12 év után újra csatasorba állt a brutal death metalt játszó zalaegerszegi Monastery. A banda a ’90-es évek első felében két albumot adott ki (Far From Christ, Postmortem Aggressive End), a harmadik lemezük viszont csak 2004-ben Misanthrope címmel. 2020-tól újra aktiválták magukat és december közepén új minialbumot rögzítettek a Moby Dick stúdióban. A kiadvány Chimera címmel jelent meg, és alább meghallgatható, mire jutott a banda. Innen le is tölthető az EP.
Az új EP megjelenésével együtt újra kiadták a 2003-as Fuck This World anyagot is. A master munkálatai most is a soproni MD stúdióban Smici segítségével zajlottak. Idén nyáron azonban kiderült, hogy a Monastery vokalistája, Frytz magánéleti okokból kifolyólag nem tud részt venni a csapat aktív munkájában, a helyét pedig Lédeczi Zsolt vette át, aki már jó néhány zenekarból ismerhető (Türböwitch, Paragon Zero). Zsolt a Monastery élén a Metal Factory fesztiválon debütált, de persze ő hallható a Divine Damnation címre keresztelt friss Monastery dalban is, melyhez Gróf Balázs készített egy animációs klipet.
A zenekar friss közleményéből azonban kiderül, hogy már nem Lédeczi Zsolt a zenekar énekese, hanem Kovács Roland, így már vele készül az új Monastery lemez. Tegnap Smicinél már a gitársávok mellett a bőgőtémákat is felvették, hétfőtől nekifut a feladatnak a friss ordibátor is!!!
„Lédeczi Zsolt énekes nyár óta erősítette a csapat sorait, jelenleg viszont az a döntés született, hogy a továbbiakban kizárólag a saját zenei pályafutását szeretné egyengetni. Zsolt rengeteget tett a csapat munkájához, jelenleg viszont annyira ’besűrűsödtek’ a Monastery zenekar dolgai, hogy ezt már nem tudja teljes erőbedobással vállalni.
A továbbiakban egy fiatal erő, Kovács Roland a csapat énekese, a most készülő album felvételeiben is Ő vesz részt!
Zsolttal a baráti kapcsolat megmarad, köszönjük neki az eddigi munkát!!!”