November elején mutatta be negyedik kislemezét „Elveszett idő” címmel az utcazene fesztiválok közönség díjas hokum blues-rock bandája, a Red One House! Ugyanúgy, mint a zenekar eddig megjelent lemezei, ez is egy konkrét témát jár körül ez pedig a SZERELEM. A dalok ezt a két ember közötti érzelmi köteléket, minden egyes szerzeményben különböző élethelyzetekben mutatja be. Mivel a számok történetileg egymásra épülnek, így a végén egy emberi sors tárul elénk, ami akár a sajátunk is lehetne.
Az album első dala a Mindig várok rád, amely egy beteljesületlen, plátói kapcsolatot jelenít meg. Sokan vágyódnak éveken keresztül a nagy Ő után, mutatják őszinte, kendőzetlen érzelmeiket felé, de ennek ellenére szerelmünk viszonzatlan marad. Nem maradt más csak a remény! Zenei stílusát tekintve gitárcentrikus blues-rock ballada, ahol még a szólógitár is szó szerint sír.
A következő dal a Csak a mának élj arról szól, hogy ne feledkezzünk bele ebbe a reményvesztett állapotba, hanem kezdjük el élni, élvezzük az életet. Legyünk nyitottak a világra és a végén úgyis megtaláljuk a boldogságot. Ami a hangzást illeti a southern rock stílusjegyeit hordozza, karakteres riff és blues-os slide-ok ötvözete. Érdekessége, hogy a Hangszermustrából (a zenekar vblogja) már megismert szivardobozgitár is hallható a dalban.
A harmadik dal a Tévedtem már egy elhidegült, kiüresedett szerelem szól, ahol már nincsenek lángoló érzések, csak maga a szeretet. Itt már megjelenik a boldogság máshol keresése, amely egyenes út a megcsaláshoz és végül a szakításhoz. A dal stílusa könnyed, dallamos pop-rock nóta funky elemekkel, szövegeléssel és slágeres refrénnel vegyítve.
Az utolsó dal a lemez címadó dala az Elveszett idő, ahol ismét egy borongos, lehangolt lelkiállapotba kerülünk. Vágyakozva tekintünk a múltba, a régi szerelmünket szeretnénk visszakapni újra, de az élet elválasztotta tőlünk és Ő már más oldalán találta meg a boldogságot. Ebben a lírikus hangvételű akusztikus dalban a 12 húros gitár mellett, egy hegedű és egy cselló is helyet kapott.
A stúdió album felvételei Boros Laci vezérletével a Lezgit Art Stúdióban zajlottak. A vokálokban egy külsős énekes Balogh Flóra segédkezett. Összességében ismét egy zeneileg színes, dallamos, riffes blues-rock albumot alkotott a zenekar. Viszont a mondanivalóját tekintve most az elgondolkodtató, érzelmes szövegek kerültek inkább előtérbe, a zenekartól eddig megszokott szórakoztató témáktól eltérően.
Zenekari tagok:
Vida Kriszta – ének
Meleg Dezső – gitár
Pál Zoltán Márk – gitár
Richter „Sördög” Tibor – basszusgitár
Héjja Balázs – dob
A zenekart itt tudjátok követni:
Honlap: https://www.redonehouse.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/redonehouse/
Instagram: https://www.instagram.com/redonehouse/
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCxrmIiSOoXkOvVbp0pjHreQ
Cikket írta: Pozsonyi Dóra.