Overkill – Jövő márciusban a Destruction és a Flotsam...

New Jersey legendás thrasher brigádja, az Overkill idén májusban mutatta be új koncertlemezét: a Live In Overhausen a Nuclear Blast kiadónál jött ki. A rajongók azonban nem csak felvételen próbálhatják ki egy igazi thrash buli hangulatát, a csapat ugyanis nemrég jelentette be a következő Európa-turnéját, ami a már jól bevált Killfest néven indul 2019 márciusában. Ez lesz az Overkill februárra várható új stúdiólemezének bemutató koncertsorozata. Az Overkill szokás szerint nagyon...

Folyjon a sör! – Szent Patrik nap az S8-ban

Március 17-én nem csak az íreknél ömlik majd a plafonról is a habzó nedű: nem lesz ez másképp az S8 Undergroundban sem, ahol két koccintás között láthatjuk az élőben itt debütáló Yümei Yümeit, a Kill Me Twice-t, a Plebset és a Pop Mockupot is. A Kill Me Twice kezdetben, 2019-ben még akusztikus duóként rajtolt, azonban 2021-re teljes felállású zenekarrá nőtték ki magukat. A női frontos banda a koncertezés mellett folyamatosan...

Morbidfest – Októberben hazánkat is eléri a brutális bandákat...

A CudiPurci Booking jóvoltából nagyszabású death metal fesztiválturné éri el októberben Budapestet: együtt lép fel az Instantban az I Am Morbid, a Grave, a Gruesome és a Pyrexia. Október 8-án Budapesten is lesz állomása a Morbidfest nevű turnénak. A show főattrakciója a David Vincent és Tim Yeung nevével fémjelzett I Am Morbid, akik kizárólag a Morbid Angel repertoárjából játszanak, és ezúttal a klasszikus Blessed Are The Sick harmincéves jubileuma...

Születésnap és aranylemez: Duplán ünnepel a Junkies a nyárzáró...

Koreai kiruccanása után újabb nagy dobásra készül a Junkies. A zenekar augusztus 31-én a budapesti Barba Negra Trackben lép fel, méghozzá azzal a speciális produkcióval, amit egy évvel ezelőtt a Tabu című lemezének 20. születésnapjára állított össze a csapat, ám a koncertet végül elmosta az eső. A ráadásbuli azért is különleges, mert a zenészek most duplán ünnepelnek, az idén 25 éves banda áprilisban megjelent jubileumi kiadványa ugyanis időközben aranylemez lett! Tavaly nyár végén...

Soen – Elmarad a budapesti fellépés

Több országban is a rendezvényeket korlátozó intézkedések kerültek bejelentésre a napokban, aminek következtében a zenekar ma az alábbi közleményt adta ki: "Sajnos tegnap el kellett halasztanunk a pár napja indult turné négy koncertjét, az érintett országokban bevezetett korlátozó intézkedések miatt. Ez olyan dominóhatást váltott ki, ami miatt most a turné hátralévő részének javát, így a december 11-re meghirdetett budapesti koncertet is el kell halasztanunk. Nagyon szomorúak vagyunk a fejlemények miatt,...

Eluveitie – Megérkezett az Epona, az album előzetes új...

Október 26-án közös turnéjával érkezik Budapestre az Eluveitie és az Amaranthe. Előbbi Evocation II című új lemezét mutatja be, mely legelőször az idei német Summer Breeze fesztiválon debütál majd. A folk metalos svájci Eluveitie tavalyi fesztiválfellépése után idén ősszel tér vissza Magyarországra egy megszilárdult, megújult felállással.   A zenekar új lemeze augusztus 18-án jelenik meg, egy előzetes friss dal, az Epona pedig már meg is hallgatható. A budapesti koncert Facebook eseménye A Hammer...
2010-steroid-elso-dozis

Elkészült a Steroid zenekar első lemeze

A 2005. decemberében alakult Steroid zenekar megjelentette első, debütáló korongját Első Dózis címmel. Ingyenesen letölthető a teljes lemez a zenekar weboldaláról. 2004–ben kezdtek el közösen zenélni, akkor alakították meg a Sárkányszív nevű formációt ám 2005 elején feloszlottak. Néhány tagcsere, névváltás és újraszervezés után 2005. decemberében alakult a végleges felállás: Sáfár Krisztián (ének, gitár) Várszegi Attila (szóló gitár) Csontos Péter (basszus) Gyetvai Dániel (dob).Ahogy minden zenekar, ők is feldolgozásokkal kezdték,...

Loudness – Jövő áprilisban reméljük valóban eljut hazánkba a...

Eredetileg holnap adta volna első magyar koncertjét a japán heavy metal egyik igazi legendája, az 1981-ben alakult Loudness, a világjárvány miatt azonban az egész Európa-turnéjukat 2021 tavaszára halasztották. Jó hír, hogy így a magyar buli sem marad el, hanem új dátumot kapott: 2021. április 20-án, azaz pontosan egy év múlva játszik majd a Loudness a Dürer Kertben. Két vendégcsapat is elkíséri őket, a német Grey Attack és a svájci...

Álmaid filmzenéje – a Son Lux visszatér a Dürer...

A Son Lux két évvel ezelőtti teltházas koncertje után friss lemezével varázsol el bennünket álomszerű, semmihez sem fogható filmzenéjével március 2-án, a Dürer Kertben. A Son Lux egy hatalmas, bekategorizálhatatlan álom, amit Ryan Lott, Los Angeles-i zeneszerző és két zenésztársa, Rafiq Bhatia és Ian Chang keltenek életre – immáron mindhárman szerzőként is. A Son Lux a post-rocktól az elektronikus popig terjedő hatalmas halmazokból faragja ki néha monumentális, máskor lehelet finom...

Batushka – Belphegor közös black metal szeánsz a Barba...

A Black Rituals névre keresztelt európai turné ősszel indul, a lengyel okkult death/black  BATUSHKA november 30-án érkezik a Barba Negrába. Hozzájuk az osztrák BELPHEGOR csatlakozik, mint co-headliner, akik 2021 októberében megjelenő új nagylemezüket fogják népszerűsíteni.  Facebook esemény A lengyek blackened death mester BATUSHKA a márciusban megjelent 7 dalos “Царю Небесный / Carju Niebiesnyj” EP-t mutatja be, amiről a “Pismo I” című friss dal már meg is hallgatható. A “Pismo I” a szentlélek felé intézett óegyházi szláv imákból...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...