Ilyen volt a fejrázók évzáró bálja 2016-ban Budapesten –...
December 19-én hazánk adott otthont a Headbanger’s Ball Tour turnézáró koncertjének, így hétfőn Budapesten ért véget a 18 állomásos, nagysikerű koncertsorozat. A helyszín a Barba Negra Music Club volt, a fellépők pedig egy nem mindennapi kvartettet alkottak: ritkán látni ilyen változatos és színes metálzenei palettát felvonultató eseményt. Négy eltérő karakterű zenekart láthattunk a színpadon az este folyamán, akik mindannyian szűkebb stílusuk legnagyobbjai közé tartoznak, így az MTV zenecsatorna 1987-ben...
KlasszikuShock: Crimson Glory – Transcendence (1988)
Kíváncsi vagyok, 2016 végén mennyien emlékeznek még egy bizonyos Crimson Glory zenekarra. Pedig a bandát az amerikai progresszív metal-mozgalom egyik zászlóvivőjeként tartják számon, a Queensrÿche, a Dream Theater, a Fates Warning és a Watchtower mellett. A ’80-as évek közepén a floridai zenekar azon új csapatok közé tartozott, akik visszahozták és újra divattá tették a technikás játékot és az erőt a Heavy Metalba. Volt is nekik négy nagylemezük. Két zseniális,...
Metallica – Hardwired…To Self-Destruct (2016)
Nyolc év után ismét visszatér Budapestre a Metallica! A Live Nation jóvoltából hazánkba is elér a Hardwired… To Self-Destruct című új album turnéja. 2018. április 5-én az arénában lép fel a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb metalzenekara. Egészen a ’90-es évek elejéig ők voltak számomra az abszolút favorit, a kategóriák fölött létező félistenek. Máig a Master Of Puppets-et tartom annak a lemeznek, amely a heavy metal műfaján...
In Flames – Battles (2016)
Érdekes, ha egy zenekar szakít a hagyományokkal és más zenei vizekre evickél, a szaksajtó azonnal rájuk húzza a vizes lepedőt, emellett rajongók ezrei fordítanak nekik hátat. És itt most nem olyan változtatásokra gondolok, hogy két hanggal lejjebb hangolják a hangszereiket, hanem olyan jelentős eltérésekre, mint anno a Paradise Lost esetében, amikor a cső szigorú death/doom metalt felváltotta a Depeche Mode-szerű szintipop. Mi van mondjuk azokkal a zeneszerető emberekkel, akik...
Dan Reed Network – Fight Another Day (2016)
Mostanában a jeles szakírók a svéd Amarathe zenéjére ráakasztották a pop metal jelzőt. Még ha van is benne igazság, akkor mit kezdjünk a Dan Reed Network muzsikájával? Mert, hogy ebben egy fikarcnyi metal sincs, az hótszentség, de még a rock jellemzőit is nagyítóval kell keresnünk náluk. Még az a szerencse, hogy sok helyen, ha már gitár és dob szerepel egy dalban, akkor bátorkodnak azonnal „Rock’-nak nevezni a produkciót, így...
Oathbreaker – Rheia (2016)
„Rheia is a true game changer for the genre.” Ezzel és ehhez hasonló promo szövegekkel hírdette, a Deathwish Inc. az Oathbreaker harmadik lemezét. Noha nem szoktam az ilyen dolgokra adni, főleg, hogy minden bandának éppen a jelenlegi lemeze a legjobb, legkiforrottabb. Legalábbis szerintük. Azért ezek a szokásosnál is súlyosabb kijelentések voltak, méghozzá egy olyan stílusban amit igencsak szeretek,egy olyan zenekartól akiket nagyon is kedvelek. Így akaratlanul is nagy elvárásokkal...
KlasszikuShock: Desperado – Bloodied, But Unbowed (1988/1996)
David Daniel Snider vagy ahogy mindenki csak ismeri, Dee Snider 1988 januárjában döntött úgy, hogy végleg földbe állítja a Twisted Sister zenekart.Pedig nem is ő volt a banda alapítótagja, de az vitathatatlan, hogy a csapat szekere az ő 1976-os csatlakozásával indult be igazán. Persze még akkor is adódtak nehézségek, de a polgárpukkasztó, nagyszájú tinédzserbálvány nem adta fel a harcot, a Twisted Sister pedig az ő irányítása alatt a 80-as...
Amaranthe – Maximalism (2016)
A 2014-es Massive Addictive lemez címe esetemben telitalálat, a mai napig rendszeresen megfordul a lejátszómban az anyag. Jól szól, a dalok tele vannak energiával, nagyon el lett találva a három énekhang aránya. Pont annyira kommersz, hogy még szórakoztató, a dallamok az első hallgatás után képesek belemarni magukat bárki agyába. Nagyon kíváncsian vártam tehát a folytatást. Nem egyszerű összefüggő gondolatsorként leírni mit gondolok a Maximalism-ről, maradjunk annyiban, hogy...
Tyketto – Reach (2016)
A Tyketto a '90-es évek elejének egyik nagy ígérete volt, ám a korábbi Waysted frontember Danny Vaughn, Brooke St. James gitáros, Jimi Kennedy basszusgitáros és Michael Clayton dobos kissé későn érkeztek a színtérre, és a Don't Come Easy már a Geffenes szerződés ellenére sem volt képes sztárt faragni belőlük hónapokkal a grunge áttörése előtt. Ettől függetlenül a Don’t Come Easy mára már kultikus albumnak számít. Köszönhetően a Forever Young...
KlasszikuShock: Mortal Sin – Face Of Despair (1989)
Abban az esetben, ha Ausztráliából kellene megneveznünk egy zenekart ezer százalék, hogy fiatal-idős, rocker-nem rocker egyöntetűen az AC/DC-t említené meg. Nincs is ezzel baj, hiszen Angus-ék a világ legnagyobb rockbandájává nőtték ki magukat. Kútfejből, ha engem kérdeznétek, a kenguruk földjéről rajtuk kívül én is az INXS-t tudnám mondani, bár az már kicsit populárisabb vonal, na meg ugye a sosem öregedő, pláne nem csúnyuló Kylie Minogue ugrana be, na de...


















