A márciusban, Ronnie Atkins énekes fejsérülése miatt elmaradt koncertet pótolja 2018. december 18-án a dallamos hard rock-metal színtér dán klasszikusa, a Pretty Maids. A 2016-os Kingmaker-t bemutató turné a Barba Negrában landol, ahová a vissza nem váltott jegyek természetesen érvényesek lesznek!

Ronnie idén ősszel a Nordic Union nevű zenekarral is kiadott egy Second Coming című albumot, jövőre pedig a Pretty Maids is újabb, immár 16. nagylemezét tervezi elkészíteni, ami a 2016-os Kingmakert követi majd. 

A Pretty Maids ősszel Japánban is játszott, decemberben pedig egy karácsonyi miniturné keretében pótolja az elmaradt fellépéseket, végül hazai pályán, Koppenhágában egy duplakoncerttel zárják az évet. A december 18-ai, budapesti fellépésre nem az eredetileg tervezett A38 Hajón, hanem a Barba Negra Music Clubban kerül sor, a márciusra megváltott jegyek is érvényesek erre az estére.

Az este hazai fellépője az Amberjack zenekar lesz, melynek első nagylemeze, a Storm 2017 tavaszán jelent meg: leginkább vintage-rock zenekarként emlegetik őket, de valójában stílusuk egyedi és hiánypótló a hazai zenei palettán, hiszen a klasszikus blues-rockzenét szólaltatják meg fergeteges hangszeres és énektudással mostani, modern köntösben. Cockroach című tavalyi videójuk itt látható:

A koncert Facebook oldala