1755 címmel 2017. november 3-án jelent meg a több mint 20 éve működő portugál dark/gothic metalos Moonspell új nagylemeze, a 2015-ös Extinct album folytatása. Az 1755-ös lisszaboni földrengés áldozatainak emléket állító lemez dalszövegei többnyire a portugál főváros tragikus katasztrófáját övező pusztulás és újjászületés témáját boncolgatják, de megismerhetjük azt is, miképpen változtatta meg a természet az ország – és egész Európa – vallását, politikáját és filozófiáját. Mint ismert, a földrengés a keletkezett cunamival együtt a város legnagyobb részét romba döntötte. A harmadik rengést már gyorsan terjedő futótűz követte, és csak Lisszabonban minimum 15 ezer ember veszítette életét. A földrengés nagy hatással volt az európai gondolkodásra. Heves vita alakult ki azon, hogy a földrengés természeti jelenség vagy isteni harag jele volt, Lisszabon ugyanis híres volt gazdagságáról és hírhedt az inkvizícióról. Külön érdekessége az albumnak, hogy teljes egészében a banda anyanyelvén íródott!
Ezt követően a Napalm Recordsnál jelent meg augusztus 17-én a Moonspell új koncertfelvétele, a Lisboa Under The Spell. A portugál fővárosban adott koncert igen különleges volt, ugyanis Fernando Ribeiróék teljes egészében eljátszották az 1995-ös Wolfheart, az 1996-os Irreligious és a 2015-ös Extinct című lemezeiket, melyekhez vendégeket is hívtak a színpadra. A monstre koncertanyag DVD/Blu-ray/3CD pakkban jelent meg. A dark/gót metal brigád friss DVD-jéről most megnézheted az Extinct dal felvételét.
A Moonspell 2015-ös Extinct lemezéről ITT olvashatsz bővebben.
Moonspell – Lisboa Under The Spell DVD/Blu-Ray/3CD
(Augusztus 17 – Napalm Records)
I – Rockumentary- band documentary by Victor Castro
II – Wolfheart Show – full album played live
01. Wolfshade (A Werewolf Masquerade)
02. Love Crimes
03. Of Dream And Drama
04. Lua D’inverno
05. Trebaruna
06. Ataegina
07. Vampiria
08. An Erotic Alchemy
09. Alma Mater
III – Irreligious Show – full album played live
01. Perverse Almost Religious
02. Opium
03. Awake!
04. For A Taste Of Eternity
05. Ruin & Misery
06. A Poisoned Gift
07. Raven Claws (feat. Mariangela Demurtas)
08. Mephisto
09. Herr Spiegelmann
10. Fullmoon Madness
IV – Extinct Show – full album played live
01. All Gone From The Wild (intro)
02. Breathe (Until We Are No More)
03. Extinct (feat. Carolina Torres)
04. Medusalem
05. Domina
06. The Last Of Us
07. Malignia
08. Funeral Bloom
09. A Dying Breed
10. The Future Is Dark
V – Making Of – show day
VI – Gallery – live and backstage pics