brutal-truth 20140204

Brutal Truth – Klippremier – The Story

A napokban szomorú hírrel szolgáltunk a grindcore fanatikusoknak, ugyanis októberben a tervek szerint végleg feloszlik a Brutal Truth. Az ok, hogy Dan Lilker, a banda alapítója, aki annak idején Scott Iannel közösen alapította meg az Anthraxet, majd a Nuclear Assault soraiban is vadul tolta a thrasht, de az S.O.D.-nek is alapítótagja volt, október 18-án, az ötvenedik születésnapján fel akar hagyni a zenész életmóddal. A grindcore zenekar egyébként egyszer már feloszlott 1999-ben,...
enekestkeres 20140204

Felhívás – budapesti rock banda énekest keres

Egy titokzatos hirdetés érkezett szerkesztőségünkbe, egy még titokzatosabb zenekartól, akik épp frontembert keresnek. Vajon melyik banda lehet az? Énekesek jelentkezzetek és megtudjátok. „Budapesti rock zenekar olyan, angolul jól beszélő énekest keres, aki a Guns n Roses, Velvet Revolver, Slash's Snakepit, Slash együttesek lemezein nőtt fel és a fent említett zenekarok stílusában szeretne (kizárólag) saját dalokon dolgozni. Saját terem, felszerelés adott.  Érdeklődni a következő tel.számon lehet: 20/211-66-97”
trick 20140204

Trick – Két klipet is készített a nyergesújfalui banda

Nem aprózta el a 2010-ben Nyergesújfalun alakult Trick zenekar, ugyanis egyszerre két klipet is készítettek. A banda igazán minőségi demója 2013 májusában M23 címmel került ki a netre, most pedig az egyik videó a Hol gyújtsam fel című dalukhoz forgott, a másik az Annyi kérdéshez. Mindkét nóta új szerzemény.
sorronia 20140204

Sorronia – Újra itthon! Február 15-én jön a folytatás

Január 13-án a Rockpanoráma című műsorunkban vendégül láttok a Sorronia zenekart, akik épp egy európai miniturnéra igyekeztek az egykori Nightwish-énekesnő Tarja Turunen társaságában. Nos, tegnap érkezett haza a Sorronia a Tarja Turunennel töltött közös turnéjáról. A négy állomásból álló első részt nagy sikerrel zárta a zenekar. "Hihetetlenül nagy élmény volt számunkra. 3 000 kilométert kellett utaznunk, hogy elérjük az első koncerthelyet, Lisszabont, de minden egyes kilométer megérte....
dinamit 20140204

Dinamit – Rudán Joe is beszállt a bandába

Akik reggel nem bírnak aludni és rögtön a közösségi oldalak fürkészésével kezdik a napot, rögtön találkozhattak a Dinamit zenekar közleményével, melyben tájékoztatták a rajongókat, hogy a március elején első szólóalbumával jelentkező Rudán Joe (ex-Mobilmánia, Pokolgép, P. Mobil) csatlakozott a Dinamit zenekarhoz. A Kálmán Gyuri híveknek nem kell azonban megijedniük, Gyuri is a Dinamit zenekarban marad, így mostantól két frontemberrel dolgozik a klasszikus magyar hard rock csapat. "2014....
szomszedok

KépsoRock-Szomszédok (1987-1999)

Legújabb KépSorock rovatunkban ismét egy sorozatot veszünk elő. Az is lehet, hogy tőlem az elkövetkezendőkben csak szériákat kaptok, hisz a filmgyártásnak ezek az alkotások is szerves részeit képzik. Ma egy hazai legendás műhöz térünk vissza, ami a 80-90-es évek Magyarországának legnagyszerűbb leírása, legéletszerűbb átadása a TV nézők felé. Gondolom ennyiből is kitaláltátok, hogy az 1978 és 1999 között futó Szomszédok teleregényről lesz szó. Cselekménye a gazdagréti lakótelep...
akela 20140203

Rockpanoráma – Vendégünk az Akela és a Twister

Február 15-én idén is lesz Akela buli farsang, ám most nem csak a farkaskomákat várják majd szórakozni, hanem akár Piroskát és a többieket is, mivelhogy beöltözős mókát tervez a nagy hírű Akela zenekar az idei februári parádé időszakát megünnepelendő. A két évtizedes megemlékezés, most a ''FarkasFarsang'94” c. albumnak szól, mely anno: csak magnókazetta és VHS formátumban látott holdvilágot – de a napokban: megjelenik CD-n, illetve DVD-in is a Hammer Record's jóvoltából....
lost-society 20140203

Lost Society – Február 11-én a Dürerben játszik a...

A finn thrasher Lost Society április 4-én adja ki Terror Hungry című második nagylemezét, a Nuclear Blast gondozásában. A produceri munkálatokat Nino Laurenne (Amorphis, Ensiferum, Lordi) végezte a Sonic Pump Studios-ban (Finntroll, Sonata Arctica, Omnium Gatherum). Nyilvánosságra hozták a lemez borítóját (képünkön), amely a Bolt Thrower, a Sick Of It All, U.D.O. és a Holy Moses csapatokkal is együttműködött Jan Meininghaus munkája volt. A Lost Society már egy hete úton van a Suicidal Angels és a Fueled By Fire társaságában. A turné február 11-én...
advisory 20140203

Advisory – Ingyenesen letölthető a budapesti grindcore brigád bemutatkozó...

Csudálatos Názáreti John Lennon címmel készült el a kíméletlen, sallangmentes grindcore muzsikát nyomató budapesti Advisory első EP-je. A nyolc tételes mű már meghallgatható, szabadon letölthető. Az Advisory ötlete Dechatel Ádám (Fregath, Mi voltunk Azok, ex-Harvester, ex-Mindless Creation, ex-Armada) dobostól származik, aki a fő dalszerző is a csapatban. Rajta kívül Komlósi Dávid gitáros, basszusgitáros (Fregath, Mi Voltunk Azok, ex-Legacy, ex-Szigor) és Csala Bertalan énekes (Bornholm, ex-Harvester, ex-From The Mirror, ex-Igor stb.) alkotják a brigádot....
helland 20140203

Helland – Dalpremier – Time For Us

A Czébely Csabi dobos és Nagy Dávid gitáros által alapított Helland zenekar tavaly nyáron volt a Rockpanoráma műsorunk vendége. Akkor Dávidék a friss EP-jük dalait mutatták be. Azóta biztossá vált, hogy Hellness címmel március elején jelenik meg a banda első nagylemeze, melyről a Time For Us című szerzemény már meghallgatható. Március közepétől a Helland több határon túli Tankcsapda koncerten is vendégeskedni fog, a már biztos dátumok: 03.15....

Friss hírek

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...

ROD STEWART THE FINAL ENCORE CÍMŰ TURNÉJÁVAL BÚCSÚZIK A KÖZÖNSÉGTŐL

Budapest – 2026. szeptember 28. – Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb...

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...