Öt évvel a The Holographic Principle album után, Omega címmel február 26-án új lemezzel jelentkezett a Simone Simons énekesnő vezette holland Epica. A megjelenés örömére a zenekar a The Skeleton Key című dalhoz forgatott videót. Az Epica az eredeti tervek szerint most októberben, majd jövő márciusban ismét fellépett volna Budapesten, méghozzá az Apocalyptica társaságában, ám a turnét megint eltolták a járvány miatt. Az új dátum végül – elvileg… – 2022. január 13-án lesz a Barba Negrában.




Epica, Apocalyptica: közös turnéval érkeznek hozzánk

2022. január 13-án egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.

A turné két headlinere évtizedes pályafutása alatt már sokat rakott le az asztalra, így nem is csoda, hogy az elmúlt évek egy kicsit a visszatekintésről is szóltak. Az Apocalyptica 1996-ban egy, kizárólag Metallica klasszikusokat feldolgozó, kizárólag négy csellóval rögzített lemezzel vált ismertté, ahogy az a ma már vitán felül klasszikus album címében is szerepel: Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos. E lemez megjelenésének 20. évfordulóját pár éve egy külön turnéval ünnepelték, amelyből végül egy 40 országot érintő, 170 állomásos utazás kerekedett, és egy koncertalbum is készült.

A zenekar ezután is maradt az eredeti koncepciónál, vagyis a soron következő lemezt is énekesek bevonása nélküli kiadványként adták ki idén januárban, 17 után először jelentkezve teljesen instrumentális hangzóanyaggal. A Cell-0 korong címe a cselló angol nevére utal, de kiejtése alapján a nulladik sejt, azaz cell zero kifejezésre is utal. A finnek persze azért nem szakadtak ki a határon túli heavy metal vérkeringésből, továbbra is számos énekessel és zenekarral készítenek közös projekteket: nemrég például az Amaranthe és a Sabaton társaságában jártak közös turnén, amely kapcsán számos duett és közös videóklip is készült.

Az Epica szintén a kerek évfordulók jegyében töltötte a 2019-es évet: az áttörést meghozó Design Your Universe című lemezük ugyanis éppen 10 éve jelent meg, így egy Gold Edition alcímű, újrakevert verzióban adták ki ismét, kiegészítve egy második, akusztikus dalváltozatokat tartalmazó koronggal is. Februárban pedig érkezik az Omega című vadiúj lemez.

Harmadikként egy 2015-ben alakult finn progresszív metal csapat, a Wheel csatlakozik a turnéhoz, akiknek Moving Backwards címmel jött ki a debütáló lemezük

A Concerto Music bemutatja:

The Epic Apocalypse Tour 2022
EPICA | APOCALYPTICA | Wheel

2022. január 13.,
Budapest, Barba Negra

A koncert Facebook oldala