Breakin’ Outta Hell címmel 2016. szeptember 23-án jelent meg az ausztrál Airbourne negyedik albuma, amely három évvel követte a sorban a legutóbbi Black Dog Barkingot. A lemez producere a veterán Bob Marlette volt, akivel a debütáló Runnin’ Wildot is rögzítették annak idején, a keverésért pedig a szintén legendás Mike Fraser (Aerosmith, Van Halen, Metallica) felelt. A lemez zárótétele volt az It’s All For Rock’n’Roll, a dallal pedig Lemmy előtt tisztelgett a zenekar. Ehhez klipet is készített a zenekar, április elején azonban már egy tagcseréről számolhattunk be.

David Roads ritmusgitáros maga döntött a kilépés mellett, mert a családi vállalkozásán kíván dolgozni az Airbourne helyett.. Utódja Harri ‘The Riff Doctor’ Harrison lett, akit az ausztrál vintage rocker Palace Of The King soraiban még Matt Harrisonként lehetett ismerni. Ez volt a 2003 óta létező Airbourne soraiban az első tagváltás.

Az új felállást mi is megcsodálhatjuk majd, a csapat október 29-én a Barba Negrában ad koncertet. Az eddig leírtakkal talán nem árultunk el túl nagy titkot, mostanra azonban az is kiderült, hogy az O’Keefe tesók honfitársaikat, egy szintén ausztrál csapatot hoznak magukkal, a thrasher Desecratort, amelynek idén márciusban jelent meg a debütáló albuma, a To The Gallows.

A koncert Facebook oldala

Három évvel a teltházas A38-as koncert után, valamint a tavalyi Rockmaratont követően ezúttal a Barba Negra színpadára tér vissza új lemezével az ausztrál hard rock nagyágyú, az Airbourne! A Breakin’ Outta Hell pokolnál is hangosabb dalai a megszokott klasszikusokkal együtt garantáltan az ősz egyik legjobb hangulatú klubkoncertjével ajándékozzák majd meg a műfaj hazai szerelmeseit.

Az O’Keefe testvérek elmúlt 15 éve maga a sikersztori, hiszen bebizonyította, hogy egy zenekar azzal, hogy jobbnál-jobb dalokat ír, és tisztában van azzal, hogy a közönségének köszönhet mindent, másodvirágzást biztosított a feltörekvő hard rock és vintage rock zenekaroknak is. Az persze mindig is kétségtelen volt, hogy az Airbourne nemcsak tisztában van saját gyökereivel, hanem büszkén saját formájára is alakítja azt – nevezetesen az AC/DC hagyatékát, és a hetvenes-nyolcvanas évek önfeledt, szabad rockzenei lázadását –, de a legszebb ebben mégis csak az, hogy a zenekar megtalálta a saját hangját, és lemezről-lemezre mindig tudott újat adni a rajongóinak. A világ különféle arénáiba és konzoljátékaiba egyaránt beköltöző zenekar új albuma, a Breakin’ Outta Hell minden értelemben egy új fejezetet nyit a zenekar életében, hiszen a Spinefarmhoz átszerződő zenekar a brit és ausztrál eladási listákat is letarolta, és az első lemezbemutató turnét követően David Roads gitáros kiszállt a zenekarból, hogy családi üzletére összpontosíthasson. A helyére érkező Harri Harrison (Palace of the King) mindenképp friss vérkeringést hoz be az amúgy is állandóan pörgő zenekarba, és a zenekar közeli barátjából új gitárossá előlépő tag biztosan megtalálta már a helyét az Airbourne erőművében.

Erről október 29-én, vasárnap a hazai rajongók is megbizonyosodnak majd, mikor az ausztrál zenekar a Barba Negra Music Hall színpadára tér vissza, az A38 Hajó szervezésében, hogy klubhangulatban is megmutathassa legújabb lemezének legerősebb slágereit – és a korábbi ováció alapján joggal számítunk arra, hogy teltház üvölti majd a Runnin’ Wildot és a Stand Up for Rock ’n’ Rollt is!

Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 4900 Ft. A koncertre korlátozott számú early bird jegy is kapható, 4200 forintos áron, a készlet erejéig. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.