel új zenealbummal jelentkező Ismerős Arcok zenekar, az októberi lemezbemutató hangverseny előtti...
Moby Dick – Nevergreen – Közös nagykoncert a Barba...
A magyar metalszcéna két legendája, élő ikonja lép színpadra április 17-n a Barba Negra Music Clubban. Az eseményen a hazai thrash metal úttörője, a Moby Dick, illetve a gótikus-doom színtér vezető zenekara, a Nevergreen is teljes programot játszik. Vendégként két modern elemeket is alkalmazó fiatal csapat, a kiváló friss lemezzel érkező Salvus, valamint a rendkívül tehetséges Sunset szerepel majd a nagyágyúk előtt. A Moby Dick az első...

















