2019-ben a Metallica társaságában turnézott a norvég stoner rocker Bokassa, és még Slash is színpadra állt a zenekar “Who the fuck is Bokassa?” feliratú pólójában, és még az év novemberében önálló turné keretében járják végig Európát. A “Riffs, Hooks, Breakdowns and Freedom” turné hazánkat 2019. november 27-én, a Dürer Kertben érte el, ahol a Crimson Riders című lemezét mutatta be a zenekar.
Szeptember 3-án Molotov Rocktail címmel azonban már érkezik a stoneres, punkos rockot nyomató norvég Bokassa trió harmadik albuma, harmadik előzetesként pedig a klippel kísért Hereticules dal került bemutatásra.
Jørn Kaarstad énekes/gitáros, Bård Linga basszer és Olav Dowkes dobos az utóbbi években komoly underground kultuszt alakítottak ki dallamos, de energikus stoner/punk-vegyületükkel, és többek között a Metallica tagságát is rajongóik között tudhatják. Lars Ulrich “új kedvenc bandája” végtelen zajjal és energiával teli dalok alkotott meg új albumára, ami garantáltan nagy kedvence lesz a The Bronx, a Red Fang, a Billy Talent és a Queens Of The Stone Age rajongóinak, valamint a stoner-punk műfaj minden kedvelőjének! Mindennek tetejében, a norvég triót 2020-ban ‘Az év áttörése’ kategóriában jelölték a nagy presztízzsel bíró Spellemann díjátadón.
Bokassa – Molotov Rocktail
(Szeptember 03 – Napalm)
01. Freelude
02. So Long, Idiots!
03. Pitchforks’r’us
04. Hereticules
05. Low (And Behold)
06. Godless
07. Molotov Rocktail
08. Burn It All (P.T.S.D.E.A.D)
09. Careless (In The Age Of Altruism)
10. Code Red
11. Immortal Space Pirate 3: Too Old For This Sith