IX: Rockozon.com találkozó – Europe Tribute – Heaven Sent...
Kilencedik alkalommal gyűltek össze tegnap a Rockozon.com barátai, hogy egy éjszakát feláldozzanak a Rock 'n' Roll oltárán! A helyszínt ezúttal is a Crazy Mama, biztosította, hasonlóan az előző napi Bandák csatája tehetségkutatóhoz. Szerencsére minden hónapban új, és új arcokkal gyarapodunk, és a régiek közül is visszatérnek legtöbben, így rendszeresen garantált a kiváló hangulat, és a lelkes közönség a bulira. Ez alkalommal a Europe Tribute, a Heaven Sent és a Jesterday...
Wiseman is Alive – Wisdom koncertbeszámoló
Ezzel a címmel hirdette a bulit a Wisdom, és az est folyamán kiderült, igazuk van! A Wisdomfanok nagy örömére. A bejáratnál a hostesslányok vodkával várták a nagyérdeműt, így az alaphangulat garantált volt. (Köszönet érte a Royal Vodkának:)) Ahhoz képest, hogy aznap este a W.A.S.P. is koncertet adott és a rajongók nagy része mindkét bulin tiszteletét tette, már az első előzenekaron is népes közönség tombolt. Az említett zenekar a...
ABCD koncertbeszámoló + villáminterjú – Rocktogon
November 20-án az AB/CD vette uralma alá a Rocktogon színpadát. Az AB/CD előtt az Ördögárok együttes melegítette a közönséget. Laciék kint álltak a backstage előtt, így tudtam velük beszélni és készségesen szolgálatomra álltak egy interjú erejéig. Bementünk a dühöngőbe, jó pár ember már bent volt de azért még voltak hézagok a közönség téren. Néhány perc múlva megérkezett az együttes a színpadra nem sokat tököltek, egyből a húrok közé csaptak. Mozdulni...
Magnetica koncertbeszámoló – interjú – Rocktogon
A koncert előtt kissé felfokozott hangulatban találtuk meg Hartmann Zolit, aki a szokásos módon, szinte mérgezett egérként rohangált fel alá a Rocktogonban. De kérésünkre Tobola Csabival együtt hajlandóak voltak leülni velünk a koncert előtt néhány percre beszélgetni. Nagyon izgultok a mai duplakoncert miatt?Hartmann Zé: Nem, egy pillanatra sem izgulunk. Menni fog minden, mint a karikacsapás. Mint mindig. Milyen a hangulatotok úgy összességében?Hartmann Zé: Csapatilag fasza. Minden a legnagyobb rendben....
Sonata Arctica – PeCsa, Budapest, 2009-11-17
Megvolt az idei Sonata Arctica adagom is, már teljesen kész voltam a várakozás miatt mert augusztus óta vártam őket nagyon nehezen akart eljönni az bizonyos novemberi, keddi nap, a 17.e. Eljött szépen a hat óra, Vikivel a buszmegállóban találkoztam, mivel szomszéd és együtt mentünk a koncert helyszínére nem lennék Jägermaister Maiden Fan, hogyha nem vittem volna egy kis Jägert magammal. A PeCsa bejáratához érve a...
Prosectura, Twenty-Tour 2009.11.14. Rocktogon -Villáminterjú
Szinte lehetetlen szavakba önteni amit átélhetett az, aki 2009 november 14-én a Rocktogonba látogatott. A Prosectura Önkéntes Tűzoltó- és Lendületzenekar 20-dik születésnapja alkalmából két napos maratoni koncertet adott, előzenekarukként a Káderek nevű formáció forralta a hangulatot, nem kis sikerrel. Elképzelhetetlen mennyiségű embert találtunk a "küzdőtéren" már a vendégzenekar bulija alatt is, erről mellékelnék egy apró képecskét, amely itt tekinthető meg. A setlistről sajnos nehéz bármit is...
Hétvégén dübörgött a Thunder Rock Club
Három koncertnek is helyt adott péntek este városunk (Székelyudvarhely) rock klubja, ezekről következzen egy rövid élménybeszámoló.Péntek estére valóban sűrű volt a program a Kossuth utcai rockbarlangban: három magyarországi zenekar érkezett a pincébe. A zenekarok neve - fellépésük sorrendjében - Decadence, Mytra és Remorse, melyekből kettőt, a Decadencet és a Remorseot láthattuk a Székelyföldi Rockmaratonon is. Megjegyzendő, hogy a hangulat alapozása ingyen Decadence vagy Mytra...
Ezüst-Patak villáminterjű és koncertbeszámoló
Szombat este volt szerencsénk ellátogatni az Aranytízbe, ahol az Ezüst-Patak adott egy fergeteges koncertet. Először a hely taglózott le minket: egy díszes művelődési ház, színházteremmel. A csendes-ülős koncerteket személy szerint nem annyira kedvelem, de a zenekar gondoskodott róla, hogy a lábunk állandóan járjon, a dalokat énekeljük és remek hangulattal töltötte meg a termet. Szépen csengő népdalok ötvözve egy kis modern rockzenével, táncosokkal tarkítva az előadást. Az...
Out of Memory interjú – Cadaveres turné
A minap sétálgatok a városban, kajtatva a magam ügyei után. Nézem a tömeget, sok fáradt szürke veréb, meg egy magas jeti... mondom, hoppá, ez meg ki? Jé, világosodtam meg, a felém integető úriember nem más, mint az Out of Memory szólógitárosa, Taylor!Gyorsan be is ültünk egy SÖR(!)re, és kifaggattam jelen zenei életükről... -...


















