„Rheia is a true game changer for the genre.” Ezzel és ehhez hasonló promo szövegekkel hírdette, a Deathwish Inc. az Oathbreaker harmadik lemezét. Noha nem szoktam az ilyen dolgokra adni, főleg, hogy minden bandának éppen a jelenlegi lemeze a legjobb, legkiforrottabb. Legalábbis szerintük. Azért ezek a szokásosnál is súlyosabb kijelentések voltak, méghozzá egy olyan stílusban amit igencsak szeretek,egy olyan zenekartól akiket nagyon is kedvelek. Így akaratlanul is nagy elvárásokkal ültem le hallgatni a lemezt, annak fényében főként, hogy az új dalok is igen tetszetősek voltak.
Kezdjük az elején! Az Oathbreaker egy belga zenekar, akik a stílusokat tekintve, a „black metal és még valami”-t űzik. Jelen esetben ez a „még valami” a post-hardcore. Fiatal bandáról van szó, első lemezük 2011-ben jött ki, a Rheia pedig már a harmadik a sorban. Többek között a Church Of Ra nevezetű társulás tagjai is. Amiben különböző zenészek és képzőművészek dolgoznak együtt. Legyen az kiállítás vagy éppen közös koncertek egy templomban.Céljuk csupán az alkotás, aminek eredménye egy sötét és bizar művészet. Azt szokták mondani , hogy a zenekarok harmadik lemezük környékére forrnak ki és találják meg a saját hangjukat. Hamarosan kiderül, hogy a belga fiatal embereknek sikerült-e. SPOILER ALERT: Igen.
Ami elsőre feltűnt nekem, hogy az előző lemezekhez képest sokkal blackesebb, metalosabb irányba hajóztak a post-hardcore-tól. Továbbá Caro is változtatott ének stílusán, ami számomra, akármennyire is kedvencem a banda, mindig is a gyenge pontjuk volt. Hiába volt érzelmekkel teli, a rövid lemezek ellenére is, gyorsan ráuntam a vokálra. Ez teljesen eltűnt. Caro üvölt, sikít, énekel és olyan deverzitással és érzelmekkel, hogy le a kalappal.
A 10:56 című dalal kezd a lemez amit intrónak is felfoghatunk. Az egész előre vetíti a lemez komor és sötét hangulatát, hogy egy éles váltással csapjunk a közepébe a Second Son of R képében. Ami nekem személy szerint a kedvencem a lemezről. Ez a dal tökéletes bemutatja ezt az új irányt amit találtak. Benne van a régi lemezek nyers ereje de közben át lépték a saját határaikat is. Erre a két dalra egy klipp is készült, amiben szerény véleményem szerint, már kicsit túltolták a művészkedést a látványvilág szempontjából de ezt majd mindenki eldönti maga.A Stay Here/Accrochie-Moi egy lágy akusztikus szám, ahol először jelenik meg igazán Caro dallamos éneke. Amivel egy melankólikus, költői hangvételt ad a dalnak és tovább mélyíti azt a hangulatot, amit az első három dallal felépítettek. A Needles In Your Skin ezzel a lágy hangzással kezd, mielőtt újabb ökölcsapásokat mér ránk a lemez. A kezdő momentumok vissza is térnek, csak hogy lélegzetvételnyi időt adjon pihenni, a gyors részek között. Szinte felépíti magát a dal, csak hogy az arcunkba robbanhasson. Ezt a szerkezetet többször is eljátszák, bár néha kell is a megállás, a gitár és dob eszeveszett macska egér játékában. A lemez második felére alább hagynak a vadulások és az eddig is elég érzelem központú zenét, még nagyobb fokra tekerik. Hála a dalszövegek és a zene összhangjának, az egyik tökéletesen ki emeli a másikat és visszafele is. Így adva érzelmi katarzist az egésznek. Minden dalnak meg van a saját momentuma, ami emlékezetessé teszi, még ha a dalszerkezetek hasonlóak is. Mindeközben, tökéletesen váltogatnak, a hamronikus és nyers gitár járét között.
Igazi friss levegő ez a lemez, a rengeteg monoton post-black és „blackmetal és még valami” között. Ők nem esnek az öncélúság csapdájában. Egyszer sem éreztem, hogy valami csak azért lenne ott ahol, hogy megmutassák, hogy mi ilyet is tudunk ám. Vagy hogy saját maguknak ömlengnének egy sort. Egy érdekes lemez született, ezt jól mutatja az album második fele is. Noha a gerincet adó váltások egy idő után kiismerhetőek és számomra az egy órás játék idő is soknak bizonyult egy kicsit. Nem mindig tudta fenn tartani a figyelmemet végig. Hangszeres és ének téren is nagyot léptek előre és én úgy érzem, megtalálták azt az irányvonalat, amit ezután is követni fognak. A hibái ellenére is, ez egy nagyon jó lemez, még ha nem is stílus formázó. Minden post-black kedvelőnek bátran tudom ajánlani. Várjuk a folytatást!
