Február 15-én idén is lesz Akela buli farsang, ám most nem csak a farkaskomákat várják majd szórakozni, hanem akár Piroskát és a többieket is, mivelhogy beöltözős mókát tervez a nagy hírű Akela zenekar az idei februári parádé időszakát megünnepelendő. A két évtizedes megemlékezés, most a ”FarkasFarsang’94” c. albumnak szól, mely anno: csak magnókazetta és VHS formátumban látott holdvilágot – de a napokban: megjelenik CD-n, illetve DVD-in is a Hammer Record’s jóvoltából. Így aztán első óránkban bőven lesz miről beszélgetnünk a zenekarral.
Február 7-én dupla ünnepnek lehetnek részesei azon kedves rockzene szeretők, akik aznap a Club 202-t választják buli helyszínnek. A Twister ezen a napon mutatja be hivatalosan második nagylemezét, a Duplacsavart, a Demonlord pedig itt ünnepli meg, hogy immáron 15 éve jelent meg első lemezük, az Adventures In Hell. A 2007-ben alakult Twister első lemeze, Az Ördög Lánya 2011-ben a HammerWorld Magazin extra CD mellékleteként jelent meg és ez, illetve azt követő, szintén a Club 202-ben megtartott lemezbemutató meghozta a várva várt sikert a zenekar számára. A második album, csak úgy, mint az első, szintén a Hammer mellékleteként jelent meg, 2013 nyarán. A lemez nyitódalára, A Hős szerzeményre tegnap este mutatták be a hivatalos klipet, így a közelgő lemezbemutató mellett az új klip munkálatairól is beszélgetünk a bandával.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...
Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...
Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...